36.Rész-A Finálé

Hölgyeim és Uraim! Csak nektek, csakmost, csak minálunk!

Nekifeszültünk az ajtónak. A Palota kapuját bizonyosan a munculusok elől valahogyan megmenekülő tündér vagy tündérek torlaszolhatták el. Ez alapvetően egy elég okos és ésszerű döntés, a gond az, hogy nemcsak a munculusok, hanem éppenséggel mi is beakartunk menni.
  -Engedjetek be! Csak mi vagyunk!-dörömbölt az ajtón Violetta.
  -Ez így nem fog menni!-sóhajtottam és elemelkedtem a földtől, miközben a szememmel a palota falát pásztáztam, hátha találok rajta egy nyitott ablakot.
  -Hé! Csak mi vagyunk!-ismételte meg a barátnőm. Válasz azonban nem érkezett. Violetta csalódottan csüccsent le a lépcsőre.
  -Gyere repüljünk körbe!-tettem a kezem a vállára.-Lehet, hogy szellőztetnek valahol....mondjuk pont...pont a trónterembem!-próbáltam lelket önteni belé.
  -Miért szellőztetnének, hiszen van egy batomnagy lyuk a tetején.-felelte unottan.
  -Hogy mondtad?!-kaptam fel a fejemet.
  -Tudod a tetején, ahol a léggömb fel szokott szállni, na ott...-Violetta olyan "már egy éve ide jársz át a mágikus karkötőddel, de nem tudod, hogy miért van egy nyílás a palota tetején" hangsúllyal kezdte a mondatát, de a felénél leesett neki, hogy én min lepődtem meg.-VAN EGY BATOMNAGY LYUK A TETEJÉN!-kiáltotta és, mint akit rakétából lőttek ki, elsüvíttett mellőlem, egyenesen a tető felé. Nem is tudtam utolérni, csak akkor, mikor már a benn álló léggömb és a fal között próbált meg elférni, kisebb-nagyobb sikerrel. Végülis mindketten bejutottunk. Violetta felemelte a léghajót, annyira, hogy én aláférjek. Kinyitottam a csapóajtót és a tátongó sötétségbe meredtem.
  -Onchao?-kiáltottam választ várva.
  -Ööö...Mia?-reppent mellém Violetta.
  -Mi az?-kérdeztem, anélkül, hogy rá néztem volna.
  -Valaki jön!-mondta, de most már suttogva. A folyosóról léptek és tündérhangok hallattszottak (legalábbis én azt hittem). Gyorsan lezártuk a csapóajtót és a léggömböt visszatettük a helyére. Mi pedig a terem sarkában lévő ivókészlet mögé bújtunk. Az ajtó nyikorogva kinyílt.
  -Az egyességünk alapján elvileg mi megkaptuk volna az ékkövet, a fegyverekért cserébe, sikeres ostrom esetén. Ami meg is történt, de nem találtak semmiféle követ egy tündérnél sem...-egy undok női hang szólalt meg először.
  -Az lehetetlen....nem tudták volna összegyűjteni azokat a golyókat, hacsak az ösztöneikre támaszkodnak. A Könyvet használhatták, hogy jóslatokat gyártsanak.-a második egy mély, búgó férfihang volt, mely néha reccsent egyet, tehát nyílván valamilyen telefonszerűségen beszélhettek és valójában csak a hölgyemény tartózkodott velünk egy szobában. Riadtan Violettára néztem: Honnan tud a Könyvről és a Jóslatokról?
  -De a Könyv az A-Dimenzióban van, ez biztos. Csak nem arra gyanakodsz, hogy valaki ténylegesen használja is a Holdkövet?-kérdezte a nő.
  -Nem gyanakszom. Biztos vagyok benne. Utoljára Antonio kezében láttam. Hiába kutattam át a házát nem találtam sehol. Jól elrejtette, a fenébe is!-szitkozódott a férfi.
  -Antonio Marconi? Azt hittem ő már rég meghalt egy autóbalesetben!-felelt az undok hang.
  -Balesetnek nem mondanám, de igen, halott. Viszont ez mit sem ér, ha a kő nincs meg!-a telefonáló egyre idegesebb lett.-Keresd meg azt a Gorgonát..!
  -Gargonát.-javította ki a hölgy.
  -Gorgona, Gargona, ugyanaz! Mondd meg neki a ha nincs kő, akkor neki is vége lesz!-egy pittyenés jelezte, hogy férfi, úgymond, letette.
  - Csak tudnám miért vonzódik ahhoz a Holdmicsodához, ha itt vagyok én is!-fújtatott idegesen a nő. Körbesétált a teremben, majd kiment. Mihelyt a léptei eltávolodtak Violetta felállt, hogy kinyújtóztassa a lábait.
  - Ez nagyon fura volt, nem? Ki ez a hapsi meg a csaj? És ki az az Antonio Marconi?-tudakolta. Bár az utólsó kérdésre tudtam a választ, nem bírtam megszólalni. Csak elkezdtem zokogni.
  - Mia?-a barátnőm ijedten meredt rám.-Mi a baj?
  - An..Antonio Marconi..-kezdtem szipogvan-...az apám volt.

  -C terv? Valaki? Bárki értelmes lény? Miranda?-törte meg a hosszú csendet Alex.
  -Nagyon vicces!-húzta még jobban össze magát a herceg unokatesvére.
  -Csak megpróbáltam, hátha...-sóhajtott a fiú.
  -Hagyd, Alex! Mást nem tehetünk, csak várunk Miára!-mondta Mo. Nyílván biztonságban van a lány, künben Violetta nem tűnhetett volna el.
  -És persze Violettára!-tette hozzá mellékesen Yuko.

  -Szóval, ez a bárki, ismerte, az apádat?-kérdezte Violetta miközben lefele haladtunk a lépcsőn, egy-egy lámpással a kezünkben.
  -Valószínüleg.-kicsit összeszedtem magam, de még mindig nem bírtam felfogni a szavakat, amiket hallattam. Balesetnek nem mondanám...
  -Érdekes.-Violetta nem akarta tovább feszegetni a témát. Az alagút végén fény villant.
  -Onchao!-szaladtam előre.
  -Óvatosan!-figyelmeztetett a mögöttem haladó barátnőm. De fittyet hánytam rá. Berontottam a terembe, ahol az öt unikornis érdeklődve nézett rám. Én azonban az aranyszarvú barátomhoz futottam és a nyaka köré fogtam a karomat. Majd újból el kezdtem sírni. Ez viszont nem tartott sokáig, mihelyst rájöttem, hogy ez nem a megfelelő alkalom. Eltöröltem a könnyeimet és a megmaradt barátaimra néztem.-Induljunk!

A terv a következő volt: Buborék és Kavics balról, Szellő és Szikra jobbról, én, Violetta és Onchao pedig szemből közelítjük meg a munculus palotát. Lassan, de biztosan haladtunk előre, miközben mindig szemmel tartottuk a többieket. A palota elötti  tisztás előtt azonban rengeteg munculus ácsorgott.
  -Jobb lesz nem magunkra felhívni a figyelmet! Elég sokan vannak!-suttogta Violetta.
  -Igazad van. De kell egy ötlet, hogyan juthatnánk be!-gondolkodtam. Végnéztem a jobbra, illetve balra álldogáló unikornisokon. Kik bujdosnak, most ők kellenek...
  -Talán elvonhatnánk a figyelmüket, mondjuk pár buborékkal!-feleltem végül.-Onchao tudnál szólni az illetékesnek?-a csikó bólintott, majd elindult a Buborék Kavics páros felé, míg mi a maradék két egyszarvút közelítettük meg.
  -Oké figyeljetek! Ha a munculusok meglátják a buborékokat biztos, hogy érdekelni fogja őket és közelebb mennek, mi ezt kihasználjuk és besurranunk. Érthető?-magyaráztam. A két barátom halkan prüszkölt egyet. Hirtelen éretlenkedő hangok hallatszottak a munculusok irányából. Az akció elkezdődött. A zombik értetlenkedve bámulták a színes gömböket, melyek a semmiből tűntek elő. Ezalatt a hétfős csapatunk kényelmesen bejutott az erődbe. Bent sötét volt, kellet egy kis idő míg megszoktuk. Amint újra tisztán láttam, felmértem a helyzetet. Balra tőlünk egy még sötétebb szoba volt, ahol munculus katonák henyéltek, jobbra egy lépcső. A kezemmel intettem a többieknek a jobboldali helyiség felé.
  -A tömlöcök az alagsorban vannak. Mindenki libasorban és csendben kövessen, mert szinte biztos vagyok, hogy vannak őrök is.-suttogtam. Elindultunk lefele. A levegő dohos volt, a fáklyák, amik a falon voltak gyéren világítottak és a falak és lépcsőfokok nedvesek voltak. Teljes volt a csend, csak a lábak és a paták surrogása és Violetta fintorgásai törték meg néha a néma süketséget. Végre valahára leértünk. A sejtésem valósnak bizonyult, volt két őr. Azonban mindkettő az igazak álmát aludta. Violettával egyszerre lőttük le őket. Majd elindultunk előre, ahol a sötétben halk suttogás hallatszott.

  -Hallod jön valaki!-mondta Yuko.
  -Csak képzelődsz!-legyintett Mo.
  -Tényleg jön! A lépcsőn!-bizonygatta a lány.
  -Nézd, nekem jó a hallásom, csak a vízcseppek hullását hallod.-mormolta a Herceg.-Nem is tudom, hogy bírnak itt meg lenni a munculusok.
  -Neked tényleg jó a hallásod, csak éppen süket vagy.-kapcsolódott be Alex.
  -Befejeznétek végre!?-felete idegesen Mayla.-Apád gondolkodni próbál.
  -Csak azon gondolkozom, hol lehetnek az elemi unikornisok. Biztosan a többi unikornissal!-szólalt meg Raynor.
  -Azt hiszem ön már egy ponttal előbb jár elöttünk. Szerintem először nekünk kéne kijutnunk innen valahogy.-mondta Miranda sértődötten. Még mindig mérges volt, mert nem az "értelmes lény" kategóriába sorolták.
  -Talán, ha megszerezzük a kulcsot!-vetette fel a király.
  -Azt a kulcsot, ami sötétzöld, rozsdás és Mia kezében van?-kérdezte Phuddle.
  -Várj, mi?-fordult a kijárat felé mindenki.
  -Halihó!-integettem a kulccsal.

Kinéztem a kapun.
  -Tiszta a pálya, még mindig a buborékokat kergetik.-jelentettem ki.
  -Rendben. Mi megtámadjuk őket, te , Onchao és Violetta pedig kiszabadítjátok az unikornisokat. Eszközünk a meglepetés. Mindenki érti?-tudakolta Raynor. A tündérek bólintottak.
A munculusok meglepődtek, mikor hirtelen a semmiből egy egész tündérhadsereg bukkant elő. A pillanatnyi döbbenet csak minket segített. A csata egyhamar egyoldalúvá vált. És mikor mi megjelentünk az unikornisokkal, még nagyobb lett a zűrzavar. Gargona megpróbált parancsolgatni az ijedten összevissza rohangáló csapatának, de ez nem használt. Én eközben könnyedén berepültem a trónterembe és megszereztem a kihangosítót és a trombituszt is. Na most akkor ki is az idióta?
Jó párzsor bele kellett fújnom, míg az utolsó ellenségünk, Gargona is szirmokká vált. Mikor a csata véget ért a földunikornis megkért minket, hogy távolodjunk el a palotától. Miután látta, hogy kellő messzeségbe értünk, nagyot dobbantot, ezzel a földdel eggyé téve az erődítményt. A munculusok végleg eltűntek Centopia területéről. A királyság fellélegezhetett. És azonban nem voltam nyugodt.

A palotában győzelmi ünnepet tartottak. A tündérek táncoltak, a pánok zenéltek, a királyi pár jókedvűen csevegett egymással, Polyteus osztogatta a szokásos nemtommicsodáit, az unikornisok boldogon ugrándoztak és ki-ki üdvözölte a rég nem látott családtagjait. Én személy szerint a teraszról néztem az ünneplő tömeget.
  -Minden rendben?-szállt mellém Mo.
  -Aha.-válaszoltam.
  -Hazudsz.-felelte.
  -Lehet.-vontam meg a vállam. Igen fejlettek lehetnek a kommunikációs kapcsolatunk ha már félszavakból is megértjük egymást.
  -Mia!-nézett rám aggódva. Nagyot sóhajtottam. Miért ne mondjam el az igazat?
  -Amikor visszajöttünk a palotába az unikornisokért, megjelent egy nő..-kezdtem.
  -Milyen nő?-vágott közbe Mo.
  -Nem tudom. A lényeg, hogy egy férfival beszélgette a..-folytattam.
  -Férfi?-szólalt meg újra a herceg.
  -Igen. Őt se ismerem, de ne szakíts félbe állandóan!-kértem.
  -Oké, sajnálom.-mondta.
  -Szóval a karkötőről és a könyvről beszélgettek. És nem tudom honnan, de ismerték az apámat.-magyaráztam.
  -Ó.-Mo nem tudott jobbat mondani az esetre.
  -Félek nem lesz sokáig béke.-feleltem.
  -Értem.-válaszolt kurtán a fiú. Aztán az arcomba hajolt és mélyen a szemembe nézett. Úgy éreztem menten elájulok. Ennek ellenére nem akartam eltávolodni, élveztem a közelségét. Az idilli pillanatot a karkötőm szakította félbe. Mert mi más?
  -Mennem kell.-léptem hátra.
  -Várj még!-fogta meg a kezem Mo és a tenyerembe nyomott valamit.
  -Egy nyaklánc?-kérdeztem.
  -Szeretném ha a tied lenne.-mosolygott.
  -Köszönöm. De most már tényleg mennünk kell.-kihajoltam az korláton és nagyot kiáltottam.-Violetta!
  -Még valami.-szólt közbe a herceg.
  -Mi..-Mo nem várta meg míg befejezem csak megcsókolt. Olyan hirtelen történt, hogy alig fogtam fel. A világ megszűnt létezni körülöttem. Csak akkor tértem észhez, mikor végül eleresztett.
  -Itt vagyok! Mennünk kell?-jelent meg Violetta. Nem jutottam szóhoz. Csupán bólintottam.
  -Akkor szia Mo!-felelte.
  -Sziasztok!-mosolyodott el újra a fiú.
  -Szia. Akkor.-nyögtem ki.
  -Akkor.-nevetett és még utoljára megölelt. Elköszöntünk a többiektől is majd javasoltam, hogy szálljunk fel amilyen magasra is tudunk, mint ahogy múltkor tettem.
  -Na? Rájöttél ki küldte a negyedik képeslapot?-tudakolta az osztálytársam.
  -Te végig tudtad!-gyanúsítottam meg.
  -Hát persze!-lökött oldalba.-Mondtam, hogy én vagyok a titkok őrzője, nem?
  -De!-nevettem és megnyomtam a gombot.

  -Pont jókor!-köszöntött minket Paula.-Vincent éppen a Mamma Miát indítja be!
  -Mindjárt beüzemelem ezt a masinát!-felelte. -Minden ok Centopiában?
  -Világmegváltó lettem.-mondta Violetta.
  -Inkább megmentő!-javítottam ki.
  -Csini a nyakláncod Mia!-dicsért meg Sue.
  -Köszi!-pirultam el és lehuppantam a kanapéra.
Nem tudom ki ez a férfi meg a nő, és, hogy mit akarnak, de amíg nekem itt vannak a barátaim és persze Mo, addig ők nem jelenthetnek akadályt.

VÉGE A 2.ÉVADNAK.

Liza


3.évad és a film

Mivel a chat-en lefolyt egy beszélgetés a témáról, úgy gondoltam utána nézek én is és megosztom veletek.


A Film


A film várhatóan 2017-re érkezik. Még nincs címe, csupán "feature", azaz megjelenő filmnek hívják. Az oldalon van egy szöveg, amit lefordítottam nektek.

Az eredeti:
With a magical stone left to her by her parent’s, Mia has the chance to once more travel to Centopia, the wondrous land of elves and unicorns. On her arrival she discovers that the Dark Elf, Drakon, has stolen the golden-horned baby unicorn, Sya. Drakon takes Sya back to Dystopia with the intention of using her magical life blood to awaken Gulim – a creature of doom that would threaten the whole of Centopia as we know it. There is only one option and it is a life threatening one – Mia must save the unicorn to save the world. But she won’t be alone as brave Prince Mo, plucky Yuko and Sya’s brother Onchao join her on her heroic quest.

És a nem túl professzionális fordításom:

A varázslatos kővel, amit a szülei hagytak rá, Miának még egy esélye van, hogy elutazzon Centopiába, a tündérek és unikornisok csodálatos világába. Érkezésekor rádöbben, hogy a Sötét Tündér, Drakon, elrabolta az aranyszarvú újszülöttet, Sya-t. Drakon magával visz Sya-t Dystopiába, azzal a szándékkal, hogy felhasználja a mágikus élet-vérét (inkább élet erejét, ami a vérében folyik), hogy felébressze Gulimot-a végzet szörnytegét, ami egész Centopiára hatalmas veszélyt jelen (szabad fordítás). Csak egy választás van, de ez életveszélyes-Miának meg kell mentenie az unikornist, hogy megmentse a világot. De nem lesz egyedül, mert hősies küldetésén mellé áll a bátor herceg, Mo, a merész Yuko és Sya bátyja, Onchao.

Link:http://hahnfilm.com/mia-and-me-feature-film/



A 3.évad



3. Évad LESZ és 2017 elején érkezik a képernyőkre. :-)

Link:http://hahnfilm.com/mia-and-me-2-5/

Az én 3.évadom is érkezni fog, de nem 2017-re, hanem lehetőleg hamarabb. Az, hogy mi lesz a fő mozgató szála, már a fináléban megláthatjátok. Ami úgy nagyjából 60% kész.


Liza
 
Mia és én 3.évad Blog Design by Ipietoon