Chat

Sziasztok!
Elkészült a chat, ahogy megígértem, itt találhatjátok meg (illetve oldalt a képre kattintva).
A regisztrációt kötelezővé tettem, hogy mindenkit meg tudjunk különböztetni.

A chat nagyjából ugyanúgy működik, mint a Messenger. Lehet rajta emojit küldeni, illetve mindenféle fájl formátumot képektől a videókig.

Sajnos nincs hozzá még mobilos applikáció, de mobilos felületen is tökéletesen működik (rászabták a mobil képernyőre is).
Ha bármi kérdésetek van, írjatok bátran!

22. Rész

Én, miután vége lett a vizsgaidőszaknak:

Also:

Esküszöm, még sosem írtam ilyen lassan részt...
A beszélgetős csoportról hamarosan hozok egy külön bejegyzést.

A nap kezdett nyugovóra térni a tenger horizontja mögött. Vörössösre festette a hullámok tetejét és az égbolt alját. Négyszer fordultunk, annak ellenére, hogy bőven akadt segítőkész a tündérek között. Violetta ezalatt Yukoval intézte a sátrak felállítását a túloldalon. Mélyen az erdőben táboroztunk le, hogy a partról ne lehessen látni a tábortüzek fényét. Ez persze azzal is járt, hogy nem volt könnyű helyet találni az olykor szobaméretű ponyváknak. Egyszóval ők sem lazsáltak. Mikor az utolsó körnél jártunk a távolban kürtök szólaltak meg. Rémülten néztem Mora.

–Ez mi?–kérdeztem.

–A sereg a palotához ért. Már tudják, hogy nem vagyunk ott.–magyarázta nyugtatóan.–Apám kémei jeleztek.

–Hát, akkor pont jókor fejeztük be.–tekintettem a partra, ahol pár órával ezelőtt még rengeteg holmi sorakozott. Mostanra teljesen kiürült. A herceg bólintott, majd a szárazföld felé nézett.

–Apáméknak hamarosan csatlakoznia kellene hozzánk.–motyogta.

–Ne aggódj!–tettem a kezem a vállara, biztatásképpen.–Biztos rendben vannak…

–Hát… remélem…–sóhajtott.–Jobb, ha most megyünk.–biccentett a fejével a sziget irányába.

A táborban már égtek a tüzek. Az öregek és a gyerekek mind köréjük gyűltek, egy-egy pokróccal a hátukon és levessel teli tányérokkal.

–Gombából készült.–mondta a királyné.–Szerencsére sok van belőle a szigeten.

Mi is megkaptuk az adagunkat, majd Mo sátrához igyekeztünk.

–Itt van az összes tekercs, amit szépen összecsomagolt valaki.–mutatott végig a papírokon a herceg.

–Ó, vajon ki lehetett az?!–feleltem poénosan.

–Nem ismered. De tudod, Ő nagyon fontos számomra.–szállt bele a viccbe a fiú is. Elmosolyodtam. Helyet foglaltunk a földön lévő párnákon. A levest egyelőre félreraktam, Mo azonban rögtön nekikezdett az evésnek. Elővettem a karkötőről szóló írást.

„Az A dimenzióban készült. A hiedelmekkel ellentétben nem a Holdról származik. Több érc, illetve drágakő keveréke, amelyek mindkét dimenzióból származnak. Mivel a dimenziókapuk zárva vannak, újabb Holdkő nehezen előállítható. Ennek ellenére létezik pár írásos feljegyzés kísérletekről és olyan kövekről is, amik képesek voltak kisebb sikerek elérésére.

Használata: a kő megérintésével. Mivel a kőben lévő energiaszint könnyen elhasználódik, nem hozható létre tartósan dimenziókapu. Ha több ember is át akar lépni, érdemes kört képeznünk, szorosan egymás mellé állva. Koncentráljunk arra, amit el akarunk érni.

Feltételezett összetevők:

◊hegyi kristály (az A dimenzióban gyakorta előfordul)

◊temron (B dimenzió, őrölve)

◊lapis lazuli (A dimenzió, csak egy csipetnyi)

◊mogandris (B dimenzió, mély barlangokban fellelhető)

◊seregina (B dimenzió, patakokban)

◊topáz (A dimenzió, tiszta)

Nem kizárt, hogy ezen kívül még tartalmaz egyéb köveket is. Továbbá nincsenek információk az adagok pontos mennyiségéről sem.

Az érceket forráspontjukon megolvasztjuk, összekeverjük és formába öntjük.

Terrebis Holdköve

B dimenziókból összeválogatott kövekből készült. Az első feljegyzett kísérlet. Nem ért el nagy sikereket.

Sofina Holdköve

Szintén a B dimenzióban készült. Kisebb kapukat volt képes kinyitni véletlenszerű helyekre.

Cerebris Holdköve

Csak egy irányban való közlekedés lehetséges vele. Készítője feltehetően az A dimenzióban ragadt.

Letto Holdköve

Legsikeresebb. Képes irányított kapukat nyitni a dimenziók között. Az A dimenzióban készült.  Használata azonban komoly mellékhatásokkal jár: eszméletvesztés, emlékezetvesztés, végtagok elgyengülése, akár lebénulás.”

–Ez az!–kiáltottam fel diadalittasan. Mo felkapta a fejét.

–Mit találtál?–tudakolta.

–Tudom, hogyan hozta ide Lídia azokat az embereket.–magyarázta, miközben az ujjamat végigfuttattam az utolsó bekezdésen.–Azt írja, hogy léteznek holdkő-másolatok. Ezeket használhatta Lídia.

–Várj… mi az, hogy másolatok?–a herceg zavarodottan nézett rám.

–A kő nem a Holdról érkezett, még csak nem is természetes képződmény. Készíteni kell, de mivel mindkét dimenzióból szükségesek hozzá az alapanyagok, senki se tudja újra elkészíteni. Néhányan azonban megpróbáltak másolatokat készíteni, más alapanyagokat felhasználva. Egyik sem tökéletes, de működnek…–meséltem. Mo döbbenten hallgatott.

–Ezt el kell mondanunk a többieknek!–bökte ki végül.

–Egyetértek.–feleltem és felálltam. A távolban ekkor azonban újból kürtök hallatszottak.

–A király megérkezett!–kiáltott valaki a táborból. Kiléptünk a sátorból és a tábor közepén lévő tisztás felé indultunk. A herceg sátra természetesen nem volt messze tőle, így hamar odaértünk.

–Á, hát itt vagytok!–szólalt meg Yuko a fejünk fölül.–Lemaradtatok Alex rémtörténetiről…

–Nem voltak rémtörténetek.–jelent meg Violetta is, majd leszállt mellém.–De jó volt őket hallgatni.–tette hozzá suttogva. A király sátrához érve temérdek őrrel találtuk szembe magunkat.

–Mi történt?–értetlenkedtem. Reméltem, hogy nem történt semmi komolyabb baj.

–Mia!–lépett ki a sátorból Raynor.–Jó, hogy itt vagy. Beszélni akar veled.–mondta.

–Micsoda? Ki?–kapkodtam a fejem. Nem kaptam választ. Ehelyett betessékeltek a polyva alá. Mo, aki mögöttem haladt, megragadta a kezem, mikor beértünk. A sátor közepén a Robin Hood-os fickó ült.

◦○◊○◦

–Most komolyan azt mondod, hogy egy nő elrabolt titeket, kitörölte az emlékeiteket és egy hadjáratot szerveztetett veletek és neked csak most jutott eszedbe, hogy lehet, hogy nem a jó oldalon állsz?!

–Yuko, kérlek.–próbálta Mo csitítani a lányt.

–Van, valami emléked arról, hogyan hozott át titeket?–kérdezte Violetta. Bernando megrázta a fejét.

–Az előbbi kérdésre válaszolva…–nézett a sarokban durcáskodó Yukora.–Nem, nem most jöttem rá, de, ha elveszted az otthonod és minden emléked, és az egyetlen biztos pont az életedben ez a nő, akkor…–elhallgatott.–Az emberek képtelen dolgokra tesznek a túlélésük érdekében. Ő volt az egyetlen esélyünk arra, hogy visszakapjuk az emlékeinket…

–Nem tudta volna visszaadni az emlékeiteket.–szólaltam meg. Mindenki rám nézett.

–Miért?–tudakolta Bernando értetlenül.

–Mert nem ő vette el.–válaszoltam.–Az ideutazásotok mellékhatása volt.

–Várj, stop.–vágott közbe Yuko.–Azt hiszem, itt mindenki lemaradt valamiről.–jelentette ki.–Gondolom, ezt nem most szülted meg a fejedben.–nézett rám.

–Találtunk egy tekercset, amely a Holdkőről szól.–mondta Mo.–Valójában nem a Holdról jött. Készítették. Csak akkor lehet létrehozni, ah mindkét dimenzióba van bejárásod. De készültek másolatok is.

–Letto holdköve például.–folytattam.–Ugyanúgy képes ajtókat nyitni, mint ez.–mutattam a karkötőmre.–De rengeteg mellékhatással jár. Többek között emlékezetvesztéssel.

–Azt mondod, nincs esély rá, hogy bármire is emlékezzen?–kérdezte aggódva Violetta.

–Hát… izé... nem tudom.–hebegtem.

–Van, amire emlékszem.–szólalt meg Bernando. Megint ő került a figyelem központjába.

–Emlékszem az erdőre… az összes dologra, ami a vadászathoz kell… meg főzni is tudok…–sorolta.

–Semmi konkrét?–tudakolta a herceg.

–Hát, nem igazán…–kezdte.–Azaz emlékszem egy névre. Claudia. És az arcára is.

–Ez jelent valamit?–kérdezte Yuko összezavarodva. Violetta sokatmondóan rám nézett.

–A nagynéném.–feleltem halkan. A torkom hirtelen összeszorult.–Te emlékszel a nagynénémre?–Bernando nem válaszolt. Fájdalmasan nézett rám.

–Mia.–lökött oldalba Mo gyengéden, majd a csuklómra mutatott. A karkötőm halványan világított.

–Oké.–sóhajtottam.–Azt hiszem, mennünk kell…

–Várj, ő nem tud jönni?–érdeklődött Violetta a kémre tekintett. Erre eddig nem gondoltam.

–A tekercs szerint lehetséges, de nem biztos, hogy sikerül.–elmélkedtem.

–Egy próbát megér.–biztatott Mo. Mély levegőt vettem.

–Álljunk körbe. Szorosan. Én pedig koncentrálok.–magyaráztam.

–Oké.–bólintott a barátnőm.–Mi lenne, ha egyszerre nyomnánk meg, hárman?–javasolta.

–Ártani nem árthat.–hümmögtem.–Visszaszámolok. Három… kettő… egy…

◦○◊○◦

Egy villanás és a fészerben találtuk magunkat.

–Működött!–kiáltotta vidáman Violetta.–Olyan jó ötleteim vannak!

–Azt hiszem, hogy… mindenre emlékszem.–motyogta Bernando. Vadőr egyenruhában volt. Csupán a kalapja és a puskája hiányzott.–Az az izé visszacsinálta.–mutatott a karkötőmre.

–Tényleg jó ötleteid vannak!–dicsértem meg a barátnőmet. Őszintén, nem igazán reméltem, hogy sikerülni fog. Az meg végkép nem jutott eszembe, hogy rendbe hozhatja az emlékezetét.

–Legfontosabb kérdés.–fordult a divatdiktátor a kicsit sokkolt állapotban lévő férfi felé.–Hogyan jutottatok át Centopiába?

–Volt ez a ásványkiállítás…–mesélte.–Mindenki elment. Valami professzor tartotta.

–Nem emlékszel a nevére?–kérdeztem. Bernando megrázta a fejét.

Liza