3.Évad-3.Rész

Földrajzóra. Mióta a tanár belépett a terembe, teljes csend volt, csak a falon lévő óra ketyegését lehetett hallani. Dr.Mortont látszólag nem zavarta, hogy már tíz perc eltelt a becsengetés óta, csak ült a tanári asztalnál és valamit nagyon írogatott. A diákok idegesen tekingettek egymásra és a tanárra. Alig negyedórányi várakozás után a tanár felállt és a tábla felé fordult. Elkezdett írni, de olyan sebességgel, hogy út közben a kréta kétszer is kettétört. Mindenki kifele hajlongott, hogy elolvashassa a felírt szöveget. Kristályok keletkezése.

–De tanárúr, ezt nem kémiából fogjuk venni?–kérdezte az egyik fiú.

–Erich, attól még, hogy feltetted a kezed, az nem jogosít fel arra, hogy meg is szólalj! Várd meg míg engedélyt adok rá.–fordult meg a tanár.

–Mondhatok valamit tanárúr?–tudakolta a fiú.

–Nem.–felelte Dr.Morton és szórakozottan lehuppant a székére, majd újra végigmért minket a jeges tekintetével.–Nem érdekel különösebben, hogy mit tanultok kémiából, én ezt fogom tanítani ezen az órán, ha feleslegesnek érzed, nyugodtan távozhatsz egy igazolatlanért cserébe!–a teremben újra csönd lett. A tanár elégedetten nyújtotta ki a lábait, majd belekezdett a tananyagba.

◦○◊○◦

–Azért ez durva volt!–mondta Vincent, mikor a teremből jöttünk kifele.–Harminc perc alatt ledarált egy egész órás tananyagot!

–Úgy érzem, hogy megtelt a fejem!–sopánkodott Paula és a homlokát fogta.

–Az enyém is elég nehéz!–tette hozzá Sue és leutánozta barátnője mozdulatát. A két lány és a fiú nevetésbe tört ki.

–Mia és Violetta, úgy látom, annyira leamortizálódott, hogy nem is bírnak megszólalni!–nézett ránk Vincent.

–Emlékeztek arra a képre a könyvben? Ott is kristályok voltak.–felelte Violetta.

–Én is pont ezen gondolkodtam.–tekintettem hátra az ajtó felé, ahonnan éppen Dr.Mortont lépett ki és elindult a tanári felé, ami, szerencsénkre, pont a másik irányban volt, mint amerre mi sétáltunk.

–Szerintem csak véletlen egybeesés.–mondta Paula.

–Lehet.–sóhajtottam.

–Amúgy, hosszú szünet van. Nem megyünk ki egy kicsit a levegőre, hátha kitisztul a fejünk?–vetette fel az ötletet Sue.

–Az nem lenne rossz! Gyertek!–válaszolt Vincent és elindult az udvar felé.

◦○◊○◦

Rhao, az unikornis békésen legelgetett Centopia egyik legelőjén. Egyszer csak különös hang ütötte meg a fülét. Fura pityegés. Telefoncsörgés volt, de ezt ő nem tudhatta. Nem állt a félénk unikornis hírében, Rhao kilógott a sorból: kíváncsi volt mindenre. Követte tehát a hang forrását.

–Halló?–szólalt meg egy női hang. Rhao közelebb merészkedett.

–Lídia, képes voltál felhívni az órám közben?–a második hang kissé recsegős volt.

–Bocs, nem tudtam, hogy programod volt a gyerkőcökkel.–válaszolt a nő. Rhao kidugta a fejét a bokor mögül, amely eddig elválasztotta őt a beszélgetés helyszínétől. A kisebb tisztáson csupán egy személyt látott. Egy tündér! És mennyire gyönyörű volt! Ébenfekete haja egészen a térdéig ért, hosszú, sötétlila ruhája azonban a földig. Szárnyai kékek, a szeme bársony zöld. Nem lehetett idősebb 20 évnél. Füléhez egy fekete „követ” tartott és látszólag magában beszélt.

–Mindegy. Le volt halkítva szerencsére.–mondta a fekete kő. Rhao egyet hátralépett. Ilyet még nem látott!

–Csak mondani akartam, hogy tegnap meglestem valakit…–felelte a tündér.–Pontosabban valakiket.

–Utálom, mikor az ebet kötöd a karóhoz!–mordult fel a kő.

–A királyné volt az.–bökte ki a nő.–Meg egy pán, akit Duddlenek hívnak, nem, várj, Phuddle, igen, Phuddle-nek hívják!

–A királyné? Mit keresett ott?–kérdezte a férfi.

–Sírt. Meg bogyót evett bánatában. Aztán megjelent a pán és elbeszélgettek. Kiderült, hogy reggel elájult, meg hogy mostanság furcsán viselkedik.–mesélte a hölgy.

–És ez minket miben érint?–tudakolta a kő.

–Szerintem terhes.–mondta Lídia.

–Ezt ilyen pontosan meg tudod állapítani? Amúgy mi előnyünk származhat belőle?–folytatta a fekete izé a kérdések sorát.

–Hát tudunk valamit, amit ő nem tud…–felelte sejtelmesen a nő.

–Remek. És akkor?–háborodott fel a férfi.

–Egy terhes tündért, aki állandóan ájuldozik, könnyebb elrabolni. És akkor már van is két túszunk!–válaszolta a tündér.

–Igazad lehet. A király nem hagyná ki a lehetőséget, hogy a királynét és a születendő gyermekét visszacserélje valami értékesre.–töprengett a kő.

–És az akár lehet…–a nő észrevette Rhaot.–Buta unikornis! Tűnés innen!

–Majd visszahívlak, ha megvan terv, addig ne csinálj semmit!–utasította a férfi, majd egy pityegés jelezte, hogy letette a telefon. Rhao addigra már messze járt. Bármilyen bátor volt, ahhoz nem volt hozzá szokva, hogy így ráripakodjanak, főleg nem, ha ezt egy tündér teszi. Mikor már úgy érezte elég távol van, megállt. Tehát a királyné kisgyermeket vár, csak még nem tud róla, de az a fura kő és az gonosz, azonban gyönyörű tündérlány el akarják rabolni, hogy valami értékeset kapjanak cserébe…

Rhao életében először sajnálta, hogy unikornisnak született. Fontos információkat tudott, arra viszont nem talált megoldást, hogyan is mondja el a tündéreknek.

◦○◊○◦

–Mia! A karkötőd!–kiáltott fel Paula, de meg is bánta. Riadtan nézett körbe, szerencsénkre viszont senki se volt a közelben.

–Gyorsan! Van még időnk!–sürgetett Violetta. Előkaptam a táskámból a könyvet és a tükröt, majd a jóslat fölé tartottam.

Mia: Gonosz tervez,

Violetta: gonosz tervet,

Mia: Titkos tervük egy lélekben,

Violetta: Bent az erdő sűrűjében.

Az arany fény körülcikázott bennünket. Megkaptam a ruhámat és a szárnyaimat, majd a gravitáció már szippantott is be.

–Vigyázat jövök!–kiáltottam. A palota egyik folyosójára érkeztünk. Mo pont alattam állt, így elkapott. Szegény Violetta nem volt szerencsés, majdnem nekirepült az ajtónak, de Alex még idejében megfogta a karját és visszahúzta. Hiába, nem könnyű zárt térben landolni.

–Köszönöm!–mondtam és lábra álltam.

–Nincs mit! Sziasztok.–Mo nem volt túl lelkes.

–Valami baj történt?–kérdeztem aggódva. Bár ez eléggé költői kérdés volt. Mo, Alex, Yuko és még pár tündér ajtó előtt várakoztak, nem túl vidáman. Aztán megérkeztünk mi.

–A királyné megint rosszul lett.–válaszolt Yuko.–A király és egy másik tündér van bent nála.

–Ó! Szegénykém!–jajgatott Violetta.–De hát mi baja?

–Ha azt tudnánk. De egyelőre még nem derült ki…–felelte az egyik tündérlány. ebben a pillanatban feltárult az ajtó. Egy lilahajú lány lépett ki rajta. Fehér ruháján kék virágok sorakoztak, szárnya ibolya volt.

–Van valami hír, Rekah?–lépett oda hozzá Mo.

–Semmi.–mondta az.–A király a királyné mellett marad, hogy ne kelljen fel.

–Remek, akkor én kapom a kormányzást.–sóhajtott a herceg.

–Pedig a jóslat szerint a rengetegbe kéne kalandoznunk.–szólalt meg Violetta.

–Azt hiszem, ebből akkor én most kimaradok.–sajnálkozott a fiú.

–Yuko, Alex!–kiáltott az osztálytársam.–Gyertek ide!–a többiek köré gyűltek és elkezdtek suttogni valamiről.

–Őőő… most mit csinálnak?–fordultam Mo felé.

–Nem tudom. Lehet, hogy most terveznek egy merényletet ellenünk!–vonta meg a vállát a herceg. A barátaink abbahagyták a beszélgetést.

–Megegyeztünk!–jelentette ki Violetta.–Én, Yuko és Alex itt maradunk királykodni, ti ketten pedig elmentek a rengetegbe!

–Hogy?–hüledezett Mo, de a barátnőm már kifele tolt minket az ajtón.–Biztos, hogy meg tudjátok…?

–Biztos! Kellemes randit!–felelte a lány majd becsukta az ajtót. Pár másodpercig bámultuk a palota előtti lépcsőt. A csendet Ziggo törte meg, aki nagy nyávogások közepette odadörgölőzött a lábamhoz.

–Szia, Cicus!–üdvözöltem.–Velünk jössz?–kérdeztem tőle. Szegény, biztos egyedül érezheti magát, most, hogy Mayla királyné ilyen sokat betegeskedik!

–Szóval, miért is kell a rengetegbe mennünk?–tudakolta a fiú és megsimogatta a macska buksiját.

–A jóslat szerint az erdő sűrűjében rejtőzik valaki, aki tud az ellenség titkáról!–feleltem.

–Nos, én úgy tudom, hogy messze e Diablo-erdő déli csücske a legsűrűbb!–mondta a herceg.

–Akkor menjünk!–emelkedtem el földtől. Egyik kezemben Ziggot fogtam a másikat Mo felé nyújtottam. Kézen fogva repültünk az említett hely irányába.

Liza

Fórum

Még régen (iszonyat régen) ígértem nektek egy szerepjátékos fórumot a 2.évad végére. Ha kicsit megkésve is, de elkészítettem. Mivel ez a játék akkor jó, ha sokan játszák, ezért arra kérlek titeket (főleg, akinek blogja van) hogy hirdessétek ezt a lehetőséget. Akár úgy, hogy ezt a szöveget itt kimásoljátok! Én bízom benne, hogy összejön egy jó kis csapat és jól fogjuk érezni magunkat!
A fórumra regisztrálni kell, de senki se féljen, nem lopom le az adatait.
Sajnos a fórum, az Egyesült Államok törvényeire hivatkozva, nem enged regisztrálni 13 évnél fiatalabb személyt, úgyhogy a regisztrációnál erre is figyeljetek!
Gyertek minnél hamarabb és minnél lelkesebben! :D
Link: http://miaesen.freeforums.net

Liza

Ui.: Egy bizonyos Rékát várok egy moderátori címre, mert nem biztos, hogy bírni fogom! :P

3.évad-2.rész

Kész is vagyok. Éljen a nyári szünet! Érdemes bekukkantani a játék oldalra, mert elindult a második forduló!

–Na, most mi van?–kérdezte Vincent. Mindannyian a könyv lapjain lévő képet néztük.

–Biztos, hogy nem nyitva mielőtt kimentünk!–felelte Violetta.

–És biztos, hogy nem volt benne ilyen oldal.–egészítettem ki.–Ez nem jelent jót. Azt hiszem, tényleg ideje mennünk!

–Kell egy tükör!–kezdett el kotorászni a retiküljében a barátnőm. Csakhamar talált is egyet (egy női táskában minden van) és felém nyújtotta.

Mia: Új ellenség,

Violetta: Melyet még nem láttál,

Mia: Töri meg utadat,

Violetta: Felfedve az elrejtett kutakat.

Az arany fény körbevett minket és szinte elemelt a talajtól. Megkaptam az öltözékeimet és a szárnyamat (a legfontosabb), majd a lábam elnehezült és éreztem, ahogy a gravitáció lejjebb húz. Csapdostam párat a szárnyammal, hogy ne essek le aztán leereszkedtem a földre. Violetta nem sokkal később érkezett meg mellém. Csodálkozva mért végig.

–Mi az?–tudakoltam furcsállva a tekintetét.

–De csini az új ruhád!–bökte ki végül. Végig néztem magamon. A szoknyám egy fokkal hosszabb lett és már nem simult a lábaimhoz. Egy arany csík keretezte a csípőmet, kettő pedig a vállamon helyezkedett el, köztük átlátszó anyag. Picivel a könyököm felett pedig ismét folytatódott a ruha. Lábbeliként egy pár rózsaszín topánkát kaptam.

–Oké, ezzel kicsit veszélyesebb lesz a repülés!–nyugtáztam. Végigtekintettem a barátnőmön.–A tied is megváltozott.–Violetta is kapott egy övet, csak lilában, egy égszínkék dísszel a közepén. A vállát szintén áttetsző, ibolya textil fedte be.

–Mit gondolsz ez egy jel?–kérdezte.

–Jel?

–Igen, hogy új korszak következik.–felelte tudományosan.

–Lehet, mindenesetre, hogy gyakoroljam a repülést ebben a nem túl biztonságos viseletben, elrepülhetnénk a palotáig.–vetettem fel az ötletet.

–Én benne vagyok.–kacsintott és könnyedén elemelkedett a földről. Én is így tettem, de közben nagyon figyeltem, nehogy fellibbenjen a szoknyám.

◦○◊○◦

–Anyám, jobb, ha ágyban maradsz!–figyelmeztette Mo a királynét.

–Most már nincs semmi bajom, hidd el!–mosolygott hálásan Mayla.–Csak megszédültem, ennyi volt az egész.

–Apám szigorúan megparancsolta: ne engedjelek ki az ágyból, én pedig teljesítem hercegi és trónörökösi követelményeimet, és nem engedlek ki az ágyból!–kántálta a fiú. A királyné azonban, már rég talpon volt és elindult az ajtó felé. A küszöbön viszont szembe találta magát a férjével.

–Mo, megmondtam, hogy…–kezdett bele a tipikus mondandójába a király, de a felesége félbeszakította.

–Nem az ő hibája.

–Mayla, nem szabadna még mászkálnod.–sóhajtott Raynor.

–De jól vagyok!–makacskodott a nő.

–Ne viselkedj már gyerekesen!–csattant fel a férj.–Attól, hogy jobban vagy, nem biztos, hogy meg is gyógyultál!

–Nem vagyok beteg.–jelentette ki a királyné és ezzel a lendülettel el is indult kifele. A király elkapta a karjánál fogva és visszahúzta. Mo egy ideig nézte a szülei vitáját, aztán szép lassan kiosont.

◦○◊○◦

–Onchao!–kiáltottam. Az unikornis felkapta a fejét és boldogan üdvözölt. Átöleltem a nyakánál fogva.–Jó téged újra látni!

–Mia!–hallottam meg centopiai barátnőm hangját. Majdnem eldőltünk, mikor a karjai közé font.–Úgy hiányoztál, miután elmentél és csak Alex meg Mo maradt itt!

–És velem mi van?–tette csípőre a kezét Violetta.

–Szia!–kiáltott fel a tündér, közvetlen a fülem mellett (emiatt ugrottam egy nagyot). Társam már nem bizonyult olyan stabilnak, mint én, úgyhogy a két lány végül a földön kötött ki.

–És mi van Mirandával?–kérdeztem.

–Hazament.–vonta meg a vállát Yuko.–De ő sem olyan jó társaság, mint ti.

–Ez igaz.–feleltem. Aztán nagy levegőt vettem.–Mo merre van?

–Ha jól tudom a palotában. Gyertek!–indult el a lépcsőn.– Amúgy mondtam már, hogy irigylem a ruháitokat?–kacsintott felénk.

Mikor beértünk az épületben, a herceg éppen a lépcsőn haladt lefele, de nem vett észre bennünket, mivel hátra fele nézett, mint, ha valamit nézne vagy hallgatna.

–Huhú! Hősszerelmes! Nézd kik jöttek meg!–trillázott Yuko.

–Mia!–kiáltott és elém repült, majd melegen megölelt.

–Én már nem is számítok.–sóhajtott Violetta és lebiggyesztette az ajkát.

–Szia!–nevettet fel Mo, majd újra felém fordult és egy csókot nyomott a homlokomra.

–Alamizsna, mi?–nyújtotta ki a nyelvét az iskolatársam.

–Azt csicseregték a madarak, hogy két vendég érkezett!–jelent meg mögöttünk Alex.–Üdvüzletem, hölgyem!–csókolt kezet Violettának.–Hercegnőm!–hajolt meg előttem. Megforgattam a szemeimet és egy csattanós választ akartam mondani, mikor Mayla viharzott le a lépcsőn, hangos léptekkel. A hálóinge csak úgy lengedezett utána.

–Jó reggelt felség!–köszöntöttem, de ő szótlanul elhaladt előttünk.

–Ugye tudod, hogy délután van?–nézett rám Yuko.

–Csak azt hittem, hogy…–tekintettem az ajtó felé, ahol az imént a királyné kiment.–… mindegy.

–Valami gond van?–nézett Mora az osztálytársam. Ő csak reménytelenül megrázta a fejét.

–A királyné még reggel elájult.–tájékoztatott minket Alex, ezúttal félre téve a vicceit.

–Mostanában elég furán viselkedik.–tette hozzá Yuko.

–Valószínűleg csúnyán összeveszett apámmal!–adta meg a választ végül a herceg. Az említett személy pont ekkor jelent meg a lépcső tetején. Értetlenül ingatta a fejét.

–Mi történt, felség?–kérdezte Alex.

–Nem értem mi baja lehet.–válaszolta a király.

–Talán megsértette valamivel.–mondtam.

–Nem vágtam a fejéhez semmi rosszat!–védekezett Raynor.

–Férfiak.–csóválta a fejét Violetta.

–Még csak nem is kiabáltam!–nézett rá a férj.

–Férfiak.–feleltük most már hárman, lányok.

–Nők.–kontrázott rá a király és a két fiú. Egy mély sóhaj mindenkitől, és csönd telepedett a teremre.

–Fogadjunk megint megríkattad.–szólalt meg Mo.

–Mostanában csak sírni tud! Egy kútban nincs ennyi víz…–válaszolt az apja.

–Apropó, kút!–kaptam fel a fejem.–A jóslat így szól: Új ellenség,melyet még nem láttál, töri meg utadat, felfedve az elrejtett kutakat!

–Új ellenség?–töprengett Raynor.–Nem igazán láttunk errefelé senki újat.

–Lehet, hogy Mayla királynét elrabolták az idegenek és kicserélték az egyik társukra, hogy kémkedjen. Ezért viselkedik ilyen furcsán.–mindenki döbbenten nézett a teóriát kitaláló Alexre.

–Nem hiszem, hogy ez az oka.–szögezte le a férfi.

–De mik lehetnek a kutak?–töprengett Yuko.

–Lehet, hogy csak szimbolikus jelentése van.–vetette fel Mo.

–Kút lehet az élet, vagy bármi más jó forrása. Negatív dolgot nem szoktak párosítani hozzá.–mondta a király.

–Tehát, ha idejön valaki és, mondd, majdnem leigázza egész Centopiát, az csak jó dolgot szülhet?–forgatta a szemeit Yuko.

–Az út végét valószínűleg tapasztalatokkal és élményekkel zárjuk, amelyek még hasznosak lehetnek.–fejtettem meg a feladványt.

–Szép volt Mia!–veregette meg a vállam Violetta.

–Végszó!–kiáltotta Alex és a karkötőmre mutatott.

–Jaj, ne! Az autóban nem tudtam feltölteni rendesen.–sajnálkoztam.

–Van egy olyan érzésem, hogy nem lesztek soká távol.–ráncolta a homlokát Raynor.

–Mi az az autó?–kérdezte Alex.

–Na, akkor, viszlát!–integettem és egy búcsú puszit nyomtam Mo arcára.

–Sziasztok!–köszönt el Violetta is. Aztán mindketten eltűntünk.

–Ez gyors volt.–felelte kurtán Yuko.

–Sosem tudom meg mi az az autó.–tette hozzá Alex reményvesztetten.

◦○◊○◦

Mayla már tíz perce üldögélt a fatuskón. Kezdett fázni. Nem a legjobb ötlet volt kijönni a vékony hálóingében ilyen késő délután. Az ösvény felöl vidám dalolászás hallatszott.

–Egyszer egy pán, ki élt a nagy fán…–Phuddle elhallgatott mikor meglátta a királynét.

–Jó estét!–köszönt illedelmesen.

–Szia Phuddle.–felelte bánatosan a nő.

–Ó csak nincs valami baj?–tudakolta a pán.

–Nem értem mi ütött belém…–mondta Mayla.

–Van egy jó gyógymódom a furcsa viselkedésre…–kezdte Phuddle.

–Ma reggel elájultam és…–a királyné hirtelen elhallgatott.

–Ájulásokra is van gyógyírom! Garantáltan használ! Csak csinálja utánam! Csiká-csika-bumm! Csiká-csika…–a pán belekezdett a szokásos röhejes, táncnak nem nevezhető, mozdulataiba.

–Phuddle, maradj csöndben!–szakította félbe a nő.

–Így már nem biztos, hogy működik!–horgasztotta le a fejét a megszólított.

–Nem vagyunk egyedül.–Mayla idegesen tekintett körbe.

–Á, csak unikornisok, azok mindenfele kóricálnak!–legyintett Phuddle.

–Erre nem szokásuk.–a királyné felkapta a szarvánál fogva kis barátját és elrepült. Pontosan tudta, hogy errefelé egy lélek se jár, ezért jött ide.

◦○◊○◦

–Na?–támadt le minket Vincent, mikor megérkeztünk.

–Semmi fontos.–vontam meg a vállam.–Családi ügyek meg elmélkedés.

–A képről semmi?–kérdezte Sue.

–Jaj!–kapott a fejéhez Violetta.–Azt el is felejtettük mondani!

–Tényleg!–tekintettem az érintett oldalra.

–Szerintem még lesz alkalmatok.–nyugtatott meg minket Paula és megkereste a chips-es zacsit.–Tartunk egy évnyitó filmklubot a bunkinkba?–tudakolta.

–Nem hagynánk ki a lehetőséget!–feleltem.

 

Nem is tudjátok mennyit szenvedtem ezekkel a képekkel! És Violettával még mindig nem vagyok megelégedve!

Liza