19.rész/2.fele- Remény a fák közt

Már régen megígértem,hogy felrakom a 19.rész második felét. Most végre elolvashatjátok és megtudhatjátok a folytatást!

A jéghideg víztől úgy éreztem mintha egy fagyasztóban lennék. Elkezdtem süllyedni a lábaim csigalassúsággal mozogtak. Kapálóztam, megpróbáltam felküzdeni magam a felszínre. A levegőm is fogytában volt. Megmaradt erőmet arra használtam, hogy felmenjek a felszínre. Mikor sikeresen feljutottam nagyot szippantottam a levegőből. Odaevickéltem egy jégdarabhoz és megkapaszkodtam benne. Ha a vízben maradok akkor csak rosszabb lesz. Felhasználva megmaradt energiámat lassan másztam fel a jégre. Már azt hittem, hogy nem fog sikerülni annyira gyenge voltam, de lassan csak sikerült felmásznom és mikor felértem arrébb kúsztam, hogy ne zuhanjak megint a tóba. Mikor már biztonságosnak éreztem helyzetemet a végtagjaim ideiglenesen abbahagyták a munkát és én a hóba fekve próbáltam pihenni. Remek. Még a végén hóvihar lesz annyira rákezdett. Valamit kéne csinálnom. Nagyon fázok, de azt se tudom hol vagyok.

~Violetta~

-Most mi legyen? Itt nincs. Már felkutattuk az egész erdőt.-mondta Mo. -Nem adhatjuk fel. Mia egyedül van ebbe a hóesésben és ki tudja, hogy baja esett-e.- aggódtam. -Keressük tovább tudok még néhány erdőt.- mondta Mo.

***

-Nem tudom. Nincs több ötletem. Mér rengeteg erdőben megnéztük. Mi van, ha nem is ott lesz?- kérdezte a herceg. -A jóslatok nem szoktak tévedni!- mondtam. -Apukád nem tud még néhány régi erdőről?- kérdezte Yuko Mot. -Kérdezzük meg.- mondta és elindultunk a palota felé. Odafelé nyitva tartottuk a szemünket hátha valahol meglátjuk Miát, de sehol sem találtuk. Végre megérkeztünk a palotába. Gyorsan bementünk a trónterembe ahol meg is találtuk a királyt. -Apám.- mondta idegesen Mo. -Fiam, idegesnek tűnsz. Mi történt?-

-Mia! Eltűnt. A jóslat szerint egy erdőben van, de már mindet felkutattuk amiket ismerek.- mondta a herceg. -Talán az elhagyatott erdőben lehet. Ott már nagyon régen nem járt egy tündér se.- lépett Centopia térképéhez és megmutatta, hogy hol találjuk az erdőt. -Köszönjük felség.- adtam hálát, hogy van még egy erdő ahol Mia lehet. Már épp indultunk volna amikor ismét megszólalt a király. -Vigyázzatok! Az veszélyes hely. Nem véletlenül olyan elhagyatott.-

-Igyekszünk, de most siessünk.- mondta Yuko.

~Mia~

Mi ez a hideg? Kinyitottam a szememet és láttam, hogy még mindig ott fekszek a tó mellett. Biztos elaludtam. Ilyenkor nem jó aludni. Nagyon hideg van. Erőtvéve magamon feléálltam és lassan egy erdő felé vettem az irányt. Mióta elaludtam a hó még jobban esni kezdett és már hóviharnak mondható. Az erdőben védve leszek a fenyők lombjai alatt. Mikor bentebb értem lekuporodtam egy fa törzsébe és gondolkodni kezdtem. Ez így nem lesz jó. Hóvihar van és megfagyok. Az, hogy beleestem a vízbe és, hogy ki tudja meddig a hóban feküdtem még rásegített, hogy úgy érezzem a jégkorszakba csöppentem. Most pedig itt ülök egy ismeretlen erdőben ki tudja Centopia mely részén. Valahova mennem kéne. Az a fránya gyűrű! Miért nem tudtam elhozni? Egyre jobban fáztam. Ha hamarosan nem találkozok valakivel akkor nem tudom mi lesz. Itt a fák alatt nem esett annyira a hó, de azért ide is bejutott a hideg ami nekem nem segített. Meleg helyre kellene jutnom. Feltápászkodtam, hogy találjak valami menedéket ahol meghúzhatom magam. Sétálgattam össze vissza valahol az erdő közepében lehettem. Alig bírtam menni, de azért vonszoltam magam mikor valamiben megbotlottam. Egy fa gyökere volt ami mellett ott csillogott valami a hótakaróban. -A gyöngy.- gyorsan felvettem és mikor ismét megpillantottam eszembe jutottak a kétségeim. Hogy fogom ezt eljuttatni a palotába ha azt sem tudom hol vagyok? De jó most már a lábam is fáj. Így még megmozdulni se tudok. Elraktam az erszényembe a gyöngyöt, ezután ismét egy fa törzsének dőlve ültem a fagyos hóban. Vajon itt megtalálnak a többiek, hogy is szól a jóslat?

Mia: Körös körül minden köd,

Violetta: Vigyázz barátaidra, mert egy eltéved.

Mia: Keresd meg hát a gyöngyöt,

Violetta: Az erdőben lesz kit nagyon keresel.

Hát az első sor igaz. A Vigyázz barátaidra, mert egy eltéved..... Várjunk én lennék az a barát aki eltévedt? Úgy látszik. A gyöngy már megvan. Az utolsó rész egy erdőről szól. Én is erdőben vagyok. Vajon itt megtalálnak a barátaim?

~Violetta~

Végre megérkeztünk az elhagyatott erdőbe. -Merre menjünk?- kérdeztem. -Itt van egy kitaposott út ezen induljunk el aztán meglátjuk.- mondta a herceg és elindult előre. -Ez a hely tényleg rémes.- mondta Yuko és megborzongott. -Ha Mia itt van akkor gyorsan meg kell találnunk.- nyomatékosította barátnőm. Elöl ment Mo mögötte én és Yuko leghátul pedig Onchao. -De hideg van itt. Mia már nagyon fázhat.- húztam magamon jobban össze a bolerómat. -Ezért kell minél hamarabb megtalálnunk.- mondta parancsoló hangon a herceg. Mi van, ha valami baja esett?

~Onchao~

Mia itt lesz valahol. A többiek nem értenék, hogy mit akarok. Azt hinnék, hogy megijedtem valamitől. Jobb lesz, ha én magam keresem meg. Most úgysem figyelnek rám elmehetek Miáért. Tudom is, hogy merre kell mennem. Még egyszer megbizonyosodtam róla, hogy a többiek nem figyelnek és elindultam megkeresni Miát.

~Mia~

-Mo ne! Ne menj el! Itt vagyok!- szép tavaszi idő volt. Éppen egy erdőben sétálgattam fájó bokával. Az előbb itt volt Mo. Biztos a rétre ment. Elrepültem a réthez és láttam, hogy ott sétálgat. Elbotorkáltam felé mikor megláttam valamit a szemem sarkábol. Munculusok -Vigyázz!- kiabáltam a hercegnek, de már késő volt. A munculusok fogságba ejtették. Éppen segíteni akartam neki mikor Leütött valaki.

-Ne! Vigyázz! Mo! Hol vagy? Yuko. Segíts! Oncha! Bújj el! Hozz segítséget! Menekülj!- motyogtam mikor kicsit magamhoz tértem. Csak álom. Álom volt, hogy Elvittek minket a Munculusok. Én viszont még mindig itt fekszek egy fatörzs mellett az erdőbe. Megpróbáltam, de nem tudtam felülni. Olyan mintha álmodnék. A fejem hasogat, olyan mintha jéggé fagytam volna, a fülem csilingel és minden homályos a fák az egész erdő a hópelyhek amik még mindig hullanak az égből mintha kifogyhatatlanok lennének.

Hirtelen a csilingelésen kívül mást is hallottam. Recsegést. Mintha valaki közeledne és egyre hangosabb lett. A semmiből megpillantok egy arany maszlagot. Az elmosódott alak boldogan felnyerített. Erről már tudtam, hogy ki az. -Onchao hát megtaláltál?- Közelebb jött és megbökött az orrával.

~Violetta~

Már egy ideje ebben az erdőben is keresgéltük barátunkat. Éppen egy elágazásnál voltunk amikor megfordultam, hogy megnézzem minden rendben van-e Onchaoval. Jaj ne! -Hol van Onchao?- kérdeztem a többieket. Megfordultak és mind a kettőjük arcán aggódást véltem felfedezni. -Az nem lehet. Az előbb még itt volt.- Mondta Yuko és keresgélni kezdte.az unikornist. -Ez nem lehet igaz! Mindenki eltűnik?- idegeskedett Mo. -Onchao! Hol vagy? Onchao!- szólongattam, de semmi válasz.

~Mia~

Azt nem tudom, hogy hogyan, de Onchao hátán feküdtem és valamerre mentünk. Biztos megint elájultam. Ez lehetett a magyarázat arra, hogy nem tudtam hogyan kerültem Onchao hátára.

~Violetta~

-De hisz az előbb még jött mögöttünk. Hová tűnhetett?- kérdeztem. -Nem tu.....-

-Itt van!- szakította félbe Mo Yukot és már sietett is az unikornishoz. Mikor odaért felkiáltott. -Mia is itt van.- mondta megkönnyebbülve. Mi is oda szaladtunk. -Nagyon rosszul néz ki.- folytatta a herceg. Mia nagyon lassan nyitogatta a szemeit. -Nincs magánál. Úgy látszik, hogy láza van. Gyorsan el kell vinnünk a palotába.- mondta Mo. -Rendben.- bólintottam. -Mit csináltál, hogy ennyire átáztál?- kérdezte meglepődötten a herceg. -Nem érdekes.- nézett rá Mia. -Siessünk.- mondta Yuko. Elindultunk. Séta közben Miát néztem ahogy Onchao hátán feküdt. Gyengén és védtelenül. Mennyi minden történhetett vele.

***

Mikor a palotához értünk bementünk és megkerestük a királyt. -Á Mo! Mi történt?- sietett Miához aki még mindig Onchao hátán feküdt. -Mi se tudjuk, de úgy tűnik, hogy láza van és nincs teljesen magánál. Ide felé is sokszor elájult és rémálmai is voltak.- mesélte Mo. -Vigyük be az egyik vendégszobába.Anyukád biztos tud valami gyógynövényt.- ekkor úgy tűnt Mia ismét magához tért. Felült Onchao hátán és megpróbált leszállni. -Had segítsek.- emelte le Mo. -Jól vagy?- kérdeztem. -Igen, csak nagyon fázok.- reszketett. -Gyere menjünk be a szobába.- elindult, de nagyon sántított és látszott az arcán a fájdalom. -Mi történt a lábaddal?- kérdeztem. -Á csak megbotlottam. Semmiség.- terelte a témát.

A királynő főzött valamilyen teát Miának amitől jobban lesz és a bokájára is kapott borogatást. Ő elaludt mi pedig éppen a szobájában beszéltük, hogy vajon mi történhetett vele amitől ennyire vizes lett mikor motyogni kezdett. -Onchao! Ne!- ekkora király is benézett és ő is csendben hallgatta, hogy Mia mit mond álmában. -Líria! Maradj mozdulatan! A jég....... beszakad....- ezután abbahagyta és aludt tovább. -Jég? Mármint valami befagyott tó?- kérdezte Yuko. -Ilyenkor van, hogy ismét átéli a szörnyűségeket álmában.- mondta a király.

-Akkor lehet, hogy Mia egy tó jeges vizébe esett?- kérdeztem aggódva. -Hát az megmagyarázná, hogy miért volt ennyire vizes.

~Mia~

A szemeimet lassan kinyitottam és azt láttam, hogy egy számomra ismeretlen szobában vagyok. De valamiért mégis olyan ismerős. Felálltam és örömmel vettem észre, hogy a bokám már nem fáj és teljesen jól vagyok. Kisétáltam a szobából és a barátaimmal találtam szembe magam. -Mia! Hát jól vagy?- szaladt oda hozzám Yuko és megölelt. -Jobban vagyok.- mosolyogtam. -Mitől voltál ennyire átázva?- kérdezte Violetta. Nem akartam elmondani az igazat ezért csak ennyit mondtam. -Mikor megbotlottam a hótól tiszta víz lettem.- reméltem, hogy nem kezdenek el gyanakodni mert nem szerettem volna, ha ezután nem hagynak elmenni egyedül. -Nem lehet, hogy beszakadt alattad egy tó és te a vízbe estél?- kérdezte Mo. Erre én csak lehajtottam a fejemet és próbáltam valamit kitalálni, de Yuko megszólalt. -Mia! Miért nem mondtad el?- kérdezte. -Nem akartam, hogy aggódjatok ezután. Amúgy is hamar kimásztam.- vettem lazára. -Jajj a gyöngyöt oda se adtam. Az erdőben volt.- vettem ki a ,,táskámból" és Mo kezébe raktam. Ekkor felvillant a karkötő. -Hát nekünk mennünk kell.- mondta Violetta. -Siessetek vissza!- kiáltotta centopiai barátnőm. Mi pedig már el is tűntünk és a Paulával lévő közös szobánkban landoltunk. -Mikor leültem az ágyra megcsillant valami a takarómon. A gyűrű. -Hát itt volt cseréltem ki a két gyűrűt és a másikat az asztalomra tettem. -Mi?- kérdezi Violetta. -Hát a gyűrű. Másikat vittem, de most már siessünk éhes vagyok.-el is indultunk az ebédlőbe ahol Paula és Vincent minket vártak.