32.rész

  -Azt egy szóval se említetted, hogy vulkánok vannak Centopia-ában!-rémüldözött Violetta, miközben leszálltunk a a palota előtt.
  -Eddig békésnek tűnt....-feleltem mentegetőzve.
  -És az is volt, amíg a tűzunikornis ott volt, de mivel elrabolták a vulkán szelleme feldühödött.-magyarázta Yuko.
  -Ez most úgy hangzott, mint egy sablonos Hawaii legenda!-sóhajtott iskolatársam.
  -Ki az a Hawaii?-kérdezte centopiai barátnőm.
  -Nem érdekes!-legyintettem.Beléptünk a trónterembe.Az összes tündér és egy csapat unikornis fogadott bennünket.
  -Á, hercegnő!-rikkantott Alex.-Mi a jóslat?-kacsintott Violettára, majd várakozóan rám nézett.Én meg paprikavörösen álltam ott, mert a szokásos üdvözletét ezúttal mindenki hallotta és vagy a fél társaság tátott szájjal, meredten nézett rám.Kis idő múlva a király megrázta fejét "Alex,Alex!" felszólításokkal fűszerezve, felénk fordult és megköszörülte a torkát:-Nos?
  - Ne félj, légy résen...-kezdtem.
  - Lépj előre egy résen...-folytatta barátnőm.
  - Keresd mi számít...
  - A sötétben világít!-fejezte be az osztálytársam.
  - Violetta szerint ez a tűzunikornis csikójára vonatkozhat!-mondtam.
  - Meglehet...-gondolkodott a Raynold, majd a térkép felé hajolt.Aggódva ráncolta a homlokát.-Őt viszont csak egy helyen találhatjátok meg.-felelte.Erre mind összenéztünk.Violetta tüntetőleg megrázta a fejét.
  - Nem, nem, felejtsétek el!Én nem megyek semmilyen vulkánba!-tiltakozott.


  -Centopiában?-Sue végigmérte Paulát, mint az orvos a betegét.-És az meg hol a francba van?
  -Egy másik dimenzióban.-válaszolt az.
  -Tessék?-hülledzett a fekete hajú.
  -Tudom ez most elég hihetetlenül hangzik, de Miának van egy karkötője, amivel eltud teleportálni, viszont előtte le kell olvasni a jóslatot, ami rózsaszínűen világít, de csak néha jelenik meg, amikor a karkötő is jelez, vagyis kéken világít, és ez a jóslat rúna írással van írva és tükrözve van, és ezért Mia mindig hord magánál tükröt, aztán leolvassa, mert ő tudja olvasni a rúna írást, engem is megtanított a nyáron, és elmondják a jelszót, ami a jóslat, és aztán aranyszínű fény veszi körbe őket, és átteleportálnak Centopiába.-hadarta Paula.Sue egy pillanatig tátott szájjal állt előtte, majd becsukta és elindult az ajtó felé.-Szólok a tanárnőnek!-felelte.
  -Ne!-kapta el a karját a barátnője.-Csak adj öt percet!
  -Rendben.-sóhajtott.


  -Azt hittem egy nyelvet beszélünk!-duzzogott Violetta, miközben a vulkán felé sétáltunk Mo, Yuko, Alex, Azúra, Onchao, Buborék és Szellő társaságában, akik előttünk úgy 5 méterre haladtak.
  -Sajnálom, de...
  -Miranda miért maradhatott ott?-vágott közbe.
  -Mert papírkutya, és te nem vagy az, rád szükség van!Élvezd ki, hogy fontos vagy!-válaszoltam.
  -Ezt most úgy mondtad, mintha te nem lennél az!-nézett rám, de már korántsem mérgesen.Nagyot sóhajtottam.-Ugye tudod, hogy ez nem igaz?!-kérdezte.
  -Igen, sokszor mégis levegőnek érzem magam mellette.-hajtottam le fejem.
  -Ki mellett?-tudakolta a barátnőm.Ekkor tudatosult bennem, hogy valami olyasmit is mondtam, amit nem kellett volna.
  -Ööö...nem fontos!-vágtam rá.
  -De igen.-jelentette ki Violetta.
  -Jól van az, de ez nem azt jelenti, hogy el kell mondanom neked!-néztem a másik irányba zavaromban.Ő hangosan felkacagott és meglökött a vállával.
  -Én vagyok a titkok őrzője, nekem bármit elmondhatsz!-kacsintott.
  -Miranda.-böktem ki.Abbahagyta a mosolygást és komoly arcot vágott.A szemébe néztem.Szinte ki tudtam olvasni belőle, hogy tisztába van azzal, hogy nem mondok igazat.

  -Itt is vagyunk!-szólt Mo.Ebben a pillanatba megrázkódott a a talaj.
  -Földrengés!-kiáltottam.
  -Biztonságba kell jutnunk!-adta ki a parancsot a herceg.
  - Jó, de mégis hogyan?-kérdezte Yuko.
  - Ott egy lyuk!-mutatott Alex a hegy egy pontjára.Hirtelen mindenki elhallgatott.
  - Egy rés!-ujjongtunk egyhangún a felfedezésen.A nyílás akkora volt, hogy a három csikó még pont befért rajta.
  - Oké és most?-tudakolta a centopiai barátnőm.
  - Kövessük a jóslatot!-mondtam.
  - Előre a sötétségbe!-kurjantotta Alex.
  - Felejtsétek el!-fonta össze karjait az osztálytársam.
  - Akkor te maradj itt.-vontam meg a vállam és a többiek után szegődtem.Hallottam, ahogy Violetta sóhajt egyet és erőt vesz magán.Pár pillanat után már ott volt mellettem.Ahogy egyre beljebb jutottunk, egyre sötétebb lett, a végén már semmit se láttunk.
  - Na, jó.Ez már nekem se tetszik!-hangzott el Alex panaszkodása valahol előttünk.
  - Ha itt lenne a mobilom...-suttogta Violetta.
  - Nézzétek!Mi az ott?-tudakolta Mo.Halvány fény villant úgy száz méterre.
  - Kövessük!-kiáltott a narancshajú fiú.A fényforrás megrezzent, majd elkezdett távolodni.
  - Marhajó, most észrevett minket, idióta!-bosszankodott Yuko.Mindahányan elkezdtünk futni, nem törődve azzal, hogy az orrunk hegyéig sem látunk.A fény egyszer csak megállt egy helybe és körbe-körbe forgolódott.
  - Azt hiszem sarokba szorítottuk!-jelentettem ki.Innentől már gyalog folytattuk utunkat, egészen addig, amíg....
  - Földrengés!Megint!-figyelmeztett a herceg.Elvesztettük az egyensúlyunkat és a földön kötöttünk ki.Onchao nagyot nyerített, melyre a távolból két válasz is érkezett.
  - Két unikornis van bent.-tolmácsoltam.-Ne féljetek, a barátaitok vagyunk!-erre leállt a földrengés és a fénypont lassan közeledni kezdett.
  - Hiszen ez egy kis csikó!-lepődött meg Yuko.Előttünk egy sárgás színű, piros sörényű egyszarvú állt.
  - Szia!-köszöntem neki.-Én Mia vagyok.A te neved mi?-tudakoltam.Ő prüszkölt egyet.-Szikra?Szép név.-dicsértem.Szikra újra megszólalt.-Kavics?Ki az a....-kérdeztem, de nem tudtam befejezni, mert a sötétből egy újabb, zöldes-barna, narancsszín sörényű kis csikó lépett elő.
  - Hhhh!A két maradék csikó!-ujjongott Violetta.Felhúztam a szemöldököm.
  - Igaz ez?-tudakoltam.-Szikra apja a tűzunikornis és Kavics anyja a föld?-mindketten bólintottak.
  - Ne féljetek rátok is úgy fogunk vigyázni, mint Buborékra és Szellőre!-simogatta meg őket Yuko.A talaj ekkor újra meg rázkódott.Ez viszont nem Kavics műve volt.
  - A vulkán!Ki fog törni!-kiáltott Mo.
  - Meg kell állítanunk!-utasítottam.
  - Elmondanád, hogy ezt mégis, hogy gondoltad?-kérdezte az iskolatársam.Én Szikrára néztem, ő  rémülten viszonozta.
  - Meg tudod csinálni!-biztattam.

Mindenki a vulkán belseje felé futott, ahol általában a beavatási szertartást szokták végezni.Most azonban kövek és gázok törtek elő mindenhonnan.A vulkán szelleme, ha tényleg létezik, igen mérges volt.Elértük a kiugró sziklát.Szikra ijedten meghátrált.
  -Gyerünk!Át tudod ugrani!-simogattam meg , ő azonban hevesen megrázta a fejét.Kavics nagyon nyerített és mindkét első lábával dobbantott egyet.A szakadék fölött keskeny földhíd húzódott.
  -Köszönjük!-néztem rá.Szikra hálás pillantásokat vetett ránk,majd elindult.Mikor átért, a vulkán szíve felé , nagyot dobbantott.A tűzhányó látszólag csillapodott.Még egy dobbantás és visszatért a rendes kerékvágásba.
  -Ez az!-ujjongott Yuko.Megöleltük egymást, majd mindenki a megmentőnk felé fordult, aki némi kaparászás után átbaktatott az ideiglenis kis hídon.Izgatottan prüszkölt.
  -Találtál?-értetlenkedtem.-Mit?-válaszol  a kezembe nyomott valamit.
  -A gyöngy!-kiáltott Alex, mikor rálátást nyert a tenyeremre.Mo a tarsolyában tette, miután mindenki megbámulta.
  -El sem hiszem, hogy már csak egy van!-mondta Violetta a visszaúton.
  -Hát, ja.Belegondolva, hogy honnan kezdtük...-töprengtem.
  -Na igen...-igazította meg a haját szégyenlősen a barátnőm.
  -Hercegnő, szeretném jelenteni, hogy a bizonyos karkötője fényben sziporkázik!-repült mellénk Alex.
  -Ó jaj!-sóhajtottam.
  -Hát akkor viszlát!-integetett az iskolatársam.Megnyomtam a karkötőt...


  -Nincs nálam óra , de úgy érzem lejárt az öt perc.-toporgott Sue, majd az ajtó felé lépett.Ekkor azonban különös fény villant a háta mögött.Megpördül és...
  -Szia!-köszöntem erőltetett mosollyal az arcomon.Hát ennyit a titoktartásról...Remek!