Kitöltősdi

Frissités: megint kimarad egy hét, holnaptól már nem leszek elérhető. Kárpótlásul a következő rész nem lesz ketté szedve!

Most olyat játszok, mint Réka és csináltam nektek űrlapot. Az összegyűjtött válaszok remélhetőleg majd segítenek nekem. Hozzájárulásotokat előre is köszönöm!

Link: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfVAZ1jvCTgIKw6CP7AAj_h-9psCxDD0pmoFJvpXHDcveQiBw/viewform

Liza

Ui.: Hogy tetszik az új desing?

3.Évad-6.Rész

Here it comes the new rész! Váljon egészségetekre!

Mélykék szeme volt. Hosszú fekete haja egy lófarokba fogva.  Sötétlila ruhát viselt. Ismerősen nézett ki, de nem tudtam felidézni, honnan. Undokon mért végig, majd hümmögött egyet és megszólalt.

–Mit akarsz?–kérdezte olyan ridegen, hogy beleborzongtam.

–Én…–kezdtem, de nem bírtam megszólalni. Leblokkoltam. Mo a segítségemre sietett.

–Mia tudja, mi baja lehet anyámnak!–lépett előrébb és a vállamra tette a kezét.

–Vagyis, hogy nincs baja, nem beteg, terhes.–bátorodtam fel.

–Hogyan?!–dadogta a gyógyító. Kicsit, mintha megijedt volna valamitől.

–Igazából ez egy hosszú történet, de ha jobban belegondolunk, akkor…–magyaráztam.

–Nézd, kislány, én nem tudom, hogy neked mennyi orvosi szakértelmed lehet, de én legalább 20 évig tanultam, és a királyné nem állapotos!–szedte össze magát a nő.

–Csak hallgasson…–próbálkoztam hiábavalóan.

–Most pedig hagy folytassam, amit elkezdtem!–és ezzel a kijelentéssel be is csapta az ajtót.

–Meg se hallgatott.–néztem Mora.

–Figyelj Mia.!Én megértem, hogy te attól az unikornistól azt hallottad, a mit. És elhiszem, hogy sem te, sem pedig Rhao nem hazudik, de aki az erdőben láthatott nem volt gyógyító, ellentétben Naya-val. Ő érti a dolgát.–mondta a király.

–De a jóslat!–vetettem föl.

–A jóslat csak arra vonatkozott, hogy valaki egy tervet sző ellenünk, ami meg is van: Anyámat el akarják rabolni, de semmi említést nem tett arról, hogy kapunk hozzá még mellékes információkat is.–felelte Mo.

–Még te sem hiszel nekem?–mordultam rá.

–Én csak…–védekezett a herceg.

–Á, mindegy!–kiáltottam durcásan és elindultam a kijárat felé. Ezt nem hiszem el!

–Várj!–szólt utánam Mo, de már nem érdekelt.

–Mia!–indult utánam Violetta.

–Most mi baja van? Semmi rosszat nem mondtam!–sóhajtott a fiú.

–Családi vonás.–forgatta a szemeit Yuko.

◦○◊○◦

Leültem a lépcsőre és magamhoz szorítottam a térdemet. Violetta rögtön ezután érkezett meg és letelepedett mellém.

–Minden rendben?–kérdezte.

–Már, hogy lenne?–tudakoltam. Megingatta a fejét.

–Ha ez segít, én hiszek neked.–mondta.

–Köszönöm.–mosolyogtam rá.–De attól tartok, ez nem elég.

–És ha igen?–tekintett az égre. Verőfényes napsütés volt, a mennybolton csak pár felhő úszkált a kékség végtelen óceánjában. Nem messze tőlünk egy csapat tündérlány nevetgélt és vihogott. Rám mutogattak, de mikor észrevették, hogy figyelem őket elfordultak.

–Úgy látom híred ment.–vigyorgott rám a barátnőm.–Mia hercegnő!

–Már te is kezded?–néztem rá hitetlenül.

–Ugyan, már egy csomóan hívnak így!–felelte.–A múltkor hallottam, amikor mi itt maradtunk, ti meg elmentetek.

–Mesélj még!–kértem és megrebegtettem a szempilláimat.

–Rengeteg minden megtudtam a Centopiai hagyományokról!–dicsekedett.

–Hol jártál, valami iskolában?–nevettem.

–Nem. Mayla királynét szórakoztattam, hogy ne kelljen ki az ágyból.–magyarázta.–Vagyis hát inkább ő szórakoztatott engem, én meg csak hallgattam. Nem tudtam, hogy ennyire beszédes!

–Lehet, hogy a hormonok teszik.–tettem hozzá.

–Szóval először is a nyaklánc, amit kaptál, a hűséget jelöli.–kezdte.

–Akkor eljegyeztek?–fogtam meg az említett tárgyat.

–Nem egészen.–válaszolt.–Centopiában nincs ilyen eljegyzés. A párok együtt járnak, aztán mikor már sok idő eltelt, megbeszélik egymás között, hogy mikor tartják a Liliom-napot. Ők így hívják az esküvőt. A királyné, azt mondta, hogy azért, mert ilyenkor a lány egy liliom szirmaihoz hasonló ruhát vesz fel. És ilyenkor leveszik a nyakláncot és odaadják a család legfiatalabb férfi tagjának, akinek még nincs párja. A nyaklánc csak azt jelöli, hogy van már választottad, tehát foglalt vagy. Ez a házasságban, a hosszabb ruha és a feltűzött haj jelzi ezt.

–Akkor nyugodtan járhatok bulikba.–tettetem a megkönnyebbültet.

–És ez még nem minden!–felelte.–A hercegnők nagyon közkedvelt személyek.

–Szóval azt mondod, népszerű vagyok?–húztam fel a szemöldökömet.

–Igen. És képzeld, mikor a herceg odaadta valakinek a nyakláncát, akkor már nem választhat Pirosvirág-hercegnőt.–mondta.

–Akkor ki választ helyette?–kérdeztem.

–Te. De nem hercegnőt, hanem udvarhölgyet.–kacsintott rám.–Számítok a szavazatodra.

–Akkor tényleg közszereplő lettem.–sóhajtottam.–Kár, hogy most haragszok Rá.

–Ugyan már…!–bíztatott Violetta.–Csak egy kis hajbakapás, nem több.

–Inkább váltsunk témát.–kértem.

–Rendben, te tudod.–vonta meg a vállát.–Mit szólnál, ha megfejtenénk a jóslatot? Abba úgy is olyan jó vagy!

–A jóslat!–kiáltottam fel.–A jóslat igazolja, hogy igazunk van.

–Várj, ez egy picikét gyors volt!–próbált lassítani a barátnőm.

–Álruhában a csaló, elvenné, ami jó, az igazságért állj ki, utadban álljon bárki!–szavaltam el.–A jóslat második fele bizonyítja, hogy, amit mondunk, az igaz, csak ki kell állnunk érte! Ezzel érvelhetek Monak!–tapsikoltam örömömben. Violetta megragadta a karomat mielőtt elindulhattam volna.

–Várj csak! Álruhában a csaló…–töprengett.–Szerintem az az orvos nem igazi! Gondolj csak bele, azt mondta, hogy 20 éve tanulja a gyógyítás, de nem látszik többnek húsznál, ráadásul gyanúsan hasonlít arra, aki a könyv lapján szerepel!

–Szóval innen volt ismerős!–csodálkoztam.

–Nyitva van az ablak!–mondta ijedten Violetta.

–Ez nem jelent jót!–aggódtam.–Gyere!–felrepültünk az ablakhoz, ahol sajnos fogadott minket amitől féltünk. Egy üres szoba. Lentről kétségbeesett nyerítések hallatszottak.

–Rhao!–kiáltottam.–Mi baj?–az unikornis belekezdett.

–Várj! Lídia?–tudakoltam.

–Ő az orvos!–fejtette meg Violetta.

–Jaj, ne!–kaptam a fejemhez.–Ezek szerint sikerült a terve!

–Mia, szerintem még nincs vége!–bökött oldalba a barátnőm.  Rhao újra elkezdte a mondani valóját.

–Láttad merre ment?–kérdeztem.–A Diablo-erdő felé?

–Még nem járhat messze!–mondta Violetta.–Gyerünk!

–Köszönjük Rhao! Nagy segítség vagy!–az unikornis büszkén kihúzta magát, mikor megdicsértem. Elindultunk a rengeteg irányába.

–Jelzek a többieknek!–nyomtam meg a gyűrűmet.

–Kell majd az erősítés, nem tudhatjuk, mennyire van felszerelkezve és, hogy…–kezdte Violetta, de félbeszakítottam.

–Ott megy!–mutattam a földre. Lídiának ugyanolyan teknőse, volt, mint Polytheusnak, azzal a kivétellel, hogy ez sárga volt.

–Szálljunk le, hogy ne vegyen észre!–szólt a barátnőm.

–Jó ötlet.–mondtam. Leereszkedtünk a talajra és a fák mögött követtük őket.

–Ott a királyné is!–suttogtam. Hirtelen Yuko röppent mellénk a semmiből.

–Lányok!–lihegte. Mi rögtön csendre intettük.–Nem tudom mi a baj, de Mayla és Naya eltűnt, szóval ott nagyobb szükség…–elfordítottam Lídia irányába mielőtt befejezhette volna.

–Megtaláltuk a királynét.–súgtam neki.–De az a nő biztos, hogy nem Naya, csak annak adta ki magát!

–De miért?–hitetlenkedett a lány.

–Természetesen azért, hogy elrabolja Maylát.–jelentette ki Violetta.

–Akkor ő?–nézett rám felvilágosulva Yuko.

–Igen, ő az a bizonyos Lídia.–válaszoltam a kérdésre.

–Az ott egy gödör?–tudakolta az osztálytársam.

–Hol?–kérdeztem.

–Ott, ahol most megállt az a hárpia!–mutatott az irányba. A nő a veremhez lépdelt és letekintett.

–Nem unatkozott?–vigyorodott el ördögien. A luk mélyéről egy vaskosabb, női hang hallatszott:

–Nem tudom, hogy ki vagy és mit akarsz, de eressz ki! És ad vissza az én kis boglárkámat!–erre a teknős fájdalmasan felnyiffant (XD felnyiffant! Milyen hangot ad ki egy teknős?  Asszem, valahol itt ér véget az írói pályafutásom).

–Lökjük bele?–tudakoltam a barátnőimtől.

–Lökjük bele!–válaszolták egyszerre. Csendben a háta mögé osontunk és jó nagyot taszajtottunk rajta. Sikítva esett le és nagyot puffant az alján. Rögtön a szárnyához kapott. Ekkor megpillantottunk a verem másik foglyát. Egy vézna, őszülő, botra támaszkodó nő mosolygott vissza ránk.–Ezt jól megadtátok neki!–nevetett.

–Köszönjük. Őőő…–hálálkodtam.

–Naya. A nevem Naya.–mutatkozott be.

–Az én nevem Mia, ő itt balra Yuko, jobbra pedig Violetta!–ismertettem a tényeket.

–Kisegítenétek? Már nem tudok repülni ezekkel a szárnyakkal.–csapdosta össze őket.

–Hozok egy indát!–ajánlkozott Yuko.

–Én addig megnézem a királynét!–felelte Violetta.

–Ti kis!–Lídia kezdett magához térni a kábulatból.

–Nem szép dolog királynékat rabolni!–ütögette meg a botjával Naya.

–Itt is van!–Yuko a leeresztette az indát. Ketten együtt nagy nehezen felhúztuk a gyógyítót.

–Köszönöm!–hálálkodott.–Hogy van a királyné?–fordult Violetta felé.

–Alszik, de nem tudom felkelteni.–mondta aggódva. Naya odasétált a teknőséhez és megsimogatta, majd a páncélos oldalára erősített üvegcséket nézte végig hümmögve.

–Ahogy sejtettem. Altató főzetet csinált.–tekintett bosszúsan a gödör irányába.–De tudok ellenszert csinálni. Hirtelen valaki megragadta a csuklómat. Ijedten fordultam hátra. Lídia valahogy kiszabadult!

–Megvagy kislány!–vigyorgott a képembe. De nem sokáig, mert valaki azon nyomban félre lökte.

–Ereszted el!–kiáltott rá Mo. A nő a földön kötött ki és felszisszent fájdalmában. Megint a szárnya felé nyúlt, aztán dühösen ránk nézett. Gyorsan felmérte a helyzetet: már túl sokan voltunk. Alex, Rekah és a fiú a semmiből tűntek elő.

–Nem most hallotok rólam utoljára!–figyelmeztetett minket és az erdő felé futott.

–Jól vagy?–kérdezte tőlem a herceg.

–Igen.–fogtam meg a csuklómat.

–Bocsánatkéréssel tartozom neked.–nézett rám megbánóan. Nem tudtam meg állni, hogy ne haragudjak rá.

–Nem te vagy a hibás.–biccentettem Lídia menekülési irányába.–Szerencsére senkinek sem lett komolyabb baja.

–Tehát, ha az a nő hazudott, akkor lehet, hogy mégiscsak lesz kistestvérem?–tudakolta Nayatól Mo.

–Ahogy Rekah elmondta, elég valószínű.–felelte az orvos.

–Bátyus leszel!–böktem oldalba.

–Tán ő is beteg?–mutatott a karkötőmre a gyógyító.

–Ó, nem. Ez csak a karkötőm és jelzi, hogy mennünk kell.–sóhajtottam.–Azt hiszem, búcsúzunk.

–Sziasztok!–integetett Violetta.

–Sziasztok! Szia!–nyomtam egy búcsú puszit Mo arcára.–Vigyázz anyásra és a tesókádra!

–Meg lesz!–nevetett és megcsókolt. Miután szétváltunk megnyomtam a karkötőt és centopiai utazásunk véget ért.

–Ilyet még nem pipáltam!–nyögte ki Naya.–Pedig én már sokat megéltem!

◦○◊○◦

Dr. Morton éppen a felsőbbévesek röpdolgozatát javította, mikor megcsörrent a telefonja.

–Remélem Lídia, sikerült, ha már olyan sokat szenvedtem a terv kidolgozásával.–mondta morcosan. A vonal másik felén pár másodpercig csend honolt.

–Majdnem sikerült.–bökte ki a nő nagy nehezen.–A tündérek keresztbe tettek, de van egy jó hírem!

–Az ég szerelmére, hárpia! Mi lehetne annál jobb hír, hogy végre azt csinálod, amit kell?–dühöngött a férfi.

–Ez biztos, hogy az.–felelte titokzatosan Lídia.

–Kíváncsivá tett.–emelkedett fel a tanár.

–Megtaláltam a Holdkövet.

Körkérdés: Teknősszakértők! Milyen hangot ad ki egy teknős?

Liza

A másik blogom

Igen ezt is említettem, lehet, hogy valaki emlékszik még rá. Újra indítom a Négy évszakos blogomat, mert csak. Aki esetleg nem ismertné ez egy Jégvarázs, Aranyhaj, Merida crossover, amely a legújabb terveim szerint 12 részes lesz. Szóval az aki látta már valamelyik filmet (a blogon kaptok leírást mindhárom film cselekményéről, hogy mindenki biztos képben legyen), és tetszett neki, remélem vett egy pillantást majd erre az irományomra is. Természetesen ez a blog sem fog szünetelni (igen most kihagytam egy hetet, de programom volt) ne ijedjetek meg. Az új rész már készülőben van mindkét oldalon.
Várok mindenkit nagy szeretettel!
Link: https://anegyevszak.blogspot.hu/

Liza

3.Évad-5.Rész

Attention! Attention! Szóval, igen a fórum még mindig eléggé kihalt, de eszembe jutott, hogy hátha az az oka, hogy nem tudjátok használni! Mint mondtam:ez egy szerepjáték, amelyben (főleg) TI írjátok a történetet és alkotjátok a történetet. Csak azért, mert látszólag már elég sokan vagyunk, de senki sem csinál semmit (kivétel Réka). Ha esetleg más  a probléma azt jelezzétek felém! ;) Én Liza voltam és jó olvasást a legújabb részhez!

–Ezt nézd!–Paula felmutatott egy könyvet.–Romantikus regény!

–Ez már a hatodik!–sóhajtottam.

–De mind olyan izgalmasnak látszik!–felelte. Paula egyszerűen megőrül a szerelmi történetekért. A helyzet a következő: az iskola könyvtárában leltárt tartottak és pár könyvet (pár? Több száz!), úgy döntöttek, hogy már nem tartanak meg, mert már semmi szükség rájuk. Gyakorlatilag nem kölcsönözték ki őket. Mondjuk logikus, ugyanis a legtöbb tanuló nem szórakozási célból ment a könyvtárba. Így hát maradtak az unalmas lexikonok, kötelezők és szótárak, a regények és a szórakoztató irodalom meg mehetett a vásárra. És mik is lehetnének többségben, mint a „zs”-kategóriás love sztorik!–És valahogy túl kell élnem ezt az évet is!–folytatta.–Amúgy, te nem válogatsz?

–Nem. Én csak a gardedámod vagyok!–nevettem, majd komolyra fordítottam a témát.–Már nem olvasok.

–Ugyan már! Nem csak ilyenek vannak!–mutatott a fél tucat romantikus könyvére a barátnőm.–És mit értesz azon, hogy már nem?

–Kiskoromban imádtam a könyveket. Mindig apukámmal együtt olvastuk a fantasztikusabbnál fantasztikusabb történeteket. De mióta meghalt, egyet se vettem a kezembe…–magyaráztam.

–Ó, szegénykém! Annyira sajnálom!–nézett rám Paula együtt érzően.

–Semmi baj…–húztam szomorkás mosolyra a szám–A lényeg, hogy csak a boldog emlékek maradjanak meg.–idéztem föl a nagynénikém szavait a szüleim temetésén

–Hát, mindenesetre itt az idő, hogy újra elkezdj olvasni!–mondta és a kezembe nyomott egy könyvet.–Ez biztos felelevenítené a vidám pillanatokat!

–Nem is tudom…–haboztam és rápillantottam a regény borítójára.–A neveletlen hercegnő naplója.–olvastam fel hangosan.–Már hallottam róla.

–Én csak a filmet láttam, de az is jó volt!–mesélt a barátnőm.–Na! Vedd meg!–biztatott.

–Végül is nem túl drága…–gondolkodtam el. A nagynénim biztos örülne, ha tudná, hogy ilyen hasznos dolgokra költöm el a zsebpénzemet.–Jól van!–engedtem végül.

–Oki! Azt a placcot még végig nézem, aztán mehetünk a pénztárhoz!–tapsolt örömében Paula.

–Sziasztok, lányok!–köszöntött minket Sue, nyomában Vincenttel.–Nem láttatok verses-köteteket?

–De! Ott, balról a második asztalon van pár.–válaszolta a társam.–Gyere, elkísérlek!

–Violetta merre van?–fordultam Vincent felé.

–Utoljára a folyosón láttam. Valami ünnepséget emlegetett.–adta meg a választ a fiú.

–Hát persze!–kaptam a fejemhez.–A szokásos évnyitó bulija!

–Lesz megint kaja?–csillant fel Vincent szeme.

–Ne tőlem kérdezd!–feleltem.

–Kész vagyunk!–ért vissza hozzánk Paula Sueval.

–Akkor fizessünk!–mondtam és a pénztár irányába indultam.

◦○◊○◦

–Hát itt vagy!–léptem be Suék szobájába.

–Jó, hogy jöttök!–mondta Violetta.–Kellene egy kis vizuális segítség!–nézett a szobatársára.

–Miben segíthetek?–kérdezte ő.

–A meghívókat kéne megcsinálni!–felelte a lány.

–Mi is csatlakozunk!–ajánlkoztunk fel Paulával egyszerre.

–Én is! De csak akkor, ha lesz kaja!–tette hozzá Vincent.

–Persze, hogy lesz!–nevetett Violetta.–Na, gyertek!

◦○◊○◦

Rhao békésen legelt a palota előtti tisztáson. Nem érezte biztonságban magát az erdőben, ezért követte a tündérfiút és a macskát egészen a Tündérhegyig. Nem volt egyedül. Egy szárnyas, aranyszarvú unikornis és egy rózsaszín sörényű, kedves kanca is itt tartózkodott. Az előbbit Onchaonak, míg az utóbbit Lyriának hívtak. Ráadásul a cicus is kijárt hozzá a nagy épületből. Úgy látszik megkedvelte az egyszarvút. Az ő neve amúgy Ziggo volt, legalábbis a tündérek így szólították.

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az a tündérfiú és egy másik tündérlány kijönnek az épületből.

–Szóval, mit is tud ez a Naya, amit te nem?–kérdezte Mo.

–Állítólag ő Centopia legjobb orvosa!–felelte Rekah.–Az erdőben él, de küldtem neki levelet és a válaszában mára ígérte magát.

–Találkoztál már vele?–tett fel egy újabb kérdést a herceg.

–Nem, de már sok jót hallottam róla.–válaszolt a lány.–Azt mondják kicsit csipkelődős, de amúgy kedves!

–Remélem, kideríti anyám betegségét!–sóhajtott a fiú.–Mia elég ijedtnek tűnt, mikor azt mondta, hogy a királyné veszélyben van.

–Nézd! Már jön is!–kiáltott fel a gyógyító.

–Azt hittem idősebb.–súgta a lánynak Mo.

–Én is. Lehet, hogy valami fiatalító főzete is van!–vetette oda neki Rekah.

Rhao az érkező irányéba nézett. De hát ez nem lehet! Ez ugyanaz a nő, akit az erdőben látott. Az a Lídia nevezetű!

◦○◊○◦

A karkötőm világítani kezdett.

–Le kell szednem valahogy a ragasztót a kezemről, különben nem tudok hozzányúlni a könyvhöz!–mondtam és a papírtörlő felé nyúltam.

Szerintem jobb lesz, ha inkább a csappal próbálkozol!–tanácsolta Sue.

–Elővegyem a könyvet?–kérdezte Violetta, aki eddig papírt vágott az ollójával, tehát nem volt ragacsos.

–Azt megköszönném!–feleltem és elindultam a mosdó irányába. Már megtisztítottam az egyik kezem, mikor a barátnőm belépett a helyiségbe.

–A múltkor említetted azt a Lídiát, nem lehet, hogy ő a tündér azon a képen?–tudakolta.

–Nem tudom. Én nem láttam, csak Rhao.–válaszoltam.–De van benne valami!

–Nos, azt hiszem, jobb lesz, ha megyünk!–tette hozzá és kinyitotta könyvet a jóslatnál.

Mia: Álruhában a csaló,

Violetta: Elvenné, ami jó,

Mia: Az igazságért állj ki,

Violetta: Utadba legyen bárki!

                                                                       ◦○◊○◦

A palota elé érkeztünk. Körbenéztem. Minden a szokásos stílusban ment. Senki sem látszott kétségbeesettnek vagy lehangoltnak. tehát még nem késtünk el. Ez jó jel!

–Gyere Mia!–mutatott Violetta a palota kapuja felé, amerre a pillangója szállt.–Arra lesznek!

Elindultunk befele. A gyűrű lepkéje ugyanoda vitt, ahol még a múltkor földet értünk. Azzal a kivétellel, hogy most csak Mo, Yuko, Alex, Raynor király és Rekah ácsorgott az ajtó előtt.

–Olyan deja vu érzésem van!–törtem meg a csendet.

–Mia! Violetta!–kiáltott Mo és átölelt.–Jó, hogy itt vagytok!

–A királyné már megint elájult?–kérdezte Violetta.

–Nem, csupán Centopia legjobb orvosa van benn nála, hogy rájöjjön, mi baja lehet!–felelte Rekah.

–De azt kérte, hogy hagyjuk egyedül dolgozni.–informált minket a király és a szájához emelte a poharat, amit eddig a kezében tartott, hogy igyon egy kortyot.

–A királyné nem beteg.–jelentette ki Violetta.

–Hogy?–tudakolta Mo meglepetten.

–Várandós.–közöltem a nagy hírt. Lehet, hogy jobb lett volna megvárni, míg Raynor befejezi az ivászatot, mert erősen félrenyelt.

–Tes…tessék?–fulladozott.

–Azt mondtad, hogy veszélyben van, azt hittem, hogy…–kezdte a herceg, de félbeszakítottam.

–Nem azért, mert beteg, hanem mert el akarják rabolni!–magyaráztam. A király újból félrenyelt.

–Ki…kik?–kérdezte levegőért kapkodva.

–Valami Lídia, vagy ki.–segített ki a barátnőm.

–Valószínű, hogy ő volt az, akit a palotában hallottunk Violettával az ostrom után!–néztem Mo szemébe.

–Akkor szóljunk az orvosnak!–mosolygott rám. Előre léptem és bekopogtam. Az ajtó nagy nyikorgással feltárult.

3.Évad-4.Rész

Nagy tapsot kérek, mert ilyen béna csak én lehetek. Megírtam részt szerdára, de a közzététel gomb helyett a mentésre kattintottam. És csak most vettem észre, hogy hiányzik valami. Pedig még Réka gyors kommentjeit is hiányoltam! Na, igen.

Letettem Ziggot a földre és az előttem álló fákra tekintettem.

–Ez tényleg sűrű!–jelentettem ki.–Fogadjunk, iszonyat sötét van odabent!

–Azért annyira nem!–nevetett Mo.–De ha félnél, csak szorítsd meg a kezem.

–Rendben, drágám! Vice versa, ha esetleg békát látunk!

–Haha! Már leküzdöttem a béka-fóbiámat!–felelte a herceg büszkén. Ziggo nagyot ásított, jelezve, hogy unja a dolgot. Mo felkapta a macskát és félrehajtott pár ágat. Beléptünk a fák közé.

–Hú! Talán nem lett volna olyan rossz, ha hozunk pár lámpást!–szólalt meg.

Az erdőben teljes csönd uralkodott. Csak mikor elindultunk, akkor hallatunk zajokat. Egy ág reccsent, egy madár röppent el az ágról felettünk, vagy egy erdei lény menekült el előlünk úgy 50 méterre. A levegő párás volt, néha éreztem, ahogy ár csepp víz csöppen rám az ágakról. Mindvégig Mo kezét fogtam. Ő elől haladt, engem meg húzott maga után. Elég illúzió-romboló volt a helyzet, így, az első randi kapcsán, de reméltem, hogy mihamarabb kiérünk egy tisztásra. Úgy látszik az égiek megkedveltek, mert hamarosan így is lett.

A tisztás nem volt túl nagy, de jó érzés volt tizenöt percnyi bóklászás a napfényt újra a bőrünkön érezni.

–Szerintem tartsunk szünetet.–mondtam. Mo helyeslően bólintott és Ziggot a talajra helyezve lefeküdt a földre. Kérdőn néztem rá, de ez őt nem zavarta. Végül úgy döntöttem, én is követem a példáját. a fejemet a mellkasára helyeztem és lehunytam a szemem. Kellemes borzongás járta át a testem. Messziről madárcsicsergés hallatszott. A szél megborzolta a fák leveleit és a napfény melegen simogatott bennünket sugaraival. Én mindvégig Mo légzésére koncentráltam. A mellkasa szabályosan emelkedett fel és le, ezzel lassan álomba ringatva engem.

◦○◊○◦

Az álomkép homályos volt. Nehéznek éreztem a fejem, mégis sikerült valahogyan kinyitnom a szemem. A földön feküdtem, körülöttem rengeteg, színes játék. A szoba másik feléből hangokat hallottam, de nem tudtam kivenni a szavakat, mert túl messze voltam. Fogalmam se volt, hol lehetek, ezért egy kérdésre nyitottam a szám, de meglepetésemre egy értelmes szavat, annyit sem tudtam megformálni. Kétségbeesetten forgolódtam, megpróbáltam felállni, azonban ez a tervem is kudarcba fulladt. A végén sírva fakadtam, mert bár mást nem tudtam, ezt legalább igen. A szoba másik végéből ekkor léptek indultak meg, egyenesen felém. Azonnal felismertem a nőt és a mosolyát, ahogy fölém hajolt.

–Á! A kis Mia hercegnő felébredt és üres a pocikája?–mondta gügyögve a mamám. Mivel másra nem futotta, mosolyra húztam a szám. Most legalább minden tiszta volt. A múltban vagyok kisbabaként. Hát ez remek!

–Na, gyere, a mama ad neked egy kis királyi kosztot!–anyu óvatosan felemelt és elindult velem a konyha felé. Berakott az etetőszékbe, majd a konyhapulthoz fordult és el is kezdte készíteni a z uzsonnámat. Almapürét csinált. Almás pite. Hogy imádtam az almás pitéjét!

◦○◊○◦

–Hé! Kincsem.–simogatta meg az arcom Mo.–Ébresztő.

–Hogy?–ültem fel, Ziggo ijedten ugrott fel a hasamról. Nem tudom mikor került oda.–Mennyit aludtam?–tudakoltam.

–Nem tudom. Engem is elnyomott az álom.–vallotta be a herceg.–Mindenesetre jobb lesz, ha indulunk!–az égre néztem. A nap jócskán elvándorolt onnan, ahol volt, mikor tartottunk egy „pici” szünetet. És a fénye se volt olyan erős.

–Így nem lesz elég időnk!–sóhajtottam. Az erdő elég nagy részét még nem jártuk be, és azt sem tudtuk biztosan, hogy itt van-e, amit keresünk. Nem volt más választás.–Váljunk szét!–mondta ki vérző szívvel a gondolatot. Nagyon-nagy szükségem volt Mo közelségére, de ez mit sem számít, mikor Centopia van veszélyben. Legalábbis a jóslat szerint.

–Biztos?–nézett rám a fiú.

–Csak nem félsz egyedül?–nevettem kényszerűen. Tudtam, hogy nem ezért kérdezte.

–Nem. És te?–húzta szomorú mosolyra a száját Ő.

–Én sem.–feleltem kurtán.

–Akkor nem lesz semmi gond.–nyugtázta Mo.–Azért Ziggot vidd magaddal, hogy megvédjen. A cicus nyávogott egyet és úgy nézett ránk, mintha nem értené a dolgot. A herceg átölelt. A nyakához nyomta az arcom és beszippantottam az illatát. Olyan erdő illata volt, de nem ilyen sötét, nedves, mint ez, ahol vagyunk, hanem az, amelyben az ember (pardon, tündér) kellemesen tud sétálgatni a félárnyékban, az ösvény ki van taposva és a fák teli vannak élettel.

A herceg gyengéden eltolt magától és forrón szájon csókolt. Ez volt a második, de még mindig olyan kábulatban estem, mint először. Szédelegve és rózsaszín mámorban úszva váltam el tőle. Én jobbra, míg ő balra indult el. Hosszasan integettem neki, majd miután végleg eltűnt a szemeim elől, én is elindultam, Ziggoval a nyomomban.

◦○◊○◦

Megint beleakadtam egy ágba. Óvatosan emeltem le a ruhámat. Az erdő ezen a felén valahogy rengeteg lett a tövis. Lehet, hogy hamarosan az alvó Csipkerózsikával is találkozok. Ziggo hirtelen előttem termett, és mint akit nyílból lőttek is, elfutott az egyik irányba. Utána rohantam, de azonnal meg is torpantam. Ziggo is megállt. Valami megmozdult a rengetegben. Csak a sziluettét láttam, azonban ebből is tökéletesen meg sikerült állapítanom, hogy egy unikornissal van dolgom. Ők nem szoktak errefelé mászkálni. Valószínű, hogy szegény pára eltévedt.

–Hahó!–tettem meg egy kis lépést előre.– Szia, az én nevem Mia. Ő pedig Ziggo. Téged hogy hívnak?–az unikornis rögtön válaszolt.–Rhao. Szép név!–lassan, de biztosan közelebb jutottam. Felnyerített és egyenesen a szemembe nézett.– Igen, értem, amit mondasz. Ne kérdezd hogyan!–Rhao körbetekintett és miután meggyőződött róla, hogy csak hárman vagyunk prüszkölt egyet. Érdeklődve néztem rá.– Mi az a fontos dolog, amit el kell mondanod?

◦○◊○◦

Mindnyájan a pillangót követtük, ami Mohoz vezetett. Útközben Rhao elmondott mindent. Nem akartam hinni a fülemnek. Lehetséges, hogy ugyanaz a nő volt, mint akit mi hallottunk Violettával anno a trónteremben? Ő is telefonált azzal a férfival! Pont, mint ez a Lídia, vagy kicsoda! És hogy Mayla királyné terhes lenne? Ez mindent megmagyarázna! Elmosolyodtam. Monak lesz egy kishúga vagy egy kisöccse! Legalábbis, ha nem rabolják el! De vajon mit akarhat ez a két alak? Múltkor valami Holdkövet emlegettek. A fene se tudja!

–Mia!–Mo szakított ki a gondolataimból.–Ő lenne az, akiről a jóslat szólt?–nézett Rhaora.

–Igen! De már mindent tudok!–feleltem és megfogtam a kezét.–Nagyon fontos, hogy…–Rhao nyerítése félbeszakított.– Hogy-hogy mi mit miért csinál?–kérdeztem, de már késő volt. Az unikornis megérintette a világító karkötőmet és kezdtem eltűnni.–Jaj, ne! Anyád veszélyben van! Ne enged, hogy…–lejárt az időm. Reméltem, hogy enni elég lesz, hogy megvédjük a királynét.

◦○◊○◦

Visszaérkeztünk a padra.

–A fenébe!–szitkozódtam.

–Mi az?–emelte Violetta ijedten a tekintetét rám.–Nem találtátok meg?

–De igen csak nem sikerült rendesen át adnom az üzenetet, most csak fél információkra támaszkodhatnak!–sóhajtottam.

–És?–a barátnőm érdeklődve nézett rám.–Mik ezek az információk?

–Az a nő és az a pasas, akiket mi is hallottunk el akarják rabolni a királynét, mert rájöttek, hogy terhes, és ezzel tudnának egy cserét folytatni a királlyal, valami értékes tárgyért, ami még nem tudunk mi, de ha a megérzéseim nem csalnak, nem lenne jó, ha az az izé az ő kezükbe kerülne!–hadartam el levegővétel nélkül. Violetta pár másodpercnyire lefagyott.

–Hogy, hogy mi?–hitetlenkedett. Majd a fejéhez kapott.–Tudhattuk volna!

–Így meggondolva tényleg, de késő bánat!–néztem az égre. Megszólalt a csengő.–Gyere, szóljunk a többieknek, hogy nem kell már őrködniük és mehetünk matekra. Blee!–nyújtottam ki a nyelvem.

Liza