9.Rész

Nesze nektek! Itt van! 3 oldal, 1028 szó, 3 óra folyamatos írás. Ne mondjátok, hogy rövid! :/ :)

–Köszönöm, hogy elkísérsz!–hálálkodtam Violettának.

–Nem tesz semmit. Különben is mit csinálnál, ha esetleg dolgunk akadna?–felelte. A busz nagyot zöttyent egy kátyúban. Már túl voltunk egy több órás vonatos utazáson és most egy múlt századi autóbuszon zötykölődünk a nagynénim lakhelye felé, ami nagyjából egy 400 fős falu a Júlia-Alpokban.

–Kíváncsi vagyok, nyaranta miért költözik be a városba, ha ilyen szép helyen él.–sóhajtottam, ahogy a mellettünk elsuhanó tájat fürkésztem.

–Talán fél, hogy neked nem tetszene. Ki tudja, lehet, hogy még térerő sincs itt!–kapta elő a mobilját a lány.

–Pedig már is szeretem.–válaszoltam.–Olyan gyönyörű!

–Hát itt a megfelelő alkalom, hogy ezt elmond neki!–mondta a barátnőm. Alig húsz perc kanyargás után meg is érkeztünk a településre.

–Cave del Predil.–olvasta fel a feliratot Violetta, miután leszálltunk.–Szép a kilátás a hegyekre.

–Meg a szerpentin utakra.–fogtam a hasam.

–Még sosem utaztam tömegközlekedéssel.–váltott témát a társam.–És most merre?

–Felfele a hegynek. Arra.–mutattam az utat.–Legalábbis a google térkép ezt mondja.

–Gondolod, hogy itt síelni is lehet télen?–kérdezte.

–Passz.–vontam meg a vállam.–Nem vagyok túl jó síelésben.

–A nagynénikédnél vajon lesz angol vécé?–tudakolta.

–Nem a világ végére jöttünk.–néztem rá értetlenkedve.

–Pedig egészen úgy tűnt, legalábbis amennyit utaztunk.–mondta. Az út egyre emelkedett. Néha pár kisfurgon suhant el mellettünk. A házak egyre fogyni kezdtek, míg végül a falu szélén rátaláltunk egy lakásra, amely megegyezett a nagynénikém házszámával.

–Itt a csengő!–hajtott arrébb pár növényt Violetta, amelyek felfutottak a kőkerítésre.

 –Nos, remélem, megkapom a válaszaimat!–vettem egy mély levegőt és megnyomtam a gombot.

 ◦○◊○◦

Gianna Carborona nem mindig volt emberkerülő. Kiskorában a dédelgetett álma volt, hogy a médiának fog dolgozni, mint riporter. Azonban mindez szertefoszlott, mikor a húga megismerte Antonio Marconit. Onnantól a család élete titokzatos és körbehatározhatatlan lett. Pletyka indult el a városban, hogy a pár törvényellenes dolgokat űz otthon. Gianna eltávolodott az emberektől, mert mindegyikőjük furának vagy őt magát is csalónak hitte. Sorra érték a megbántások a gúnyolódásuk. Nem tudott szórakozni, a szerelemről pedig már az elején lemondott. Egyetlen barátnője volt, aki a végsőkig kitartott mellette. Claudia. Egy nap a barát segítséget ajánlott neki, azt mondta, ismer egy embert, aki véget vethet a pletykának és az elzárkózottságnak. Gianna vakon megbízott benne. Mikor észhez tért már késő volt, elvesztette a húgát. Megfogadta magának, hogy olyan messzire viszi a rá maradt gyermeket a fura embertől és Claudiától, amennyire csak teheti.

Gianna nem tudott sokat Marconiról, de azt igen, hogy varázslat övezte, és bármennyire egy hazug embernek mondták, jó volt. Nem ártott volna a légynek sem. Az ő feladata különleges és fontos volt, amit szorgalmasan el is végzett. A legfontosabb viszont az volt, hogy szerette Margheritát és a kislányukat, Miát. Remek apa és férj volt, aki túl korán ment el.

A nőt évekig emésztette a bűntudat, még akkor is, ha nyilvánvaló volt, hogy ő is csak áldozat volt. Egy eszköz, akit kelletlenül felhasználtak. Gianna Carborona egy senki volt a sakktábla közepén.

 ◦○◊○◦

–Milyen váratlan látogatás!–töltött ki nekünk a nagynénikém egy-egy pohár limonádét.– nem gondoltam volna, hogy meglátogatsz a kis barátnőddel. Hogy is hívnak, drága?

–Violetta di Nola.–húzta ki magát a társam.

–Mi járatban?–tudakolta a gyámom.

–Lenne pár kérdésem…–nyeltem idegesen. A rokonom elhalványult.

–Mondd csak.–nyögte ki és leült szembe velünk az asztalhoz.

–Találkoztam valakivel, aki ismert téged, annak ellenére, hogy azt mondtad téged a munkatársaidon kívül nem találkozol. És nem hiszem, hogy ő a munkatársad volt.

–Hogy nézett ki?–tudakolta. Na, most feladta a feladatot.

–Hát zöld szeme van, hosszú fekete haja, nagyjából veled egy idős…–kezdtem.

–Az lehetetlen!–pattant fel a székről.–Hiszen az apád a B dimenzióba zárta!–pár másodpercre minden elhallgatott. Gianna megbánta, amit mondott és lassan visszaereszkedett, majd az arcába fogta az arcát.

–Nem értem.–szólaltam meg.

–Violetta jobb, ha ki mész, négyszemközt kellene beszélnem Miával.–emelte fel a fejét a házigazda.

–Nyugodtan itt maradhat.–mondtam.–Ő is tud Centopiáról.

–Nem tudok sokat. Számomra ez mindig is tabu volt.–kezdett el mesélni a nénikém nekem és Violettának.–Apád az a dimenziók őre volt, pontosan nem tudom, hogy mit csinált, de az egyensúlyt tartotta fenn a két világ között.

–Ez az A és B dimenzió?–kérdeztem.

–Igen. Az A dimenzió a mi világunk, ahol a tudomány foglalja el a főbb irányzatot. Míg a B dimenzióban a varázslat az úr.

–Szóval B dimenzió egyenlő Centopia?–tudakolta Violetta.

–Nem egészen. Centopia csak egy része a másik világnak. Úgy mint Olaszország a Földnek.–válaszolt a nő.–A karkötővel dimenzió kapukat tudsz megnyitni, azért kaptad meg, mert ez a családról családra vándorol. Te vagy a következő Őr.

–Miért pont a mi családunk?–értetlenkedtem.

–Mint annyi mindent, ezt sem tudom.–vonta meg a vállát.–Centopiában találkoztál azzal a lánnyal?

–Igen.–bólintottam.–Azt hitte, én vagyok te.

–Valószínű. Azt hiszi, hogy nálam van a karkötő, rólad ugyanis nem tud.

–Szóval veszélyes?–kérdeztem.

–Igen. Ő és a társa meg akarják szerezni ezt.–mutatott a karkötőre.–Nem tudom, mit akarnak csinálni, de apád nagyon óvta tőlük az ékszert.

–Akkor ne add oda nekik.–szólalt meg Violetta.

–Ennyit tudsz?–néztem a gyámomra.

–Semmi többet.–ingatta fejét és kortyolt egyet a limonádéból.

–Honnan ismer?–jutott eszembe Lídia.

–A barátom volt. Legalábbis sikerült elhitetnie velem. Felhasznált, hogy több minden tudjon meg a szüleidről.–válaszolt.

–Mia a karkötőd!–figyelmeztetett Violetta.

–A könyv is az örökség része?–tettem fel az utolsó kérdést.

–Nem tudom. Minden esetre valószínű, hogy a B dimenzióból származik.–fejtette ki a nénikém, mikor meglátta a világító rúnákat.

–Nézzük, mit mondd!–lépett mellém a barátnőm, miután kihalászta a retiküljéből a tükrét.–Munkamegosztás. Te hozod a könyvet én meg a tükröt.

–Milyen igaz.–mosolyogtam és a jóslat felé helyeztem a tárgyat.

Mia: Titkok, mit feltárhatsz

Violetta: Rejtély, mit megoldhatsz

Mia: Az útnak még nincs vége

Violetta: De közelebb értelme

Az arany por beterített minket. Egy viszlátot intettem a nénikémnek, majd átléptem a dimenzió kaput.

 ◦○◊○◦

Gianna egyedül maradt a házban. Lehuppant a kanapéra és nagyot sóhajtott. Félt, hogy sokat mondott el. Félt, hogy talán a lány még sincs biztonságban, Firenzében. Félt, hogy rá találnak. Félt, hogy még egy embert elveszít. Félt, hogy vége lesz mindennek, amiért eddig harcolt és szenvedett. Vissza akarta kapni a régi életét, de tudta, hogy nem lehet. A nyomában vannak. És ki tudja, mikor bukkannak rá.

Liza