3.Évad 7-8.rész

Íme, ahogy ígértem, egyben a két rész! De meg is érdemlitek, hiszen olyan türelmesek vagytok, ahhoz képest, hogy mennyit bénázok! ^.^
Köszönöm nektek!

–Nos, felkészültetek?–kérdezte Violetta. Ő és Paula együttes erővel varrtak nekünk ruhákat (Értsd.: Paula varrta, Violetta tervezte), és most épp azon vannak, hogy megmutassák a művüket nekem és Suenak. Vincent unottan ücsörgött a bunki egyik sarkában készen állva a bálra.

–Essünk túl rajta, éhes vagyok!–nyögte.

–Persze!–mosolygott Paula és a kezünkbe adott két-két papírzacskót.–Pontosan lemértelek titeket, úgyhogy jóknak kell lenniük!–mondta. Beletekintettem a szatyor mélyébe, ahonnan egy rózsaszínű anyag kandikált ki.

–Legújabb és egyben első kollekciómat a gyümölcsök ihlették!–jelentette ki Violetta büszkén.

–Na, tessék! Most még éhesebb vagyok!–sóhajtott Vincent.

–Ú, ez sárga!–kiáltott fel Sue, ahogy elővette a saját darabját.–A egyik kedvenc színem!

–Akkor jól választottam.–nyugtázta az újdonsült divattervező.–A tied egy banánról lett mintázva.

Sue kihajtogatta a ruhát. Valóban sárga volt, fekete övvel és pántokkal.

–Majd felveszem hozzá az ünneplős cipőmet, az passzolni fog!–vigyorgott a barátnőm.–Nagyon szépen köszönöm!

–Te következel Mia!–mondta Paula. Reménykedve húztam elő a sajátomat. Nem is kellett csalódnom. Egy világos rózsaszín ujjatlan ruha volt, sötét pink pöttyökkel.

–Hadd találjam ki, eper.–jelentettem ki. Violetta bólintott.

–Tetszik?–kérdezte.

–Hát persze!–feleltem és átöleltem őket.–Köszönöm!

–És a tiétek?–tudakolta Sue.

–Az enyém dinnye!–mondta a szobatársam és előkapta a sajátját a háta mögül. A ruha ujjai zöld csíkosak voltak, mint egy dinnye külseje, a szoknya többi része pedig piros volt apró fekete pöttyökkel, és a derekánál egy szintén zöld övvel.

–Nekem tetszik!–feleltem.–És te?–fordultam az utolsó lány felé.

–Szilva.–válaszolt Violetta. Lila ruha került elő, ibolyaszínű pánttal és övvel, amely oldalán egy virág díszelgett.

–Meg kell, hogy mondjam jó munkát végeztetek.–szólalt meg Vincent.–Mehetünk?

–Nyugalom!–nyugtatta Paula.–Még át kell öltöznünk.

–Brigitta el fog kékülni!–kuncogott Sue.

–Lehet, hogy öt perccel később kel indulnunk!–mutattam a villogó karkötőmre.

◦○◊○◦

Dr. Morton az ajtóból figyelte a feldíszített tornatermet. A diákok már el kezdtek szivárogni innen-onnan. Ki párban, ki egyedül, ki baráti társaságban. Valami Violetta di Nola szervezi a bulit pár éve. Igazi hagyományként számít a gyerekek körében. Az igazgatónő őt és két másik tanárt bízott meg a bál felügyelésével. A férfi agya viszont végig a Holdkövön kattogott. Lídia ez egyszer sem teljesített 100%-osan, nem tudta megmondani a tündér nevét, akin a karkötőt látta, és ez eléggé megnehezíti a dolgukat.

Azért jött egyenesen Rómából Firenzébe, hogy megtalálja Gianna Carborona-t, de a nőnek mintha nyoma veszett volna. Pedig biztos itt járt. Érezte. Lehetséges, hogy csak azért jött ide, hogy megtekintse a várost, vagy megnézzen pár múzeumot? Nem. Gianna nem lenne ilyen felelőtlen! Tudja, hogy keresik, miért furikázna csak úgy egy nagyvárosban, hogy könnyebb célpont legyen?

Megrázta a fejét és visszatért a valóságba. Meg kell tudnia mindent Margherita Carborona-ról. És erre Gianna a legjobb személy.

◦○◊○◦

–Oké!–szólaltam meg.–Itt a jóslat.–a rúnák felé helyeztem a tükröt.

Mia: Mikor csillag nincs az égen,

Violetta: megment az éj kémje.

Mia: Otthona volt régen,

Violetta: az elveszettek földje.

Ezek a jóslatok egyre nehezebbek!

A palota kertjében találtuk magunkat. A tündérek épp körülöttünk virágokat gyűjtöttek. Valami ünnepség lenne?

–Mia! Violetta!–hallottuk Yuko kiáltásait.–Milyen pontos időzítés!

–Mi történik?–pislogtam. Centopiai barátnőm mellénk repült.

–Ma van a Pirosirág-hercegnőbál!–hadarta.–Már épp kezdtünk aggódni, hogy nem jössz!–fordult felém.

–Ööö… akkor most, elvileg, én vagyok a kulcsember?–idéztem föl a múltkori beszélgetést Violettával a centopiai hagyományokról.

–Igen! Kíváncsi vagyok, hogy választasz!–nézett rám reménykedve Yuko. Violetta oldalba lökte.

–Hé! Én már lefoglaltam!–mondta a sértődöttet tettetve.

–És mit kéne csinálnom?–tudakoltam.

–Természetesen megnyitni a bált, kiválasztani az udvarhölgyet és…–kezdte a harcos, de félúton megakadt.–Ó, te jóságos ég! Még nincs rajtad a ruha!

–A ruha?–kérdeztem.

–Gyere!–húzott a karomnál fogva Yuko.

–Várj, a…–lassítottam. Vagyis próbáltam.

–Nyugodtan menj!–szólt utánunk Violetta.–Én majd addig átadom a jóslatot a többieknek!

◦○◊○◦

–Remek!–gondola Lídia. A tündérkék most rendezik azt a felesleges báljukat, amire mindenki elmegy, aki számít! Tökéletes időpont, hogy megtalálja a rózsaszín hajú tündérlányt. Dr. Morton sosem tud elégedett lenni! Pedig igazán örülhetne! Elvégezte az ő munkája részét. Elröppent a szikla mögül, ahova bújt, egy másik mögé, hogy közelebb kerüljön a palotához. Hirtelen megpillantotta a keresett személyt. Sajnos túl sokan voltak körülötte, nem mehetett közelebb!

–Tudom, hogy te vagy az Gianna!–sziszegte a fogai között.

◦○◊○◦

–A konty jobban áll!–mondta egy tündér.

–A lófarok a tökéletes!–így egy másik.

–Ugyan már! Azok túl egyszerűek!–kapcsolódott be egy harmadik.

–Hé, hé! Nyugalom!–próbálkoztam csillapítani őket. Sikertelenül.– Yuko segíts!–a barátnőm épp a virágkoszorúmat készítette.

–Nem lehet velük mit kezdeni.–vonta meg a vállát.–Állandóan veszekszenek!

–Jaj.–sóhajtottam.–Tudjátok mit!–néztem rájuk. Egy pillanatra elhallgattak.–Én kieresztve szeretném a hajamat!–jelentettem ki.

–Hát jó!–felelte az első lány.–Majd elválasszuk oldalt.

–Középen!–szólalt meg a második.

–Nem tök mindegy, hogy hol van elválasztva?!–forgatta a szemeit a harmadik.–Ti ketten állandóan veszekedtek!

–Te is veszekszel!–mondták egyszerre.

–Ó, jaj, nekem!–vettem egy mély levegőt. Rekah lépett mellém.

–Csináltam neked kamillateát! Ez majd segít!–nyújtotta felém a csészét.

–Tényleg ezzel fáradtál? Köszönöm!–hálálkodtam.

–Igazából a királyné adagjából loptam egy kicsit, de ez titok.–kacsintott.

–Ez esetben is köszönöm, hogy életed kockáztatásával hoztál nekem!–kuncogtam.

◦○◊○◦

–Sziasztok!–köszöntötte barátait Violetta, mikor a bálterembe lépett.

–Szia!–mosolygott Mo, majd körülnézett.–Miát hol hagytad?

–Yuko elrángatta valahova…–felelte a lány.

–A hercegnő készülődik!–jegyezte meg Alex és megigazított egy díszítést.

–Anyád és a baba hogy van?–váltott témát Violetta.

–Jól vannak, szerencsére.–válaszolta a herceg.–Apám nagyon aggódott.

–Azt elhiszem, de Naya teszi a dolgát!–mondta a leány.

–Köszönöm!–lépett be az említett az ajtón.

–Nahát! Még nem tetszett hazamenni?–csodálkozott a divatdiktátor.

–Biztonságosabb, ha a királyné mellet maradok, amíg a gyermek meg nem látja a napvilágot.–fejtette ki az orvos.–Te és a barátnőd, viszont furán eltűntetek a múltkor!

–Hát igen…–igazította meg a haját Violetta.–Ez egy hosszú történet.

–Nagyon hosszú!–tette hozzá Alex.

–Hamarosan minden készen áll az ünnepségre!–jelent meg a király.–Á, szia, Violetta!–üdvözölte a látogatót.–Mia?

–Yuko már mindent elintézett!–válaszolt a lány.–Én csak azért jöttem, hogy átadjam a jóslatot.

–És mi az?–tudakolta Mo.

– Mikor csillag nincs az égen, megment az éj kémje, otthona volt régen az elveszettek földje!–szavalta az üzenetet.

–Az elveszettek földje?–gondolkodott Raynor.–A munculusok palotáját és környékét hívjuk így.

–De miért kellene megmenteni valakit?–kérdezte Violetta.

–Talán Lídia megint tervez valamit!–mérgelődött a király.–Utálom azt a perszónát!

–Akkor jobb, ha megerősítjük az őrséget!–vetette fel a herceg.

◦○◊○◦

–Kész is vagy!–mondta Yuko, mikor a fejemre helyezte a virágkoszorút. Kaptam hozzá egy hosszú, ujjatlan fehér ruhát, arany mintával és egy szandálszerű lábbelit.

–Nagyon csini lettél!–felelték a tündérlányok. Végre valamiben egyetértettek!

–Indulhatunk?–kérdezte a barátnőm.

–Ha tényleg kész vagyok!–álltam föl.

Elindultunk a bálterem felé, ahol az ajtó előtt már várt ránk Mo.

–Hú…–csak ennyit tudott mondani, amikor meglátott. Elmosolyodtam. Annyira édes volt!

–Akkor mi megyünk.–kacsintott Yuko és a terem felé tolta a kíváncsi tündérlányokat.

–Nos?–pördültem meg a tengelyem körül.

–A legszebb hercegnő-jelölt vagy, akit valaha láttam!–nevetett.

–És az egyetlen is!–tettem hozzá.–Legalábbis remélem.

–Ahogy én is!–mondta és belém karolt. Így léptünk be a bálra.

◦○◊○◦

Lídia idegesen figyelte az ajtó előtt álló őröket. Így azért nehezebb lesz a dolog. Hacsaknem jól látja, amit lát! Igen a teraszon a rózsaszín hajú tündérlány állt.– És már jövök is!–nevetett gonoszkásan a nő.

◦○◊○◦

–Mia, mi a baj?–jelent meg a hátam mögött Mo aggódva.

–Semmi. Csak…–vettem egy mély levegőt.–Csak ki kellet jönnöm egy kicsit a levegőre. Olyan sokan voltak ott bent. És mind körülöttem! Hozzá kell még szoknom.–feleltem.

–Megértem.–lépett mellém a herceg.–Én ebbe nőttem fel, de néha engem is idegesít, mikor nem kapok levegőt tőlük. Ezzel jár a hírnév.

–Igen, tudom.–sóhajtottam.

–Itt maradjak?–kérdezte Mo.

–Igen kérlek!–néztem rá.

–Szóval én nem idegesítelek.–nyugtázta.

–Már mért tennéd?–nevettem. Rám mosolygott. Csak meg akart nevettetni.

–Szépek ma a csillagok!–nézett az égre a herceg.–De nem annyira mint te.

–Nagyon romantikus!–hallottunk egy ismerős hangot.

–Lídia!–hátráltam. A tündér előttünk lebegett.

–Te most velem jössz!–ragadta meg a csuklómat és lerántott. Szerencsére pont sikerült megállnom mielőtt a földre értem volna.

–MIA!–kiáltott Mo utánam. Lídia elém szállt és a levegőbe szórt valami port. A kis szemcsék tűzijátékként robbantak fel az égbolton. Eltakartam a szemeim a vakító fény elől. Mire újra kitisztult a kép hatalmas köd lepett körbe mindent. A csillagokat sem láttam, nem hogy a palotát. Felálltam és az épület felé futottam, legalábbis azt hittem. Hamar kiderült, hogy eltévedtem. Próbáltam felidézni a kert kinézetét, de pillanatnyilag az agyam teljesen kikapcsolt. Végig hallottam Lídia hangját mögöttem, de semmi más nem csapott zajt körülöttem.

–Állj meg Gianna Carborona!–kiáltotta. Egy pillanatra megtorpantam. Giannát mondott volna?

–Honnan ismered ezt a nevet?–kérdeztem.

–Hát nem emlékszel?–jelent meg hirtelen az arca előttem. Sikítva hátraugrottam és újra elkezdtem futni. Elbotlottam valamiben, ami sziszegve rám pattant.

–Ziggo!–a macska abba hagyta a sziszegést majd továbbállt.

–Várj!–kiáltottam, mikor eszembe jutott a jóslat. Lehet, hogy Ziggo lenne az éj kémje, ez a leírás igencsak illik a cicákra.–Cicc, cicc!–hívtam. A macska nyávogva tért vissza.

–El tudnál vinni a palotához?–kérdeztem tőle, remélve, hogy megért. Ziggo megfordult és elindult abba az irányba, ahonnan jött. Követtem. Hamarosan fények jelentek meg előttünk. A palota kapujának fényei! Felkaptam a cicust és magamhoz öleltem.

–Egy isten vagy!–hálálkodtam. A macska nyivákolt egyet, mintha azt akarta volna mondani, hogy tudja.

–Hercegnő!–pillantottam meg pár őrt.– Csak, hogy meg van! Már mindenhol kerestük!–felelték.–Jöjjön!

Hátrapillantottam. Mintha láttam volna Lídia sziluettjét, ahogy elrepül.

◦○◊○◦

–Nos, az idei Pirosvirág-hercegnőbál biztos emlékezetes lesz mindenkinek!–fejezte be a király a beszédét.–Most pedig megkérem Miát, hogy válassza ki udvarhölgyét.

–Azt hiszem, még sokat kell tanulnom a népszerűségről.–köszörültem meg a torkom.–Remélem, segítségemre lesztek ebben. Most pedig egy olyan embernek szeretnék kitüntetni, aki bár maga nem hős, de mégis sokat segített az utóbbi hetekben, mind nekem, mind nektek.–feleltem és Rekah elé léptem.–Köszönöm.–mosolyogtam az elpiruló lányra és a fejére helyeztem a virágkoszorúmat. A többiek elkezdtek tapsolni. A gyógyító pedig elkezdte gyűjteni a szivárványvirágokat, a hagyomány szerint.

–Remélem, nem vagytok megsértődve.–repültem Yuko és Violetta mellé.

–Ugyan! Mindketten voltunk már a bál győztesei!–vonta meg a vállát a harcos.

–És Rekah tényleg megérdemli.–tette hozzá az osztálytársam.

–Hölgyeim!–lépett hozzánk Mo.–Ugye nem bánják, ha ellopom Miát egy táncra?–tudakolta és felém nyújtotta a kezét. Sokáig táncoltunk, egészen addig, míg a karkötőm fel nem villant. Akkor begyűjtöttem Violettát és elbúcsúztunk.

◦○◊○◦

–Na, végre!–mondta Vincent, mikor megérkeztünk.

–Éhes vagy már nagyon?–kérdezte Violetta.

–Igen.–állt fel.

–Hiába, a férfiakat etetni kell.–nevettem és felkaptam a ruhámat.–Megyek átöltözni!

–Milyen volt Centopiában?–tudakolta Sue. Ő és Paula már tettre harcra készen voltak.

–Képzeljétek! Mia elveszett. De csak tíz percre!–mesélte Violetta.–Mindenki őt kereste!

–Nekem vagy egy órának tűnt. Akkora köd volt, azt se tudtam merre megyek!–feleltem.–De szerencsére Ziggo segített.

–Hát persze! A jóslat!–kapta fel a fejét a barátnőm.

–Jól áll rajtam?–léptem ki az ajtó mögül, ahol eddig öltöztem.

–Igen.–válaszolta a divatdiktátor.–Na, engedj oda!–félreléptem, hogy ő is el tudjon készülni.–Csak azt nem értem, hogy mit akart tőled Lídia.

–Teljesen ki is ment a fejemből!–pislogtam.

–Mi?–kérdezte Paula.

–Hogy mit terveztem a hétvégére!–feleltem.

–Ez, hogy jött Lídiához?–dugta ki a fejét az ajtó mögül Violetta.

–A kettő egybeforr. Ellátogatok a nagynénikémhez!–közöltem.

–Lidía a nagynénikéd?–ejtette le a retiküljét Sue szobatársa.

–Dehogyis!–mentegetőztem.–Az én nénikém neve Gianna Carborona.

Ebbe a képbe minden rajztudásomat beletettem. :D

Ti melyiket viselnétek szívesen?

Liza