16.rész-Fájdalmak

Sziasztok! Én Bogi vagyok. :) Most először töltök fel ide részt ezért remélem tetszik majd. Nyugodtan írjátok meg azt is, ha nem tetszik. Jó olvasást.

Az őszi szünet utolsó előtti estélye. Sajnos újra vissza kell menni a suliba. Hallgathatom újra Brigitta gúnyolódásait. Már a gondolatától is kirázott a hideg.

Éppen a vendégszobában próbáltam elaludni, de nem ment. Már vagy fél órája fekszek itt csukott szemmel, de csak nem akar álom jönni a szememre. Megelégeltem, hogy itt ,,lustulok". Felültem fölkapcsoltam az éjjeli lámpát, belecsúsztattam a lábamat a papucsba és a táskámhoz csoszogtam. Elővettem a könyvet, vissza sétáltam és lehuppantam az ágyra. Pont annál a képnél nyitottam ki ahol a második virágbál volt. Eszembe jutott, hogy akkor még azt gondoltam talán több lehet köztem és Mo között mint barátság. -Milyen ostoba vagyok.- csaptam össze a könyvet szomorúan. Mo herceg én meg csak egy másik világból jött idegen. Mire gondoltam?-gördült le egy kövér könnycsepp a szememből amiket sora követték társai.- Talán, hogy visszamegyek és minden úgy lesz mint a mesékben? Ez nem egy mese még ha ott minden olyan csodálatos is mint a mesékben, de ő Yukot szereti. Már az is lehet, hogy....

-Mia.- nyitotta ki óvatosan az ajtót barátnőm. -Igen?- töröltem le gyorsan a könnycseppeket nehogy meglássa. -Bejöhetek?-

-Persze gyere.- raktam az éjjeliszekrényre a tárgyat amit eddig szorongattam. Violetta mellém ült. -Tudod azon gondolkoztam....- érdeklődve fürkészett. -Te sírtál?-

-Mi? Nem! Dehogy! Csak arcot mostam.- próbáltam hihetően előadni.

-Ó értem, de ha valami baj lenne akkor csak szólj!-

-Rendben.- nyugtattam meg, hogy ha valami bajom lenne azt elmondom. Szörnyű barát vagyok ugye? Ígérgetek olyanokat amit már a kezdetektől fogva be se tartok. Az igaz barátok mindent elmondanak egymásnak, de én ezt szeretném titokban tartani. Nem akarom, hogy mindenki megtudja miszerint én reménytelenül beleszerettem Centopia hercegébe, de azok a szemek és az erős karjai amivel mindent elbír és....

-Mia! Merre jársz?- lóbálta meg a kezét barátnőm a szemeim előtt. -Ja. Mi?- ráztam meg a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. -Világít a karkötő.- világosított fel. Ránéztem az említett tárgyra és láttam, hogy igaza van. -Ó tényleg.- Gyorsan az ölembe vettem a nemrég lerakott könyvet ezután a tükröm segítségével elolvastam a jóslatot.

Mia:Hol sok virágra lelhetsz,

Violetta:De nem csak azt találhatsz!

Mia:Hol a sok növény függ

Violett:Ott lesz amit keresel!

Már is körül vett a megszokott arany csillám. Éreztem az átváltozás varázsát. Ahogy átalakul a hajam és az eddigi ruhámat fölváltja a tündérek rövid öltözete...

Mikor berepültem csodálkoztam, hogy nem látom Violettát, mert mindig előttem szokott zuhanni, de én most gond nélkül repültem egy rét fölött. A rét mellett Yuko, Mo, Onchao és Azúra sétáltak éppen.

-Sziasztok.- intettem nekik. Onchao boldogan felnyerített.

-Szia Mia!-köszöntek tündérbarátaim és elindultak felém amikor hangos kiáltást hallottam és azt, hogy valami vagy valaki nekem csapódik...

Távolról hallottam az egymás után érkező szavakat.

-Muszáj volt ennek az átkozott farönknek itt lenni?- mérgelődött egy ismerős hang. -Mindjárt magához tér- mondta egy másik mélyebb hang. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet és 5 homályos alakot pillantottam meg. -Mi történt?- kérdeztem és megkíséreltem felülni. Nagynehezen sikerült is, de nagyon szédültem és sajgott a fejem. -Mikor Violetta is megérkezett neked ment, te pedig lezuhantál és beverted a fejed ebbe az átkozott fatörzsbe. Még jó, hogy alacsonyan voltál.- világosított fel Yuko. Megpróbáltam felélni. -Had segítsek.- ragadta meg a karomat Mo. -Megy egyedül is.- morogtam és kirántottam a kezemet fogásából. Nagy nehezen sikerült feltápászkodnom. Lassan elindultam Onchao felé. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire kábult vagyok. Mikor elé értem átöleltem a nyakát és úgy tettem mintha köszönnék neki. Ez igaz is volt, de ha nem kapaszkodok meg a nyakába az az érzésem, hogy a lábaim fölmondták volna a szolgálatot. -Jól vagy?- kérdezte Yuko. -Persze miért ne lennék.- feleltem. -Ne haragudj Mia nem direkt csináltam.- mondta szomorúan Violetta. -Nem haragszom.- mosolyogtam rá. -Líria hol van?- kérdeztem aggódva, hátha újra elrabolták. -A palotában maradt.- felelte tündérbarátnőm. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. -Mi a jóslat?- kérdezte Mo.

Mia:Hol sok virágra lelhetsz,

Violetta:De nem csak azt találhatsz!

Mia:Hol a sok növény lóg,

Violett:Ott lesz amit keresel!

-Ez biztos a Függőkert.- mondta a herceg. -Akkor mire várunk?- kérdezte Violetta. -Biztos tudsz így repülni Mia?- kérdezte látszólag aggódva Mo. -Biztos.- ejtettem ki határozottan. -Akkor menjünk.- mondta Yuko és már fel is repült.  

***

Nehéz volt tartanom a tempót ezzel az átkozott szédüléssel. Én mentem leghátul, előttem nem sokkal Violetta Onchao hátán. Előttük a kis sárkány. Úgy tűnik a kicsi Azúra megtanult repülni. Legelöl pedig Yuko és Mo. Unikornis barátom hátrarepült mellém, így szerencsére nem csak én voltam lemaradva. -Jé, de szép az a tó, és tele van kristályokkal.- nézte iskolatársam a régen nem látott tavat. -Tényleg gyönyörű, de veszélyes is.- erre kíváncsian nézett rám. -Ha a vízéhez érsz üveg lesz belőled. Nem tudtad?-

-Én nemrég vagyok itt. Nem tudok mindent.- lökött meg játékosan minek köszönhetően a fejembe újra belenyilallt a fájdalom és szédülni kezdtem. -Mia! Jól vagy?- kiáltott fel Violetta minek köszönhetően mindenki hátrafordult. -Persze, Jól va-gyok.- mondtam ki az ellenkezőjét ahogy éreztem magam. Alig tettem meg két métert újra visszatért a szédülés és a fejem iszonyatosan zúgott. Nem bírtam tovább. A szárnyaim feladták a szolgálatot akárhogy is erőlködtem a föld és a köztem lévő távolság rohamosan csökkent. Felkészültem a becsapódásra, de még mindig zuhantam. Lassan kinyitottam az ijedtemben becsukott szemeimet, hogy megnézzem hol fogok pillanatokon belül landolni, mert erőm nem volt, hogy megállítsam magam a zuhanásba. -Jaj ne!- szökött ki belőlem. Pontosan a Kristály-tó medrébe tartottam, de ha bele zuhanok üveggé válok örökre! Az összes erőmet összeszedve próbáltam kezemmel, szárnyammal a levegőben maradni. Sikerülnie kell! Szedd össze magad Mia! Mondogattam magamnak. Mikor már reménytelennek éreztem menekülésemet két erős kar fonódott körém és megállította zuhanásomat. -Meg vagy.- mondta Mo amikor lerakott a tó mellé. -Majdnem a tóba zuhantál.-

-De már majdnem újra felszálltam.- próbáltam valamit kitalálni. -Mia jól vagy?- jött oda Yuko, Violetta és megöleltek. -Igen.-

-Jobb lesz, ha gyalog megyünk nem akarom, hogy újra leszédülj.- nézett rám Mo. -Felőlem mehetünk. Jól vagyok.- akartam ismét repülni, de a herceg megállított. -Nem akarom, hogy bajod legyen. Inkább sétáljunk.- megemelt és Onchao hátára rakott. -Nem azt mondtad, hogy sétálunk.- tudakoltam. -Azt mondtam, de neked jobb, ha pihensz amíg odaérünk.- beletörődtem, hogy Onchao hátán maradok amíg odaérünk.

Nemsokára meg is érkeztünk a Függőkertbe. Nagyon gyönyörű volt. Mindenhol virágok csüngtek. -Ez egyszerűen gyönyörű- tört ki belőlem. -Tényleg az.- állt mellém sulis barátnőm. -Gyerünk keressük.- indult Yuko a gyöngy felkutatására. Én Onchaoval mentem kutatgatni a virágok közé. Sétálgattunk keresgéltünk a virágok alatt rajtuk, de nem találtunk semmit. -Ti találtatok valamit?- kérdeztem Tündérbarátnőmet amire csak a fejét rázta. -Meg van!- kiáltott fel Violetta. -Egy virág mellett lógott.- jött mellém. -Gyorsan vigyük el apámnak.- mondta a herceg. Megfordultunk és a palota felé repültünk volna, ha Violettát nem ejti csapdába egy kígyó. -Lám lám. Itt az aranyszarvú unikornis és a kis rózsaszín tündér barátja.- mondta Gargona. -Hagyd békén Onchaot!- álltam unikornis barátom elé, hogy megvédjem a munculusoktól. -Támadás! Nem akarom, hogy bárki elszökjön.- erre rengeteg munculus támadt meg minket. Amennyit csak bírtunk összezsugorítottunk. Két munculus elszállt a sárkányával, hogy elvigye a csapdába esett tündéreket. Név szerint Yukot és Violettát. Mo Yuko segítségére sietett én pedig másik barátnőm után repültem. -Bújj el Onchao.- mondtam barátomnak aki így is tett.

Gyorsan kilőttem a munculust aki az egyik túszt cipelő sárkányon volt. Majd kiszabadítottam barátnőmet a kígyó csapdájából. Felpattantam a sárkányra tekintve, hogy Violetta még nem nagyon tud repülni. -Gyerünk le a talajra.- irányítottam a sárkányt aki engedelmeskedett is. Mikor leszálltunk róla Yuko és Mo már Onchaoval vártak. -Nem gondoljátok, hogy mi láttuk már ezt a sárkányt?- kérdezte gyanakvóan centopiai barátnőm. Jobban szemügyre vettem a sárkányt és a fején lévő kék foltról rá is jöttem, hogy igaza van. -De hiszen ez Kékség.- öleltem át régen látott barátomat és megszabadítottam a szerszámoktól. Ekkor meglátta Azúrát, odament hozzá és megölelgették egymást. -Siessünk el kell vinnünk a királynak a gyöngyöt- sürgetett a herceg.

Hamar oda is értünk a palotába most már két sárkány társaságában. -Líria! -repültem oda Onchaoval az éppen legelő unikornishoz. -Hármas ölelés- kiáltottam és egyszerre öleltem át mind a kettőjüket és ők egyszerre nyerítettek fel boldogan. -Olyan gyönyörű Centopia.- csodáltam a palotát, de közben rengeteg centopiai hely cikázott át a fejemen. Hirtelen Onchao megbökött ezért majdnem elestem, de szerencsére Líria megtartott. -Ti maradjatok itt én mindjárt jövök csak megkeresem a többieket.

A palotába repültem. Mikor már majdnem beléptem az egyik szobába beszélgetést hallottam. -Szerinted mit tegyek?- szűrődött ki Mo hangja. Tudom nem szép dolog, de a falhoz lapulva hallgattam a beszélgetést. -Szeretem, mert nagyon kedves, ügyes, szép és még sorolhatnám, de nem akarom elrontani a barátságunkat.- kétségtelen, hogy Yukoról van szó. -Próbálj meg közelíteni, de csak lassan. Próbáld meg kideríteni, hogy ő mit érez irántad.- tanácsolta neki Violetta. Nekem ennyi elég is volt. Gondoltam és elindultam vissza a két unikornis barátomhoz. Nem volt kedvem repülni ezért sétáltam a gyepen. Az első sós könnycsepp gördült le az arcomon majd az államról hullott a földre. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Beleszerettem egy hercegbe. Miért gondoltam azt, hogy más is lehet köztünk mint barátság? Örülnöm kéne, hogy a barátja lehetek....

Ebben a pillanatban megfogadtam, hogy nem mutatom ki a fájdalmamat senkinek. Nem akarom, hogy rajtam nevessen mindenki. Gyorsan letöröltem a könnycseppeket nehogy valaki észrevegye. Mikor Líriáékhoz értem elkezdett villogni a karkötő. -Most mennem kell, de sietek vissza. Aztán vigyázzatok egymásra.- ölelgettem meg őket és villámgyorsan visszarepültem a palotába. Ott még mindig Mo és Violetta beszélgetek, de mikor beléptem elhallgattak. -Mennünk kell.- mutattam a karkötőmre.  

***

 Mikor már a szobában voltunk bedugtam a karkötőmet, hogy feltöltsem. -Ez elég mozgalmas kis nap volt.- jelentette ki barátnőm. -Hát igen. Most aludjunk, mert már késő van.-

-Jó éjszakát.- köszönt el. -Neked is.- takaróztam be. Mikor iskolatársam kiment elkezdtek a kérdések cikázni a fejemben. Vajon Yukoék összejönnek? Hogyan fogom elrejteni az érzéseimet? Mit fogok tenni, ha az orrom előtt mondja el Mo az érzéseit?

Ehhez hasonló kérdésekkel és gondolatokkal aludtam el.