35.Rész

Na.Azért.Sikerült összehoznom.Oké, értem későn.Jól van!Nagyon későn! De ha ez segít nektek, majdnem megdöglöttem. Ezt persze ironikusan értem, szó sincs arról, hogy valaki le akart volna lökni egy szikláról vagy ilyesmi. Nem, a tanáraim voltak a bűnösök, úgyhogy őket hibáztassátok, mert három héten keresztül s dolgozataikkal zaklattak, és nem volt időm részt írni. De lám! Eljöve az Őszi Szünet, és minden gondom elszála, hogy időm mostmár írásra töltsem, s ne a tanulásra. Igen, az Odüsszeiát olvastam. Na most, hogy a rózsaújjú hajnal kikélt a ködből, abba hagyom a dumálást, mert már biztos izgultok, hogy mi lesz Miával.


Hát, igen így állunk, kedves olvasók. Mia lefele zuhan és a föld pedig egyre közeledik. De nincs veszve semmi, mert a való világba maradt társai rájöttek, ha megfelelőn sorrendbe rakják vissza a karkötő darabjait, az újra összeáll...

  -Ott van egy a szék alatt!-mondta Vincent. Sue lehajolt, hogy kiszedje a karkötő-darabot.
  - Sosem fogunk végezni!-sóhajtott Paula.
  - Már majdnem a felénél tartunk...aú!-Sue beverte a fejét a szék alól, kifele jövett.
  - Sőt, mi több, add csak azt oda!-nyújtotta ki a kezét Vincent a szilánkért. A festő a markába tette azt. A fiú óvatosan a karkötőbe helyezte. Az ékszer kékesen villogott egyet jelezve, hogy e darabkát jó helyre illesztették.-Már félig kész!
  - Remek, most gyere és a hosszú karjaiddal szedd ki a többit a kanapé alól, mert én nem érem el!-felelte erre Paula.
  - Megyek!-indult el felé a megszólított és félúton Sue kezébe nyomta a karkötőt.-Tessék, fogdd!
  - Őőőő...ez világít!-jajdult fel a lány.
  - Meg ne nyomd a gombot!-utasította baráltnője.
  - Hupsz....-sajnos már későn...A szobát arany fény töltötte be.Pillanatokon Mia is megjelent, levegőért kapkodva a helyiség közepén. A haja kócos volt, néhány tincs a szemébe vagy a szájába lógott. Meglepődve tekintett a szégyenkező Suera, a halálra vált Paulára és az ágy alól kimászó Vincentre.
  - Itt meg mi történt?-ziháltam.

  -Hol van Mia?-a herceg  hatodszorra tette fel a kérdést.
  -Nem tudom.-válaszolt hatodszorra Violetta.
  -Mi történt, miután kinyitottátok azt a francos dobozt?-kapcsolódott itt be Yuko.
  -Kinyílt, és benne volt a kihangosító...Mia bevitte a trónterembe, de valami történt...-gondolt vissza a lány.
  -Gargona megszerezte a trombitát.-vonta meg együgyűen a vállát Miranda.
  -Trombitusz.-javította ki Violetta.-És Isten ments, hogy nekem itt toporzékoljál, de valami együttérzést azért mutass már!Miának komolyabb baja is eshetett!-sziszegte dühösen.
  -Tudod van, aki nem bírja elfogadni, és van, aki csendben tűri a vereséget.-válaszolt az durcásan.
  -Elegem van belőled! Alex, menj és szórakoztasd a vicceiddel, amíg mi megbeszéljük ezt a dolgot.-felelte Yuko.Ekkor azonban léptek zaja hallatszott a börtön lépcsője felől.
  - Jön valaki.-mondta a király.
  - Lehet, hogy a hercegnőt hozzák!-vigyorgott szomorkásan Alex. De nem Mia jött. Hanem Gargona, nagyon dühösen.
  - Melyik szerencsétlen tudja még közületek, hogy hol vannak az unikornisok?-nézett rájuk fenyegetően.
  - Mi az, hogy még?-kérdezte kétségbeesetten Mo.
  - Szerinted? A kis barátnőtök sajnos leesett a mélybe, úgyhogy tőle már úgysem tudom meg!-legyintett a hadvezér. A börtönben döbbent csend állt be.

  -  Szóval Briggitta volt a bűnös.-mondtam.
  -  Igen.Mi meg már lassan egy fél órája kirakósozunk.-sóhajtott Paula.
  -  És Centopia hogy van?-tudakolta Vincent.-Ott az utlsó!
  -  Elég szarul, köszöni.-lehajoltam a darabkáért.
  -  Nem lett meg a golyó?-kérdezte Sue.
  -  De igen...sőt még a kihangosító is a kezemben volt, csak sajnos a trombitusz meg Gargonánál.-feleltem.
  -  Aha. És most mi lesz?-nézett rám Paula.
  -  Kell egy új jóslat.-magyaráztam, miközben helyére illesztettem az utólsó darabot.- Egy új jóslathoz pedig egy Violetta kell.-mondtam és megnyomtam a karkötőt.

  - Az nem lehet!-fogta a fejét Violetta.
  - Á! Te! Te vagy a társa! Szinte mindig együtt vagytok!-mutatott a lányra a hadvezér.-Te tudhatod hol vannak!
  - Nem én nem...-Gargona a karjánál fogva magához húzta.-Halljam! Ki vele!-parancsolta.
  - Tényleg nem tudja!-szállt védelmébe Mayla.
  - Pofa be!-a munculus csak úgy sziporkázott a dühtől.
  - Hát ez megőrült.-suttogta Miranda.
  - Nem ő az egyetlen!-felelte halkan a mellette álló Yuko.
  - Ez meg...!-Gargona szava elakadt.-Mitől ragyogsz?-Violetta azonban nem tudott válaszolni, mert már egy másik dimenzióban volt.

  - Jesszus, Atya...-Violetta levegőért kapkodott, aztán meglátott engem.-Mia!
  - Szia...uhh.-most rajtam volt a levegőért való kapkodás sora, mivel barátnőm olyan erősen átölelt, hogy alig kaptam.
  - Azt hittem valami bajod esett!-engedett el megkönnyebbülésemre.-Gargona azt mondta...
  - Ja, igen.Sue volt a megmentőm.-mosolyogtam az ázsiai lányra.
  - Vincent adta a kezembe a karkötőt, én...-kezdte szerényen.
  - Megnyomtad a gombot.-fejeztem be és az említett tárgyat a kezemre húztam.
  - Nos, most, hogy újra együtt vagyunk, nem akartok visszamenni esetleg?!-forgatta a szemeit a fiú.
  - Nyugalom, csak megmentjük a napot, aztán jövünk vissza hozzátok, évvéggi-filmnézésre!-csitította Violetta.
  - És te választod a filmet!-tettem hozzá.
  - Mi? De én olyat akarok, amiben énekelnek...!-jajdult fel Paula.
  - Nem nézünk Disney filmet.-jelentette ki Vincent.
  - Akkor válasszatok egy musicalt!-sóhajtottam és kezembe vettem a Gyűrűk ura DVD-t. Kinyitottam a könyvet ott, ahol világítani kezdett.

Mia:Kik bújdostak,
Violetta: Most ők kellenek.
Mia: És bár mások nyertek,
Violetta:Ti lesztek a győztesei ennek!

Marha nagy szerencsénk volt. Mert a palotához érkeztünk vissza, amit már elhagytak a munculusok.
  -Szóval most a jóslat szerint itt az idő, hogy megmutasd, hova bújtattad az unikornisokat.-mosolygott rám Violetta ártatlanul.
  -Ja, igen, mert senkinek se jutott eszébe, hogy a tróntermen belül vajon hova rejtettem el őket!-indultam el. Barátnőm szemébe felismerés csillant fel.
  -Az alagút!-kiáltotta.

Liza

34.rész-Emlékek

Útmutató a részhez: ez a rész nagyon-nagy része visszaemlékezés. Nem mindegyik ugyan az, ezért másképpen jelöltem őket: -Így azokat, amik a jelenben játszódnak és Mia gondolatai
                                          -Így azokat, amik a régmúltban, már olvasott részek részletei (lö alliteráció!)

                                          -Így azokat, amik szintén a múltban történtek, de itt olvashatjátok őket először, tehát a közelmúlt
                                          -Így meg az író (lö ÉN) hozzászólásai






Még sohasem éreztem magam ennyire tehetetlennek. És súlytalannak.

-Oké!Szóval valahol itt lesz a gyöngy!-mondtam és végig tekintetem a bimbó rengetegen. Elkezdtünk keresgélni. Végig nyitogattuk az összes bimbót amit láttunk,de gyöngyöt azt nem találtunk.
-Hé,várj!Hová mész?-törte meg a csendet Violetta.Azúra felmászott egy bimbóra.A kis virág lekókadt a sárkány súlya alatt.-Nem szabad!Tönkre teszed!Azúra!-szidta iskolatársam.-Gyere le!-elkezdte húzni a kicsit,de az nem mozdult.A bimbó szára nem bírta sokáig és elszakadt.A virág kinyílt és egy kékes-zöld golyó gurult ki belőle.
-A gyöngy!-kiálltottam.-Azúra megtalálta!-a kislány addigra már a réten játszott.Mo eltette a kincset és leültünk a bimbók közé.

Az Ezervirág-hegység. Ott találtuk az első gyöngyöt. Emlékszem rá..egész tisztán. Előtte pedig tönkretettük a díszítést. És Mo pedig felsegített.

-Mia!-kiáltott Mo.-Nem esett bajod?-felsegített.A szemébe néztem. . .
-Halihó,erre most nem érünk rá!-Yuko széthúzott minket.

Az egész úgy kezdődött, hogy elmentünk az Ezervirág-hegységbe, hogy megmentsük Centopiát.

-Ott jöttünk rá a dologra!-mondtam.-Ott lesz a völgyben. Én tudom.
-Sietnetek kell, már nincs sok időnk! A kémek szerint Gargona már indulásra kész!-sürgetett a király. Mindenki, beleértve az unikornisokat is, a palota tróntermében állt. Miután megérkeztünk, rögtön felkerestük a többieket és elmondtuk a jóslatot.
-Nem lenne jó, ha elfogná Onchaoékat!-jajjgatott Miranda. Egyet kellett vele értenem.
-Igaz.-felelte Mayla.-Mia el tudnád rejteni őket?-fordult felém. 
-Hát…-töprengtem, aztán támadt egy ötletem.-Persze!
-Rendben. Addig mi felkészülünk a csatára, illetve Mo herceg, Violetta, Yuko és Alex pedig az útra!-állt fel Raynor.
-És én?-háborgott Miranda.
-Te jobb, ha itt maradsz.-válaszolt a királynő. Ha lehetne gondolatban kommunikálni biztos egy nagy gondolati pacsit adtam volna neki. Miranda csak lassítana minket. Meg hát persze mindig Mon lógna, szószerint.
-Mia!-nyerített nagyot Onchao, hogy visszahozzon a valóságba.
-Ó! Ja!-eszméltem föl.-Gyertek!-indultam meg a  trón felé. A Motol ellesett módszer segítségével felemeltem annyire, hogy mindahányan alá férjünk.-Íme azalagút bejárata!

 -Innen jön a hang!-mutatta Mo.Yuko elsöpörte a port.
-Ez egy csapóajtó!-ámuldozott.
-Yuko!Te vagy az?-tudakoltam.
-Mia!Ott vagytok lent?-kérdezősködött centopiai barátnőm.
-Igen az ajtó alatt!-válaszolta Violetta.

Kavics segítségével könnyedén feltudtam emelni a csapóajtót.
-Erre!-magyaráztam.-Szikra te menj előre és világíts! Addig haladjatok míg egy kis szobába nem értek! Ne gyertek ki! Majd értetek jövök! Okés?-az öt unikornis felnyerített, ami igent jelentett.

Még mindig biztonságban vannak. Ki nem mozdulnának onnan. Legalább el kellett volna mondanom valakinek, hogy hol vannak. Nem gondoltam volna, hogy ez történik.

A gyors tempónak köszönhetően hamar odaértünk az Ezervirág-völgybe. Komolyan lassan valami tündér- olimpia-szerűségen is indulhatnánk. Azúra körbebecikázta az egész rétet, amin most már nem volt egy virág se volt, csak por és elszáradt levelek.
-Ijesztő, hogy nem rég jártunk itt, és akkor még  az egész virágzott!-mondta Violetta.
-Én is éppen erre gondoltam.-sóhajtottam bánatosan. A kissárkány nagyot visított.
-Meg  van!-kiáltotta Mo.
-Oké, akk’ most újabb 1200 méter a világbajnoki válogatottnak!-kurjangatott Alex.
-Nem vicc, tényleg sietni kell…-morogtam.
-Te mikor változtál tündérhercegnőből boszorkánnyá?-tudakolta a fiú.-ÁÚ-jajdult fel miután Yuko jól seggbe rúgta.


-Hangosabbá?Hát nem elég hangos?-tudakolta Puddle.
-Annyira nem,hogy túlharsogja a dugókat!Jó ötlet Mia!-dicsért meg Yuko.
-Aha,megvan!-kiáltott Puddle.-Az ükükükükükapám Muddle készített egy ilyesmit!-mondta és el kezdett keresgélni a cuccai között.Hamarosan egy dobozkát húzott elő.A közepén egy nap volt.A nap körül meg pontosan 15 mélyedés.
-Nyissuk ki!-mondta Violetta.
-Aaaaa. . . nem megy!-felelte Yuko.



Mire odaértünk, már Gargona is ott volt. Ez eléggé gátolta az esélyeinket.
-Mia, Violetta!-állt elénk Mo hősiesen ,hogy megvédjen.-Menjetek Puddlehez!-én erre bólintottam és elindultunk a kis kunyhó felé. Néhány kígyó és háló kivételével, alap vetül jól megúsztuk a dolgot. Gyorsan benyitottam. Bent a rettegő pánt találtuk.
-Lányok! De jó, hogy itt vagytok!-ölelt meg minket.



Kedves jövőbeli teremtmény!
Ebben a dobozkában egy olyan dolog van, ami képes egy tárgy hangját akár a 10-szeresére is növelni. Köztudott, hogy minden pán félti találmányait, ezért én elrejtem ennek a ládikónak a kulcsai. A kulcsai pedig nem más, mint 15 golyó, amit a nap körüli mélyedésekbe kell helyezni! Ezeket elrejtettem Centopia különböző helyein, de ha elég kitartó vagy megtalálod őket!
                                                                                                  Muddle


1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,14…és 15! A nap fényesen felvilágított, úgy, hogy el kellet takarnunk a szemünket. Egy kattanás hallattszott.
-Szóval….-tettem a kezem a doboz tetejére.-Most nyílnia kell!- könnyedén felpattintottam a zárat.
A ládikó belsejében egy kissé rozsdás, arany kürt véget találtunk.

-De mit keressünk nála?A Trombitusszal is el lehet pusztítani a munculusokat vagy nem?-kérdeztem.
-Nem!Múltkor miután elmentetek munculusokat láttunk!Próbáltuk. Trombitusszal, de. . .-Mo nem fejezhette be,mert Yuko közbevágott.
-Azok a zombik füldugót használnak!

Nem volt más hátra, mint összeilleszteni a kihangosítót a Trombitusszal. A Trombitusz! Erre miért nem gondolt senki?!

Beszaladtam a trónterem ajtaján, kezemben a hangosítóval, de nyomban meg is torpantam rémületemben.
-Csak nem ezt keresed?-kérdezte gúnyosan Gargona és a kezében lévő Trombituszra mutatott.

Ja igen, valahol itt bukott meg a terv. Ugyanis míg mi szépen a gyöngyöket tettük a helyükre, a munculusok leverték a csapatainkat. És elfoglalták a palotát, a trónteremmel együtt, ahol az a bizonyos hangszer IGEN látható helyen volt elhelyezve. Hogy lehettem ennyire ostoba?

-Hol vannak? Nem hallasz?-ordított a hadvezér rám. Sikeresen megkötöztek és kicipeltek a hegyek egyikére, ahonnan a foglyokat szállították az ő törzshelyükre. A többiek már nem voltak ott. Violettát és Puddlet épp előttem vitték el.-Hol vannak az unikornisok? Hol az Aranyszarvú és a többi?
-Mégis mi okom lenne rá, hogy elmondjam?-feleltem.
-Talán mert nem szándékozol megkötött szárnyakkal véletlenül leesni!- mutatott le fenyegetően. Nagyot nyeltem.
-Utoljára kérdezem, hogy….-kezdte, de én közbevágtam.
-Ne is álmodj róla!
-Elegem van !-kiáltotta és nagyot taszított rajtam. Elvesztettem az egyensúlyom, majd megcsúsztam egy kőben.

-Mia!-kezdte Yuko.-Szerinted én vagy te tetszel jobban Monak?
-Te!Veled több időt tölt és tölteni is fog!-válaszoltam.
-Ne butáskodj!Rólad képe is van!Az erszényében hordja!-mondta.Lefagytam.Egy pillanatra.Aztán a többiek után szaladtam.
-Ne viccelj!
-Nem viccelek!-ekkor megérkezett Mo.

Emlékek. Barátok. Centopia. Mo. 
Az összes dolog, amiért eddig harcoltam
És most csak zuhanok. Lefele.


És íme az lö fanart Rékától! (Violetta)

Liza

Ui.:Ugye mondtam, hogy lesznek benne fordulatok? ;)

33.rész

Itt vagyok, visszatértem, nyugalom! Egy hosszú tanulós hét után (középiskola 9.osztály...duh). De végre hozzáfértem a géphez és befejeztem ama finálé első részét!
Jó olvasást!

 Rajzóra. Lehet a világ legjobb 45 percre, és lehet a legborzalmasabb óra mind közül. Attól függ van-e művészi érzéked. Nekem sajna nincs, viszont kreativitásom igen, szóval valahogy meg szoktam oldani a dolgot úgy a négyes körül. Bezzeg Sue. Ő biztos dicséretes ötöst fog kapni, még csak 3 hete van itt, de elnézve a csodálatos festményét, amit egy tóról fest éppen, nem kizárt, hogy ő lesz a legjobb rajzból.

-Szerinted milyen lett?-kérdezte Paula és a vásznára mutatott.

-Szép! Ömmm….zöld alma?-hajtottam oldalra a fejem, hogy jobban lássam a művét.

-Körte.-szomorkodott a barátnőm.

-Az lett volna a másik tippem.-próbáltam felvidítani.

-A tiédről legalább meg lehet állapítani, hogy tölgyfa.-mutatott a kreálmányomra.

-Tényleg? Nem is gondoltam volna…-kezdtem.

-Mi ez sárgarépa?-tudakolta a mellém lépő Brigitta.

-Nem.-néztem rá szúrósan.

-Akkor paca. Mindegy.-átnézett a vállam fölött,hogy Paula festményét is lássa.-Ó! Egy zöldalma, amiből körte lett!-mosolygott gonoszan. Azt hitte valami nagy beszólást mondott. Pedig nem.

-Köszönöm. Tényleg az.- vigyorgott ártatlanul a barátnőm. Ellenségünk arcáról lefagyott a mosoly.

-Brigitta kisasszony!-hallottuk a tanár hangját.-Végzett is?

-Igen! Íme.- felelte mézes-mázosan, majd csettintett és a kis követői hozták is a tájképét. A tanár hümmögve forgatta, majd kinyitotta a naplót.

-Ötös alá.-firkantotta be a jegyet.

-Tessék?-Brigitta a levegőért kapkodott.- De hát…! Mi baj vele?

-Túl élénk színeket használtál. Ez így teljesen valósághűtlen. Nézd meg Sue művét, talán az segíthet.-válaszolt és becsukta a könyvet. Violetta unokatesója duzzogva hátravonult egészen a legújabb barátnőm padjáig. Egy pillanatig habozott, aztán óvatosan meglökte a vizes poharat, ami ráborult a festményre és teljesen eláztatta azt.

-Jaj, de ügyetlen vagyok! Bocsánat Sue!-tette a lány vállára a kezét.

-Ezt direkt csináltad!-habogott a fekete hajú.

-Mi történt?-állt fel a tanár.

-Nem én tehetek róla! A pohár volt túl közel!-védekezett a sznob.

-Nem igaz, láttam, hogy te voltál..!-szidta le a Sue mellet ülő Violetta.

-Lányok! Lányok!-csitította őket a felnőtt.-Ilyen előfordul! Brigitta bocsánatot kért! Én pedig megadom a csillagos ötöst! Ha akarod, majd újra festheted!

-Rendben. Köszönöm.-hajtotta le a fejét csalódottan Sue.

-Csak, hogy tudd, kivel kezdj ki!-suttogta Brigitta, miután a tanát elment.

-Ezt nem úszod meg szárazon!-válaszoltam neki. Ő megvonta a vállát és visszavonult javítgatni a művét.Kis idő múlva felállt és kisétált a tanárhoz, követőivel persze, reklamálni, feleslegesen. Violetta ekkor hozzám hajolt.

-Add ide a ragasztódat!-pisszegte.

-Minek?-kérdeztem, de már vettem is elő. Iskolatársam lecsavarta a tetejét és csendesen hátraosont, egészen Brigitta retiküljéig és úgy, ahogy volt beleöntötte az egész ragasztót. Halkan kuncogtam, miközben az ellenségem csalódottan visszavonult a padjához és nem vette észre a csínyt.

Azt hiszem ő se tudja, kikkel kezd ki!

Kicsengetés után, mert ez volt az utolsó óránk, elmentünk a bunkinkba. Suenak nagyon tetszett a hely és megkérdezte, hogy kiteheti majd-e a képeit. Violetta rögtön helyeselt, hogy fessen csak képeket ide, mert úgy otthonosabb lesz.

-Szerintetek már rájött?-kérdezte Vincent.

-Hát hamarosan rá fog, majd amikor a parfümjeit akarja kihalászni!-felelte az unokatestvére.

-Öööö…Mia!-mondta Sue.-Megint világit a másik-világba-átteleportálós-csodakarkötőd!-mutatott az éppen töltőn lévő ékszerre.

-Nos! Készen állsz az utolsó gyöngyre?-fordultam Violetta felé.

-Természetesen!-bólintott.

-Akkor egy CD-t kérnénk!-nyitottam ki a könyvet.

-Igenis doktornő!-Vincent megdobott egy Gyűrűk ura DVD-vel.

-Sue idehozod kérlek a másik-világ-teleporter-micsodát, vagy minek hívtad?-kacsintottam.

-Persze!-óvatosan  elkezdte lehúzni a karkötőt a töltőről.

-Hol az elsőt megtaláltad…-kezdtem.

-Várj, várj! Olvashatom az enyémet?-tudakolta Violetta izgatottan. Elé toltam a jóslatot.

-Tudásod kipróbáltad…-olvasta.

-Ott találod az utólsót…-folytattam.

- Az egyetlent, a bujdosót!-fejezte be.

-Ajaj!-hallottam Sue kétségbeesett hangját.-Ennek így kell lennie?-aggódott. De már késő volt. A sárga fény körbevett minket és Centopiába vitt. A karkötő meg Sue kezében maradt.

-Ő, izé, Mia….-fordult felém Violetta, miután mindketten sikeresen berepültünk.-Nagy a baj!

-Igen.-feleltem és körbenéztem.-Itt a kiszáradás hónapja!-minden el sorvadt körölöttünk , a virágok, a fák,a fű…minden! A palota előtti vízzel teli medrek most szárazak voltak. Gargona hamarosan támadni fog!

-NEM AZ!-kiáltotta.-Mégis, hogy a fenébe tervezed, hogy hazajutunk?!

-Majd a többiek elintézik, volt már ilyen.-feleltem olyan egyhangúan, hogy még én is meglepődtem.-De most keressük meg a csapatot! Kifogyunk az időből!

-Mhhh…-barátnőm még mindig idegesen toporgott.

-Hidd el a legkesebb gond a hazajutással lesz!-nyugtattam meg.

-Ha te mondod…!-vonta meg a vállát.

-Én…én nem akartam!-mondta Sue megszeppenve.

-Nem a te hibád!-tette a vállára a kezét Paula.

-Oké! Most csak meg kell várnunk, amíg el kezd világítani!-ült le a fotelba Vincent.A többiek  köré ültek és a festő letette az asztalra az ékszert. Pár másodpercig minden elcsöndesedett és csak az óra ketyegése hallatszott. Aztán magas sarkú cipő kopogása szűrődött be a bunkiba. Hamarosan megérkezett a tulajdonosa is. Brigitta kivágta az ajtót.

-Ezt mégis, hogy képzeltétek!-kelt ki magából.

-Csak kicsit ügyetlenek voltunk, túl közel volt a ragasztó a retikülödhöz!-felelte Paula.

-Legszívesebben letépném a fejeteket!-folytatta és hozzájuk vágta a táskát.

-Legalább kölcsönösek az érzéseink.-mondta Vincent.

-Mi öten vagyunk, te egyedül.-állt fel Paula.-Mit akarsz?

-Hogy mit….várjunk nem is vagytok öten!-nézett gyanakvóan.-Hol van az a dedós unokatesóm, meg az a másik?

-Elmentek büfébe.-válaszolt teljesen nyugodtan Sue.

-Megtennéd, hogy rám figyelsz? Mit akarsz?-kérdezte újra Paula.

-Bosszút.-mosolygott idegesítően az ellensége.-Mondjuk így!-jelentette ki. És még mielőtt bárki is megakadályozhatta volna, meg fogta Mia karkötőjét és a földhöz vágta. Az ezernyi darabra esett szét.

-Tökéletes.-ujjongott Brigitta, majd kivonult, háta mögött hagyva a meglepett és kétségbeesett társaságot.

Ui.:Hát ebbe olyan csavarok lesznek, hogy el se hiszitek! :D

Liza

17.rész-Egy ködös reggel. . .

A Virágzó-cserjésben sétáltam.A virágok virítottak.Furcsa!Azt hittem ez rég kiszáradt,mióta Gargona megérkezett.
-Csodálkozol?-kérdezte egy hang a hátam mögül.
-Mo!Észre se vettelek!-mondtam.A herceg egy virágot nyújtott át.A hajamba tűztem.Ezek szerint mégis csak több van köztünk,mint barátság?
-Tudod van valami amit már régen el kellett volna mondanom!-kezdte.
-Mi?-érdeklődtem izgatottan. Mo nagy levegőt vett.
-Nem titkolom. . . beléd szerettem!-felelte.
-Tényleg?-tudakoltam.Bólintott és a vállamra tette a kezét.
-Mia!-kiáltotta és el kezde rázni a vállamat.
-Mi. . ?-ámuldoztam.Nem értem!Mi ütött belé?
-Mia!Ébredj fel!Halihó!-mondta újra a herceg,de ezúttal Paula hangján!Lassan kinyitottam a szemem!Szoba társam felém hajolt.
-Végre!Világít a karkötő!-magyarázta felkeltésem okát.Felültem,aztán vissza huppantam. Már megint egy ilyen álom !Miért is reménykedek?
-Ó,szegénykém biztos fáradt vagy!-mondta Paula.-Átcsempészem Violettát.-ajánlotta és kilépett az ajtón.Kezembe vettem a könyvet.Íme a jelszó:
Mia:A leges legnagyobb,
Violetta:a legeslegszebb,
Mia:Ezer mező közül,
Violetta:Centopia körül!
Ez valamelyik legelő lehet!Mo biztos tudja....Miért gondolok állandóan Mora?Egy könnycsepp gördült le az államon.Nem!Nem!És nem!Nem sírok!Megígértem magamnak!Gyorsan letöröltem a könnycseppet.Kinyílt az ajtó.

-Helló!-köszönt félénken Violetta. -Gyere be!-biztattam.-Paula?
-Engem "helyetesít" !Ha esetleg valaki benézne. . . .Mi a jóslat?-kérdezte.Elmondtam neki és megnyomtam a karkötőt.Megmondtuk a jóslatot.Sárga fény és már át is változtunk.Végig néztem magamon mielőtt beestünk volna.A ruhámnak ujja lett,ami csuklómig ért.Violetta pedig "kapott" egy bolerót.Iskolatársam nagyot huppant a deres fűben.Leszálltam mellé és felsegítettem.Körülnéztem.A tündér-hegyen voltunk és mindent belepett a sűrű köd.
-Úgy látszik még reggel van!-mondtam.
-Valaki biztos fenn van!-okoskodott a barátnőm.Elindultunk a palota felé.A tündérek lakhelye mellet kicsivel Azúra aludt a papájával.Jobban megnéztem Kékséget és felfedeztem az egyik szárnya alatt Onchaot és Lyriát.Ők is az igazak álmát aludták.Bementünk az ajtón.A palotában csönd volt. -Lehet,hogy nem volt igazam!-aggodalmoskodott Violetta.
-Fel kéne ébreszteni Mot és Yukot!Csak nem tudom hol van a szobájuk. . . .
-Várj csak!-kiálltott fel iskolatársam és a barátság-gyűrűre mutatott.-Én megkeresem Yukot te meg Mot!-mielőtt ellenkezhettem volna már mondta is: -Vigyél Yukohoz!-megrántottam a vállam és követtem a példáját.A pillangó azonban a kertbe vezetett.A herceg egy fa alatt ült és egy virágot tépkedett.Rögtön megértettem ,hogy ez a szeret-nem szeret lesz!
-Hé!Mit ártott neked ez a szegény virág,hogy így megkopasztod?-viccelődtem.
-Mia!-pattant fel Mo és eldobta a kis növényt.
Öööö. . . én. . .Mi a jóslat?-kérdezte.Elmondtam neki.
-Segítsünk Violettának!-javasolta a herceg.
-Azt hiszem nem kell!-jelentettem ki és a két alakra mutattam.Közeledtek,mi is ez tettük.Ám amikor már majdnem elértük őket valami feltűnt:a két személy ugyanúgy nézett ki.Csak nem. . .
-Ezek nem ők!-mondtam,de már késő volt.Mindketten a munculusok fogságába estünk.

 Violetta megsimogatta Azúra fejét. -Ébresztő!Indul a gyöngy keresés!-a kissárkány felemelte a fejét,majd felkelt.
-Gyerünk!Lustaság!-kiabált Onchao fülébe Yuko.-Mia ránk vár!-Az unikornis felpattant.-Na végre!
-Vigyél Miához!-mondta Violetta a gyűrűnek.

Én és Mo megkötözve ültünk egy-egy sárkány hátán.
-Most mit tegyünk?-súgta a herceg. -Nézd!-mondtam és kinyitottam a tenyerem,amiben a gyűrűm volt.
-Elrejtettem amikor elkobozták az összes dolgunkat!
-Dobd!-utasított.Meg is tettem,de összekötözött kézzel kicsit lehet dobni.Mo pont nem érte el és a gyűrű a mélybe zuhant.
-Ennyit erről!-sóhajtottam.

16.rész-Fájdalmak

Sziasztok! Én Bogi vagyok. :) Most először töltök fel ide részt ezért remélem tetszik majd. Nyugodtan írjátok meg azt is, ha nem tetszik. Jó olvasást.

Az őszi szünet utolsó előtti estélye. Sajnos újra vissza kell menni a suliba. Hallgathatom újra Brigitta gúnyolódásait. Már a gondolatától is kirázott a hideg.

Éppen a vendégszobában próbáltam elaludni, de nem ment. Már vagy fél órája fekszek itt csukott szemmel, de csak nem akar álom jönni a szememre. Megelégeltem, hogy itt ,,lustulok". Felültem fölkapcsoltam az éjjeli lámpát, belecsúsztattam a lábamat a papucsba és a táskámhoz csoszogtam. Elővettem a könyvet, vissza sétáltam és lehuppantam az ágyra. Pont annál a képnél nyitottam ki ahol a második virágbál volt. Eszembe jutott, hogy akkor még azt gondoltam talán több lehet köztem és Mo között mint barátság. -Milyen ostoba vagyok.- csaptam össze a könyvet szomorúan. Mo herceg én meg csak egy másik világból jött idegen. Mire gondoltam?-gördült le egy kövér könnycsepp a szememből amiket sora követték társai.- Talán, hogy visszamegyek és minden úgy lesz mint a mesékben? Ez nem egy mese még ha ott minden olyan csodálatos is mint a mesékben, de ő Yukot szereti. Már az is lehet, hogy....

-Mia.- nyitotta ki óvatosan az ajtót barátnőm. -Igen?- töröltem le gyorsan a könnycseppeket nehogy meglássa. -Bejöhetek?-

-Persze gyere.- raktam az éjjeliszekrényre a tárgyat amit eddig szorongattam. Violetta mellém ült. -Tudod azon gondolkoztam....- érdeklődve fürkészett. -Te sírtál?-

-Mi? Nem! Dehogy! Csak arcot mostam.- próbáltam hihetően előadni.

-Ó értem, de ha valami baj lenne akkor csak szólj!-

-Rendben.- nyugtattam meg, hogy ha valami bajom lenne azt elmondom. Szörnyű barát vagyok ugye? Ígérgetek olyanokat amit már a kezdetektől fogva be se tartok. Az igaz barátok mindent elmondanak egymásnak, de én ezt szeretném titokban tartani. Nem akarom, hogy mindenki megtudja miszerint én reménytelenül beleszerettem Centopia hercegébe, de azok a szemek és az erős karjai amivel mindent elbír és....

-Mia! Merre jársz?- lóbálta meg a kezét barátnőm a szemeim előtt. -Ja. Mi?- ráztam meg a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. -Világít a karkötő.- világosított fel. Ránéztem az említett tárgyra és láttam, hogy igaza van. -Ó tényleg.- Gyorsan az ölembe vettem a nemrég lerakott könyvet ezután a tükröm segítségével elolvastam a jóslatot.

Mia:Hol sok virágra lelhetsz,

Violetta:De nem csak azt találhatsz!

Mia:Hol a sok növény függ

Violett:Ott lesz amit keresel!

Már is körül vett a megszokott arany csillám. Éreztem az átváltozás varázsát. Ahogy átalakul a hajam és az eddigi ruhámat fölváltja a tündérek rövid öltözete...

Mikor berepültem csodálkoztam, hogy nem látom Violettát, mert mindig előttem szokott zuhanni, de én most gond nélkül repültem egy rét fölött. A rét mellett Yuko, Mo, Onchao és Azúra sétáltak éppen.

-Sziasztok.- intettem nekik. Onchao boldogan felnyerített.

-Szia Mia!-köszöntek tündérbarátaim és elindultak felém amikor hangos kiáltást hallottam és azt, hogy valami vagy valaki nekem csapódik...

Távolról hallottam az egymás után érkező szavakat.

-Muszáj volt ennek az átkozott farönknek itt lenni?- mérgelődött egy ismerős hang. -Mindjárt magához tér- mondta egy másik mélyebb hang. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet és 5 homályos alakot pillantottam meg. -Mi történt?- kérdeztem és megkíséreltem felülni. Nagynehezen sikerült is, de nagyon szédültem és sajgott a fejem. -Mikor Violetta is megérkezett neked ment, te pedig lezuhantál és beverted a fejed ebbe az átkozott fatörzsbe. Még jó, hogy alacsonyan voltál.- világosított fel Yuko. Megpróbáltam felélni. -Had segítsek.- ragadta meg a karomat Mo. -Megy egyedül is.- morogtam és kirántottam a kezemet fogásából. Nagy nehezen sikerült feltápászkodnom. Lassan elindultam Onchao felé. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire kábult vagyok. Mikor elé értem átöleltem a nyakát és úgy tettem mintha köszönnék neki. Ez igaz is volt, de ha nem kapaszkodok meg a nyakába az az érzésem, hogy a lábaim fölmondták volna a szolgálatot. -Jól vagy?- kérdezte Yuko. -Persze miért ne lennék.- feleltem. -Ne haragudj Mia nem direkt csináltam.- mondta szomorúan Violetta. -Nem haragszom.- mosolyogtam rá. -Líria hol van?- kérdeztem aggódva, hátha újra elrabolták. -A palotában maradt.- felelte tündérbarátnőm. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. -Mi a jóslat?- kérdezte Mo.

Mia:Hol sok virágra lelhetsz,

Violetta:De nem csak azt találhatsz!

Mia:Hol a sok növény lóg,

Violett:Ott lesz amit keresel!

-Ez biztos a Függőkert.- mondta a herceg. -Akkor mire várunk?- kérdezte Violetta. -Biztos tudsz így repülni Mia?- kérdezte látszólag aggódva Mo. -Biztos.- ejtettem ki határozottan. -Akkor menjünk.- mondta Yuko és már fel is repült.  

***

Nehéz volt tartanom a tempót ezzel az átkozott szédüléssel. Én mentem leghátul, előttem nem sokkal Violetta Onchao hátán. Előttük a kis sárkány. Úgy tűnik a kicsi Azúra megtanult repülni. Legelöl pedig Yuko és Mo. Unikornis barátom hátrarepült mellém, így szerencsére nem csak én voltam lemaradva. -Jé, de szép az a tó, és tele van kristályokkal.- nézte iskolatársam a régen nem látott tavat. -Tényleg gyönyörű, de veszélyes is.- erre kíváncsian nézett rám. -Ha a vízéhez érsz üveg lesz belőled. Nem tudtad?-

-Én nemrég vagyok itt. Nem tudok mindent.- lökött meg játékosan minek köszönhetően a fejembe újra belenyilallt a fájdalom és szédülni kezdtem. -Mia! Jól vagy?- kiáltott fel Violetta minek köszönhetően mindenki hátrafordult. -Persze, Jól va-gyok.- mondtam ki az ellenkezőjét ahogy éreztem magam. Alig tettem meg két métert újra visszatért a szédülés és a fejem iszonyatosan zúgott. Nem bírtam tovább. A szárnyaim feladták a szolgálatot akárhogy is erőlködtem a föld és a köztem lévő távolság rohamosan csökkent. Felkészültem a becsapódásra, de még mindig zuhantam. Lassan kinyitottam az ijedtemben becsukott szemeimet, hogy megnézzem hol fogok pillanatokon belül landolni, mert erőm nem volt, hogy megállítsam magam a zuhanásba. -Jaj ne!- szökött ki belőlem. Pontosan a Kristály-tó medrébe tartottam, de ha bele zuhanok üveggé válok örökre! Az összes erőmet összeszedve próbáltam kezemmel, szárnyammal a levegőben maradni. Sikerülnie kell! Szedd össze magad Mia! Mondogattam magamnak. Mikor már reménytelennek éreztem menekülésemet két erős kar fonódott körém és megállította zuhanásomat. -Meg vagy.- mondta Mo amikor lerakott a tó mellé. -Majdnem a tóba zuhantál.-

-De már majdnem újra felszálltam.- próbáltam valamit kitalálni. -Mia jól vagy?- jött oda Yuko, Violetta és megöleltek. -Igen.-

-Jobb lesz, ha gyalog megyünk nem akarom, hogy újra leszédülj.- nézett rám Mo. -Felőlem mehetünk. Jól vagyok.- akartam ismét repülni, de a herceg megállított. -Nem akarom, hogy bajod legyen. Inkább sétáljunk.- megemelt és Onchao hátára rakott. -Nem azt mondtad, hogy sétálunk.- tudakoltam. -Azt mondtam, de neked jobb, ha pihensz amíg odaérünk.- beletörődtem, hogy Onchao hátán maradok amíg odaérünk.

Nemsokára meg is érkeztünk a Függőkertbe. Nagyon gyönyörű volt. Mindenhol virágok csüngtek. -Ez egyszerűen gyönyörű- tört ki belőlem. -Tényleg az.- állt mellém sulis barátnőm. -Gyerünk keressük.- indult Yuko a gyöngy felkutatására. Én Onchaoval mentem kutatgatni a virágok közé. Sétálgattunk keresgéltünk a virágok alatt rajtuk, de nem találtunk semmit. -Ti találtatok valamit?- kérdeztem Tündérbarátnőmet amire csak a fejét rázta. -Meg van!- kiáltott fel Violetta. -Egy virág mellett lógott.- jött mellém. -Gyorsan vigyük el apámnak.- mondta a herceg. Megfordultunk és a palota felé repültünk volna, ha Violettát nem ejti csapdába egy kígyó. -Lám lám. Itt az aranyszarvú unikornis és a kis rózsaszín tündér barátja.- mondta Gargona. -Hagyd békén Onchaot!- álltam unikornis barátom elé, hogy megvédjem a munculusoktól. -Támadás! Nem akarom, hogy bárki elszökjön.- erre rengeteg munculus támadt meg minket. Amennyit csak bírtunk összezsugorítottunk. Két munculus elszállt a sárkányával, hogy elvigye a csapdába esett tündéreket. Név szerint Yukot és Violettát. Mo Yuko segítségére sietett én pedig másik barátnőm után repültem. -Bújj el Onchao.- mondtam barátomnak aki így is tett.

Gyorsan kilőttem a munculust aki az egyik túszt cipelő sárkányon volt. Majd kiszabadítottam barátnőmet a kígyó csapdájából. Felpattantam a sárkányra tekintve, hogy Violetta még nem nagyon tud repülni. -Gyerünk le a talajra.- irányítottam a sárkányt aki engedelmeskedett is. Mikor leszálltunk róla Yuko és Mo már Onchaoval vártak. -Nem gondoljátok, hogy mi láttuk már ezt a sárkányt?- kérdezte gyanakvóan centopiai barátnőm. Jobban szemügyre vettem a sárkányt és a fején lévő kék foltról rá is jöttem, hogy igaza van. -De hiszen ez Kékség.- öleltem át régen látott barátomat és megszabadítottam a szerszámoktól. Ekkor meglátta Azúrát, odament hozzá és megölelgették egymást. -Siessünk el kell vinnünk a királynak a gyöngyöt- sürgetett a herceg.

Hamar oda is értünk a palotába most már két sárkány társaságában. -Líria! -repültem oda Onchaoval az éppen legelő unikornishoz. -Hármas ölelés- kiáltottam és egyszerre öleltem át mind a kettőjüket és ők egyszerre nyerítettek fel boldogan. -Olyan gyönyörű Centopia.- csodáltam a palotát, de közben rengeteg centopiai hely cikázott át a fejemen. Hirtelen Onchao megbökött ezért majdnem elestem, de szerencsére Líria megtartott. -Ti maradjatok itt én mindjárt jövök csak megkeresem a többieket.

A palotába repültem. Mikor már majdnem beléptem az egyik szobába beszélgetést hallottam. -Szerinted mit tegyek?- szűrődött ki Mo hangja. Tudom nem szép dolog, de a falhoz lapulva hallgattam a beszélgetést. -Szeretem, mert nagyon kedves, ügyes, szép és még sorolhatnám, de nem akarom elrontani a barátságunkat.- kétségtelen, hogy Yukoról van szó. -Próbálj meg közelíteni, de csak lassan. Próbáld meg kideríteni, hogy ő mit érez irántad.- tanácsolta neki Violetta. Nekem ennyi elég is volt. Gondoltam és elindultam vissza a két unikornis barátomhoz. Nem volt kedvem repülni ezért sétáltam a gyepen. Az első sós könnycsepp gördült le az arcomon majd az államról hullott a földre. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Beleszerettem egy hercegbe. Miért gondoltam azt, hogy más is lehet köztünk mint barátság? Örülnöm kéne, hogy a barátja lehetek....

Ebben a pillanatban megfogadtam, hogy nem mutatom ki a fájdalmamat senkinek. Nem akarom, hogy rajtam nevessen mindenki. Gyorsan letöröltem a könnycseppeket nehogy valaki észrevegye. Mikor Líriáékhoz értem elkezdett villogni a karkötő. -Most mennem kell, de sietek vissza. Aztán vigyázzatok egymásra.- ölelgettem meg őket és villámgyorsan visszarepültem a palotába. Ott még mindig Mo és Violetta beszélgetek, de mikor beléptem elhallgattak. -Mennünk kell.- mutattam a karkötőmre.  

***

 Mikor már a szobában voltunk bedugtam a karkötőmet, hogy feltöltsem. -Ez elég mozgalmas kis nap volt.- jelentette ki barátnőm. -Hát igen. Most aludjunk, mert már késő van.-

-Jó éjszakát.- köszönt el. -Neked is.- takaróztam be. Mikor iskolatársam kiment elkezdtek a kérdések cikázni a fejemben. Vajon Yukoék összejönnek? Hogyan fogom elrejteni az érzéseimet? Mit fogok tenni, ha az orrom előtt mondja el Mo az érzéseit?

Ehhez hasonló kérdésekkel és gondolatokkal aludtam el.