3.évad-2.rész

Kész is vagyok. Éljen a nyári szünet! Érdemes bekukkantani a játék oldalra, mert elindult a második forduló!

–Na, most mi van?–kérdezte Vincent. Mindannyian a könyv lapjain lévő képet néztük.

–Biztos, hogy nem nyitva mielőtt kimentünk!–felelte Violetta.

–És biztos, hogy nem volt benne ilyen oldal.–egészítettem ki.–Ez nem jelent jót. Azt hiszem, tényleg ideje mennünk!

–Kell egy tükör!–kezdett el kotorászni a retiküljében a barátnőm. Csakhamar talált is egyet (egy női táskában minden van) és felém nyújtotta.

Mia: Új ellenség,

Violetta: Melyet még nem láttál,

Mia: Töri meg utadat,

Violetta: Felfedve az elrejtett kutakat.

Az arany fény körbevett minket és szinte elemelt a talajtól. Megkaptam az öltözékeimet és a szárnyamat (a legfontosabb), majd a lábam elnehezült és éreztem, ahogy a gravitáció lejjebb húz. Csapdostam párat a szárnyammal, hogy ne essek le aztán leereszkedtem a földre. Violetta nem sokkal később érkezett meg mellém. Csodálkozva mért végig.

–Mi az?–tudakoltam furcsállva a tekintetét.

–De csini az új ruhád!–bökte ki végül. Végig néztem magamon. A szoknyám egy fokkal hosszabb lett és már nem simult a lábaimhoz. Egy arany csík keretezte a csípőmet, kettő pedig a vállamon helyezkedett el, köztük átlátszó anyag. Picivel a könyököm felett pedig ismét folytatódott a ruha. Lábbeliként egy pár rózsaszín topánkát kaptam.

–Oké, ezzel kicsit veszélyesebb lesz a repülés!–nyugtáztam. Végigtekintettem a barátnőmön.–A tied is megváltozott.–Violetta is kapott egy övet, csak lilában, egy égszínkék dísszel a közepén. A vállát szintén áttetsző, ibolya textil fedte be.

–Mit gondolsz ez egy jel?–kérdezte.

–Jel?

–Igen, hogy új korszak következik.–felelte tudományosan.

–Lehet, mindenesetre, hogy gyakoroljam a repülést ebben a nem túl biztonságos viseletben, elrepülhetnénk a palotáig.–vetettem fel az ötletet.

–Én benne vagyok.–kacsintott és könnyedén elemelkedett a földről. Én is így tettem, de közben nagyon figyeltem, nehogy fellibbenjen a szoknyám.

◦○◊○◦

–Anyám, jobb, ha ágyban maradsz!–figyelmeztette Mo a királynét.

–Most már nincs semmi bajom, hidd el!–mosolygott hálásan Mayla.–Csak megszédültem, ennyi volt az egész.

–Apám szigorúan megparancsolta: ne engedjelek ki az ágyból, én pedig teljesítem hercegi és trónörökösi követelményeimet, és nem engedlek ki az ágyból!–kántálta a fiú. A királyné azonban, már rég talpon volt és elindult az ajtó felé. A küszöbön viszont szembe találta magát a férjével.

–Mo, megmondtam, hogy…–kezdett bele a tipikus mondandójába a király, de a felesége félbeszakította.

–Nem az ő hibája.

–Mayla, nem szabadna még mászkálnod.–sóhajtott Raynor.

–De jól vagyok!–makacskodott a nő.

–Ne viselkedj már gyerekesen!–csattant fel a férj.–Attól, hogy jobban vagy, nem biztos, hogy meg is gyógyultál!

–Nem vagyok beteg.–jelentette ki a királyné és ezzel a lendülettel el is indult kifele. A király elkapta a karjánál fogva és visszahúzta. Mo egy ideig nézte a szülei vitáját, aztán szép lassan kiosont.

◦○◊○◦

–Onchao!–kiáltottam. Az unikornis felkapta a fejét és boldogan üdvözölt. Átöleltem a nyakánál fogva.–Jó téged újra látni!

–Mia!–hallottam meg centopiai barátnőm hangját. Majdnem eldőltünk, mikor a karjai közé font.–Úgy hiányoztál, miután elmentél és csak Alex meg Mo maradt itt!

–És velem mi van?–tette csípőre a kezét Violetta.

–Szia!–kiáltott fel a tündér, közvetlen a fülem mellett (emiatt ugrottam egy nagyot). Társam már nem bizonyult olyan stabilnak, mint én, úgyhogy a két lány végül a földön kötött ki.

–És mi van Mirandával?–kérdeztem.

–Hazament.–vonta meg a vállát Yuko.–De ő sem olyan jó társaság, mint ti.

–Ez igaz.–feleltem. Aztán nagy levegőt vettem.–Mo merre van?

–Ha jól tudom a palotában. Gyertek!–indult el a lépcsőn.– Amúgy mondtam már, hogy irigylem a ruháitokat?–kacsintott felénk.

Mikor beértünk az épületben, a herceg éppen a lépcsőn haladt lefele, de nem vett észre bennünket, mivel hátra fele nézett, mint, ha valamit nézne vagy hallgatna.

–Huhú! Hősszerelmes! Nézd kik jöttek meg!–trillázott Yuko.

–Mia!–kiáltott és elém repült, majd melegen megölelt.

–Én már nem is számítok.–sóhajtott Violetta és lebiggyesztette az ajkát.

–Szia!–nevettet fel Mo, majd újra felém fordult és egy csókot nyomott a homlokomra.

–Alamizsna, mi?–nyújtotta ki a nyelvét az iskolatársam.

–Azt csicseregték a madarak, hogy két vendég érkezett!–jelent meg mögöttünk Alex.–Üdvüzletem, hölgyem!–csókolt kezet Violettának.–Hercegnőm!–hajolt meg előttem. Megforgattam a szemeimet és egy csattanós választ akartam mondani, mikor Mayla viharzott le a lépcsőn, hangos léptekkel. A hálóinge csak úgy lengedezett utána.

–Jó reggelt felség!–köszöntöttem, de ő szótlanul elhaladt előttünk.

–Ugye tudod, hogy délután van?–nézett rám Yuko.

–Csak azt hittem, hogy…–tekintettem az ajtó felé, ahol az imént a királyné kiment.–… mindegy.

–Valami gond van?–nézett Mora az osztálytársam. Ő csak reménytelenül megrázta a fejét.

–A királyné még reggel elájult.–tájékoztatott minket Alex, ezúttal félre téve a vicceit.

–Mostanában elég furán viselkedik.–tette hozzá Yuko.

–Valószínűleg csúnyán összeveszett apámmal!–adta meg a választ végül a herceg. Az említett személy pont ekkor jelent meg a lépcső tetején. Értetlenül ingatta a fejét.

–Mi történt, felség?–kérdezte Alex.

–Nem értem mi baja lehet.–válaszolta a király.

–Talán megsértette valamivel.–mondtam.

–Nem vágtam a fejéhez semmi rosszat!–védekezett Raynor.

–Férfiak.–csóválta a fejét Violetta.

–Még csak nem is kiabáltam!–nézett rá a férj.

–Férfiak.–feleltük most már hárman, lányok.

–Nők.–kontrázott rá a király és a két fiú. Egy mély sóhaj mindenkitől, és csönd telepedett a teremre.

–Fogadjunk megint megríkattad.–szólalt meg Mo.

–Mostanában csak sírni tud! Egy kútban nincs ennyi víz…–válaszolt az apja.

–Apropó, kút!–kaptam fel a fejem.–A jóslat így szól: Új ellenség,melyet még nem láttál, töri meg utadat, felfedve az elrejtett kutakat!

–Új ellenség?–töprengett Raynor.–Nem igazán láttunk errefelé senki újat.

–Lehet, hogy Mayla királynét elrabolták az idegenek és kicserélték az egyik társukra, hogy kémkedjen. Ezért viselkedik ilyen furcsán.–mindenki döbbenten nézett a teóriát kitaláló Alexre.

–Nem hiszem, hogy ez az oka.–szögezte le a férfi.

–De mik lehetnek a kutak?–töprengett Yuko.

–Lehet, hogy csak szimbolikus jelentése van.–vetette fel Mo.

–Kút lehet az élet, vagy bármi más jó forrása. Negatív dolgot nem szoktak párosítani hozzá.–mondta a király.

–Tehát, ha idejön valaki és, mondd, majdnem leigázza egész Centopiát, az csak jó dolgot szülhet?–forgatta a szemeit Yuko.

–Az út végét valószínűleg tapasztalatokkal és élményekkel zárjuk, amelyek még hasznosak lehetnek.–fejtettem meg a feladványt.

–Szép volt Mia!–veregette meg a vállam Violetta.

–Végszó!–kiáltotta Alex és a karkötőmre mutatott.

–Jaj, ne! Az autóban nem tudtam feltölteni rendesen.–sajnálkoztam.

–Van egy olyan érzésem, hogy nem lesztek soká távol.–ráncolta a homlokát Raynor.

–Mi az az autó?–kérdezte Alex.

–Na, akkor, viszlát!–integettem és egy búcsú puszit nyomtam Mo arcára.

–Sziasztok!–köszönt el Violetta is. Aztán mindketten eltűntünk.

–Ez gyors volt.–felelte kurtán Yuko.

–Sosem tudom meg mi az az autó.–tette hozzá Alex reményvesztetten.

◦○◊○◦

Mayla már tíz perce üldögélt a fatuskón. Kezdett fázni. Nem a legjobb ötlet volt kijönni a vékony hálóingében ilyen késő délután. Az ösvény felöl vidám dalolászás hallatszott.

–Egyszer egy pán, ki élt a nagy fán…–Phuddle elhallgatott mikor meglátta a királynét.

–Jó estét!–köszönt illedelmesen.

–Szia Phuddle.–felelte bánatosan a nő.

–Ó csak nincs valami baj?–tudakolta a pán.

–Nem értem mi ütött belém…–mondta Mayla.

–Van egy jó gyógymódom a furcsa viselkedésre…–kezdte Phuddle.

–Ma reggel elájultam és…–a királyné hirtelen elhallgatott.

–Ájulásokra is van gyógyírom! Garantáltan használ! Csak csinálja utánam! Csiká-csika-bumm! Csiká-csika…–a pán belekezdett a szokásos röhejes, táncnak nem nevezhető, mozdulataiba.

–Phuddle, maradj csöndben!–szakította félbe a nő.

–Így már nem biztos, hogy működik!–horgasztotta le a fejét a megszólított.

–Nem vagyunk egyedül.–Mayla idegesen tekintett körbe.

–Á, csak unikornisok, azok mindenfele kóricálnak!–legyintett Phuddle.

–Erre nem szokásuk.–a királyné felkapta a szarvánál fogva kis barátját és elrepült. Pontosan tudta, hogy errefelé egy lélek se jár, ezért jött ide.

◦○◊○◦

–Na?–támadt le minket Vincent, mikor megérkeztünk.

–Semmi fontos.–vontam meg a vállam.–Családi ügyek meg elmélkedés.

–A képről semmi?–kérdezte Sue.

–Jaj!–kapott a fejéhez Violetta.–Azt el is felejtettük mondani!

–Tényleg!–tekintettem az érintett oldalra.

–Szerintem még lesz alkalmatok.–nyugtatott meg minket Paula és megkereste a chips-es zacsit.–Tartunk egy évnyitó filmklubot a bunkinkba?–tudakolta.

–Nem hagynánk ki a lehetőséget!–feleltem.

 

Nem is tudjátok mennyit szenvedtem ezekkel a képekkel! És Violettával még mindig nem vagyok megelégedve!

Liza