3.Évad-6.Rész

Here it comes the new rész! Váljon egészségetekre!

Mélykék szeme volt. Hosszú fekete haja egy lófarokba fogva.  Sötétlila ruhát viselt. Ismerősen nézett ki, de nem tudtam felidézni, honnan. Undokon mért végig, majd hümmögött egyet és megszólalt.

–Mit akarsz?–kérdezte olyan ridegen, hogy beleborzongtam.

–Én…–kezdtem, de nem bírtam megszólalni. Leblokkoltam. Mo a segítségemre sietett.

–Mia tudja, mi baja lehet anyámnak!–lépett előrébb és a vállamra tette a kezét.

–Vagyis, hogy nincs baja, nem beteg, terhes.–bátorodtam fel.

–Hogyan?!–dadogta a gyógyító. Kicsit, mintha megijedt volna valamitől.

–Igazából ez egy hosszú történet, de ha jobban belegondolunk, akkor…–magyaráztam.

–Nézd, kislány, én nem tudom, hogy neked mennyi orvosi szakértelmed lehet, de én legalább 20 évig tanultam, és a királyné nem állapotos!–szedte össze magát a nő.

–Csak hallgasson…–próbálkoztam hiábavalóan.

–Most pedig hagy folytassam, amit elkezdtem!–és ezzel a kijelentéssel be is csapta az ajtót.

–Meg se hallgatott.–néztem Mora.

–Figyelj Mia.!Én megértem, hogy te attól az unikornistól azt hallottad, a mit. És elhiszem, hogy sem te, sem pedig Rhao nem hazudik, de aki az erdőben láthatott nem volt gyógyító, ellentétben Naya-val. Ő érti a dolgát.–mondta a király.

–De a jóslat!–vetettem föl.

–A jóslat csak arra vonatkozott, hogy valaki egy tervet sző ellenünk, ami meg is van: Anyámat el akarják rabolni, de semmi említést nem tett arról, hogy kapunk hozzá még mellékes információkat is.–felelte Mo.

–Még te sem hiszel nekem?–mordultam rá.

–Én csak…–védekezett a herceg.

–Á, mindegy!–kiáltottam durcásan és elindultam a kijárat felé. Ezt nem hiszem el!

–Várj!–szólt utánam Mo, de már nem érdekelt.

–Mia!–indult utánam Violetta.

–Most mi baja van? Semmi rosszat nem mondtam!–sóhajtott a fiú.

–Családi vonás.–forgatta a szemeit Yuko.

◦○◊○◦

Leültem a lépcsőre és magamhoz szorítottam a térdemet. Violetta rögtön ezután érkezett meg és letelepedett mellém.

–Minden rendben?–kérdezte.

–Már, hogy lenne?–tudakoltam. Megingatta a fejét.

–Ha ez segít, én hiszek neked.–mondta.

–Köszönöm.–mosolyogtam rá.–De attól tartok, ez nem elég.

–És ha igen?–tekintett az égre. Verőfényes napsütés volt, a mennybolton csak pár felhő úszkált a kékség végtelen óceánjában. Nem messze tőlünk egy csapat tündérlány nevetgélt és vihogott. Rám mutogattak, de mikor észrevették, hogy figyelem őket elfordultak.

–Úgy látom híred ment.–vigyorgott rám a barátnőm.–Mia hercegnő!

–Már te is kezded?–néztem rá hitetlenül.

–Ugyan, már egy csomóan hívnak így!–felelte.–A múltkor hallottam, amikor mi itt maradtunk, ti meg elmentetek.

–Mesélj még!–kértem és megrebegtettem a szempilláimat.

–Rengeteg minden megtudtam a Centopiai hagyományokról!–dicsekedett.

–Hol jártál, valami iskolában?–nevettem.

–Nem. Mayla királynét szórakoztattam, hogy ne kelljen ki az ágyból.–magyarázta.–Vagyis hát inkább ő szórakoztatott engem, én meg csak hallgattam. Nem tudtam, hogy ennyire beszédes!

–Lehet, hogy a hormonok teszik.–tettem hozzá.

–Szóval először is a nyaklánc, amit kaptál, a hűséget jelöli.–kezdte.

–Akkor eljegyeztek?–fogtam meg az említett tárgyat.

–Nem egészen.–válaszolt.–Centopiában nincs ilyen eljegyzés. A párok együtt járnak, aztán mikor már sok idő eltelt, megbeszélik egymás között, hogy mikor tartják a Liliom-napot. Ők így hívják az esküvőt. A királyné, azt mondta, hogy azért, mert ilyenkor a lány egy liliom szirmaihoz hasonló ruhát vesz fel. És ilyenkor leveszik a nyakláncot és odaadják a család legfiatalabb férfi tagjának, akinek még nincs párja. A nyaklánc csak azt jelöli, hogy van már választottad, tehát foglalt vagy. Ez a házasságban, a hosszabb ruha és a feltűzött haj jelzi ezt.

–Akkor nyugodtan járhatok bulikba.–tettetem a megkönnyebbültet.

–És ez még nem minden!–felelte.–A hercegnők nagyon közkedvelt személyek.

–Szóval azt mondod, népszerű vagyok?–húztam fel a szemöldökömet.

–Igen. És képzeld, mikor a herceg odaadta valakinek a nyakláncát, akkor már nem választhat Pirosvirág-hercegnőt.–mondta.

–Akkor ki választ helyette?–kérdeztem.

–Te. De nem hercegnőt, hanem udvarhölgyet.–kacsintott rám.–Számítok a szavazatodra.

–Akkor tényleg közszereplő lettem.–sóhajtottam.–Kár, hogy most haragszok Rá.

–Ugyan már…!–bíztatott Violetta.–Csak egy kis hajbakapás, nem több.

–Inkább váltsunk témát.–kértem.

–Rendben, te tudod.–vonta meg a vállát.–Mit szólnál, ha megfejtenénk a jóslatot? Abba úgy is olyan jó vagy!

–A jóslat!–kiáltottam fel.–A jóslat igazolja, hogy igazunk van.

–Várj, ez egy picikét gyors volt!–próbált lassítani a barátnőm.

–Álruhában a csaló, elvenné, ami jó, az igazságért állj ki, utadban álljon bárki!–szavaltam el.–A jóslat második fele bizonyítja, hogy, amit mondunk, az igaz, csak ki kell állnunk érte! Ezzel érvelhetek Monak!–tapsikoltam örömömben. Violetta megragadta a karomat mielőtt elindulhattam volna.

–Várj csak! Álruhában a csaló…–töprengett.–Szerintem az az orvos nem igazi! Gondolj csak bele, azt mondta, hogy 20 éve tanulja a gyógyítás, de nem látszik többnek húsznál, ráadásul gyanúsan hasonlít arra, aki a könyv lapján szerepel!

–Szóval innen volt ismerős!–csodálkoztam.

–Nyitva van az ablak!–mondta ijedten Violetta.

–Ez nem jelent jót!–aggódtam.–Gyere!–felrepültünk az ablakhoz, ahol sajnos fogadott minket amitől féltünk. Egy üres szoba. Lentről kétségbeesett nyerítések hallatszottak.

–Rhao!–kiáltottam.–Mi baj?–az unikornis belekezdett.

–Várj! Lídia?–tudakoltam.

–Ő az orvos!–fejtette meg Violetta.

–Jaj, ne!–kaptam a fejemhez.–Ezek szerint sikerült a terve!

–Mia, szerintem még nincs vége!–bökött oldalba a barátnőm.  Rhao újra elkezdte a mondani valóját.

–Láttad merre ment?–kérdeztem.–A Diablo-erdő felé?

–Még nem járhat messze!–mondta Violetta.–Gyerünk!

–Köszönjük Rhao! Nagy segítség vagy!–az unikornis büszkén kihúzta magát, mikor megdicsértem. Elindultunk a rengeteg irányába.

–Jelzek a többieknek!–nyomtam meg a gyűrűmet.

–Kell majd az erősítés, nem tudhatjuk, mennyire van felszerelkezve és, hogy…–kezdte Violetta, de félbeszakítottam.

–Ott megy!–mutattam a földre. Lídiának ugyanolyan teknőse, volt, mint Polytheusnak, azzal a kivétellel, hogy ez sárga volt.

–Szálljunk le, hogy ne vegyen észre!–szólt a barátnőm.

–Jó ötlet.–mondtam. Leereszkedtünk a talajra és a fák mögött követtük őket.

–Ott a királyné is!–suttogtam. Hirtelen Yuko röppent mellénk a semmiből.

–Lányok!–lihegte. Mi rögtön csendre intettük.–Nem tudom mi a baj, de Mayla és Naya eltűnt, szóval ott nagyobb szükség…–elfordítottam Lídia irányába mielőtt befejezhette volna.

–Megtaláltuk a királynét.–súgtam neki.–De az a nő biztos, hogy nem Naya, csak annak adta ki magát!

–De miért?–hitetlenkedett a lány.

–Természetesen azért, hogy elrabolja Maylát.–jelentette ki Violetta.

–Akkor ő?–nézett rám felvilágosulva Yuko.

–Igen, ő az a bizonyos Lídia.–válaszoltam a kérdésre.

–Az ott egy gödör?–tudakolta az osztálytársam.

–Hol?–kérdeztem.

–Ott, ahol most megállt az a hárpia!–mutatott az irányba. A nő a veremhez lépdelt és letekintett.

–Nem unatkozott?–vigyorodott el ördögien. A luk mélyéről egy vaskosabb, női hang hallatszott:

–Nem tudom, hogy ki vagy és mit akarsz, de eressz ki! És ad vissza az én kis boglárkámat!–erre a teknős fájdalmasan felnyiffant (XD felnyiffant! Milyen hangot ad ki egy teknős?  Asszem, valahol itt ér véget az írói pályafutásom).

–Lökjük bele?–tudakoltam a barátnőimtől.

–Lökjük bele!–válaszolták egyszerre. Csendben a háta mögé osontunk és jó nagyot taszajtottunk rajta. Sikítva esett le és nagyot puffant az alján. Rögtön a szárnyához kapott. Ekkor megpillantottunk a verem másik foglyát. Egy vézna, őszülő, botra támaszkodó nő mosolygott vissza ránk.–Ezt jól megadtátok neki!–nevetett.

–Köszönjük. Őőő…–hálálkodtam.

–Naya. A nevem Naya.–mutatkozott be.

–Az én nevem Mia, ő itt balra Yuko, jobbra pedig Violetta!–ismertettem a tényeket.

–Kisegítenétek? Már nem tudok repülni ezekkel a szárnyakkal.–csapdosta össze őket.

–Hozok egy indát!–ajánlkozott Yuko.

–Én addig megnézem a királynét!–felelte Violetta.

–Ti kis!–Lídia kezdett magához térni a kábulatból.

–Nem szép dolog királynékat rabolni!–ütögette meg a botjával Naya.

–Itt is van!–Yuko a leeresztette az indát. Ketten együtt nagy nehezen felhúztuk a gyógyítót.

–Köszönöm!–hálálkodott.–Hogy van a királyné?–fordult Violetta felé.

–Alszik, de nem tudom felkelteni.–mondta aggódva. Naya odasétált a teknőséhez és megsimogatta, majd a páncélos oldalára erősített üvegcséket nézte végig hümmögve.

–Ahogy sejtettem. Altató főzetet csinált.–tekintett bosszúsan a gödör irányába.–De tudok ellenszert csinálni. Hirtelen valaki megragadta a csuklómat. Ijedten fordultam hátra. Lídia valahogy kiszabadult!

–Megvagy kislány!–vigyorgott a képembe. De nem sokáig, mert valaki azon nyomban félre lökte.

–Ereszted el!–kiáltott rá Mo. A nő a földön kötött ki és felszisszent fájdalmában. Megint a szárnya felé nyúlt, aztán dühösen ránk nézett. Gyorsan felmérte a helyzetet: már túl sokan voltunk. Alex, Rekah és a fiú a semmiből tűntek elő.

–Nem most hallotok rólam utoljára!–figyelmeztetett minket és az erdő felé futott.

–Jól vagy?–kérdezte tőlem a herceg.

–Igen.–fogtam meg a csuklómat.

–Bocsánatkéréssel tartozom neked.–nézett rám megbánóan. Nem tudtam meg állni, hogy ne haragudjak rá.

–Nem te vagy a hibás.–biccentettem Lídia menekülési irányába.–Szerencsére senkinek sem lett komolyabb baja.

–Tehát, ha az a nő hazudott, akkor lehet, hogy mégiscsak lesz kistestvérem?–tudakolta Nayatól Mo.

–Ahogy Rekah elmondta, elég valószínű.–felelte az orvos.

–Bátyus leszel!–böktem oldalba.

–Tán ő is beteg?–mutatott a karkötőmre a gyógyító.

–Ó, nem. Ez csak a karkötőm és jelzi, hogy mennünk kell.–sóhajtottam.–Azt hiszem, búcsúzunk.

–Sziasztok!–integetett Violetta.

–Sziasztok! Szia!–nyomtam egy búcsú puszit Mo arcára.–Vigyázz anyásra és a tesókádra!

–Meg lesz!–nevetett és megcsókolt. Miután szétváltunk megnyomtam a karkötőt és centopiai utazásunk véget ért.

–Ilyet még nem pipáltam!–nyögte ki Naya.–Pedig én már sokat megéltem!

◦○◊○◦

Dr. Morton éppen a felsőbbévesek röpdolgozatát javította, mikor megcsörrent a telefonja.

–Remélem Lídia, sikerült, ha már olyan sokat szenvedtem a terv kidolgozásával.–mondta morcosan. A vonal másik felén pár másodpercig csend honolt.

–Majdnem sikerült.–bökte ki a nő nagy nehezen.–A tündérek keresztbe tettek, de van egy jó hírem!

–Az ég szerelmére, hárpia! Mi lehetne annál jobb hír, hogy végre azt csinálod, amit kell?–dühöngött a férfi.

–Ez biztos, hogy az.–felelte titokzatosan Lídia.

–Kíváncsivá tett.–emelkedett fel a tanár.

–Megtaláltam a Holdkövet.

Körkérdés: Teknősszakértők! Milyen hangot ad ki egy teknős?

Liza