12. Rész

Sziasztok!
Megírtam részt! Hurrá! Nagy pacsi magamnak! Ami az ütemezést illeti. Hétköznap biztos nem tudok írogatni, de hétvégére megpróbálom beszorítani a részírást a pihenés sok tanulás közé.

Az eső szüntelenül zuhogott tovább. Az ablaknál álltam és úgy próbáltam megpillantani egy-egy alakot a vízfüggöny mögött, hátha valaki van a közelben. De látszólag teljesen kihalt volt a környék. Hirtelen valaki a vállamra tette a kezét.
–Minden rendben?–kérdezte Mo.
–Aggódom.–feleltem.–Talán Lyria, Onchao és Rhao itt vannak, viszont a többiek még mindig kint! Nem beszélve azokról az őrökről, akiket Rekah említett!
–Engem az idegesít, hogy nem tehetek semmit!–mondta.–Egy nap majd én fogom irányítani ezt az országot, de hogy legyek jó király, ha nem vagyok képes figyelni az alattvalóimra!–csapott a lábára. Szomorúan tekintettem rá, majd a vállának dőltem.
–Nyugodj meg. Itt vagyok. És egyszer vége lesz a viharnak.–suttogtam, mire ő közelebb húzott magához.
◦○◊○◦
Raynor elmosolyodva figyelte a jelenetet.
–Te is látod?–kérdezte. Mayla letette a Muddle naplóját és kíváncsian a férjére nézett. A király óvatosan az ifjú pár felé bökött.–Úgy látszik, kiegészítik egymást.
–Pont, mint mi.–tette hozzá a királyné.
–Találtál valamit?–nézett a könyvecskére Raynor.
–A gőzgép használati útmutatóján kívül? Nem igazán.–válaszolt kelletlenül a feleség.
–Talán több értelme lenne Nayat győzködni?–tette fel a kérdést a férfi.
–Nem tudom.–sóhajtott Mayla.–Nem igazán tűnik egy könnyen meggyőzhető egyéniségnek.
–Akkor sem hagyhatom, hogy tovább tartson ez a vihar.–szorította ökölbe a kezét Raynor.
–Tudod mit? Megpróbálom én.–állt fel a királyné. A férje lassan kifújta a levegőt.
–Rendben. Határozatlan ideig szabadlábra helyezlek.–mondta.
–Mondtam már, hogy rettenetes a humorod?–forgatta a szemeit a nő.
–Mondtam már, hogy szerintem nincs humorérzéked?–kontrázott a király.
◦○◊○◦
–Hova igyekszik felséged?–kérdeztem, mikor Mayla elhaladt mögöttünk.
–Megyek és bogarat teszek annak a nőnek a fülébe.–kacsintott.
–Becsatlakozhatok.–tudakoltam és kibontakoztam a herceg öleléséből.
–Ha gondolod.–válaszolt.
–Azért csak óvatosan!–szólt utánunk Mo.
–Ne aggódj, nem engedem, hogy megegye anyukádat.–feleltem. Leértünk az első emeletre. Rögtön Naya keresésére indultunk. Őt magát viszont mintha a föld nyelte volna el. Rekah csak húzogatta a vállát.  Alex megmutatta, hogy hol van a teknőse, de ennél többre ő sem vitte. Csalódottan ültünk le a legalsó lépcsőfokra.
–Tudod, amikor szomorú vagyok szeretek gondolkodni.–törte meg a csendet egyszer csak a királyné.
–Én is. Csak le kell ülnöm hozzá.–feleltem.
–Néha elképzelem, milyen lehet a te világod.–mondta.
–Biztosíthatom felőle, hogy Centopia sokkal jobb hely.–válaszoltam.
–Lehet, hogy csak azért tartod jobbnak, mert más, mint amiben élsz.–magyarázta.–És nyugodtan tegeződhetünk.
–Rendben.–néztem a plafonra.–Igazad lehet.
–Én itt nőttem fel, minden pontot ismerek, de mindig is vonzottak a kalandok. Persze, most már más a feladatom, de mindig is tudni akartam mi van az óceán másik végén.–mesélte.–Amikor fiatal voltam, harcosnak ismertek. Küzdöttem az igazságért, mindig megvédtem a gyengéket és sosem hagytam senkit egyedül. Tagja voltam az éjjeli őrségnek, semmire sem voltam annyira büszke, mint arra. Úgy képzeltem el az életemet, hogy örökre a csapatban maradok. Egy éjszaka azonban megváltozott minden. A királynak akkoriban rossz napjai voltak, úgymond belefáradt a kormányzásba, és nem tudott aludni. Elkezdtünk beszélgetni. Minél többet tudtam meg róla, annál jobban szerettem meg. Ahogy ő is. Már korántsem azért járt ki, mert alvás zavarai voltak, hanem mert találkozni akart velem. Onnantól már felgyorsultak az események. Egyik percről a másikra királyné lettem.
–Érdekes történet. Nekem még bele kell szoknom ebbe.–mondtam majd a felénk mutogató és izgatottan sugdolózó tündérekre mutattam.
–Előbb utóbb te is, és ők is hozzá szoknak a helyzethez, hidd el.–biztatott.
–Megyünk még egy kört.–néztem rá hálásan.
–Várjál, felállni már nem lesz olyan könnyű, mint leülni.–jajgatott. Végül csak sikerült felsegítenem valahogy. Újra elindultunk. Átfésültünk minden szobát és teremt, megkérdeztünk mindenkit még egyszer, de az orvosnak még mindig semmi nyoma nem volt. A trónteremből kifele jövet viszont beleütköztünk Violettába.
–Jó napot! Szia!–köszöntött minket.
–Nem láttad errefelé Nayat véletlenül?–támadtam le azonnal.
–Nem, mióta kiviharzott a hálóteremből, de találkoztam Phuddlevel, aki esernyőket próbál csinálni.–újságolta.
–De akkor hol lehet?–gondolkozottam el.–Már mindenhol megnéztük, csak nem ment ki ilyen időben, ugye?–néztem a mellettem állókra.
–Remélem nem.–tekintett az osztálytársam az egyik ablak felé.–Brr…még a hideg is kiráz tőle!
–Várjatok csak!–jutott valami eszébe Maylanak.–A konyhába még nem is néztük.
–Hát persze a konyha!–kiáltott fel a barátnőm.–Ő, de merre is van az a konyha.
◦○◊○◦
Óvatosan lépkedtünk le a keskeny, sötét lépcsőn.
–Szóval, a konyha, a pincében van.–ismételte le újra, valószínűleg magának, Violetta.
–Olyan deja vu érzésem van.–feleltem.
–Csak most ilyen. Amúgy egész hangulatos, ha a Nap vagy Hold besüt.–közölte a királyné.
–Reméltem is, mert különben simán fel lehetne jelenteni az udvartartást rabszolgaság miatt. Én legalábbis nem szeretnék ilyen helyen dolgozni.–mondta Violetta. Végre valahára leértünk. Lent hatalmas tér fogadott minket, csupa koszos edénnyel és evőeszközzel. A polcokon rengeteg üveg sorakozott és fűszerek rengetege lógott le a tetőt tartó gerendáktól. A magasba keskeny ablakok voltak, amelyek közvetlenül a felszínre néztek. Maylanak igaza volt. A hely tényleg hangulatos és kellemes lehet szép időben. Főleg, ha valami finomat főznek is. A terem túlsó oldalán gyenge lámpásfény pislákolt.
–Gyertek.–intett a királyné. Mindhárman elindultunk a fény felé. Az asztalon szétszórt üvegcsék voltak. Megismertem őket: Naya teknősén láttam korábban ilyeneket. Magát az orvost viszont még mindig nem találtuk. Nem kellet sok idő és a kamrából előbukkanva halálra rémisztett bennünket.
–Mint a bogarak a fényre, úgy hajlotok a titkokra ti hárman.–üdvözölt bennünket.
–Magát kerestük.–lépett közbe Mayla.–Beszélne szerettünk volna.
–Tehát meggyőzni akartok.–nyugtázta csalódottan a gyógyító.
–Honnan tudta?–ámuldoztam.
–Leányom, ha te is ilyen vén leszel, mint én, majd magad is fogod érteni mások céljait, tudtuk nélkül.
–Hajthatatlanul eldöntötte az álláspontját, igaz?–tereltem a témát a fontosabb dologra.
–Vagy nem is muszáj, megöregedned, most is tudod.–lépett az asztalkához.
–Csak kerüli a problémát ezzel!–támadtam.–Mások kint szenvednek, maga meg, maga meg… itt lent főzögeti a főzeteit, amik, amik… lehetnek az ellenszerek is.–nyugodtam le.
–Túl gyorsan felkapod a vizet, drágám. Egy jó királyné mindig türelmes.–figyelmeztetett Naya.–De ez a gyors észjárás megfizetendő.
–Szóval úgy döntött maga készíti el a főzetet?–tudakolta Violetta.
–Egyedül szerettem volna, de látjátok, így is társaságot kaptam.–mutatott ránk.
–Szóval ez a veszekedés dolog mind csak azért volt, hogy egy kicsit hagyjuk békében, amíg elkészíti a varázslatot? Egy kicsit nem önző ez?–szólalt meg a királyné.
–De lehet.–válaszolt az öreg.–De a titok akkor is maradjon titok.–zárta le a témát az orvos, majd beleöntötte a kamrából hozott üvegcse tartalmát a lombikba. A folyadék először sárgás színűre váltott az addigi kékes-zöld árnyalatból, majd egy kisebb robbanás okozott.
–Kész?–tudakoltam.
–Igen.–bólintott Naya és ellegyezte az edény felől a narancssárga gázt, ami a detonációval együtt keletkezett. A folyadék helyén ekkor már átvette egy fajta por, ami szó szerint világított.
–Aszta!–mondtuk egyszerre Violettával.
–Nagyon bírnám, ha ilyeneket csinálnánk kémia órán!–tapsikolt az osztálytársam. Naya eközben egy ki tasakba helyezte az ellenszert.
–Hozzuk vissza a napsütést!–felelte és ránk kacsintott.
◦○◊○◦
Rengeteg tündér gyűlt össze a hallban. Persze mindenki látni akarta, ahogy visszavarázsolják a jó időt. Naya Lídiához hasonlóan az égbe szórta a port, ami megint vakítóan robbant fel. mire kinyitottuk a szemünket már újra verőfényesen sütött a nap és kellemes meleg szellő járta el át a szobát.
–A mindenit!–kiáltott fel Alex, ezzel megtörve csendet. Ezután egy varázsütésre mindenki felébredt az ámulatból és vidáman szaladtak ki a kertbe. Onchao boldogan nyerített és felém futott. Majdhogynem felborított, mikor hozzám ért. És ezzel a lendülettel tovább is szállt az égbe, mint aki újra megtanult repülni.
–Köszönjük!–fordult a király Naya felé hálásan.–Nem tudom, mit adhatnék.
–Ez pont meg teszi.–mosolyodott el az orvos és a többi tündérre tekintett.
–Azt hiszem, mennünk kell.–bökött oldalba a barátnőm.
–Ég veletek!–integettünk együtt Violettával.
◦○◊○◦
Mire visszaértünk a többiek már beüzemelték a tévét és valamit nagyon néztek rajta.
–Hé! Mi ez a lazsálás?–háborodott fel Violetta.
–Most mondják a híreket! Hatalmas vihar lesz!–válaszolt Paula.

–Már megint!–sóhajtottam reménytelenül és lehuppantam a kanapéra.


Liza

1 megjegyzés:

 
Mia és én 3.évad Blog Design by Ipietoon